A menekültügy körül a nyár elején kirobbant konfliktussal kapcsolatban kiemelte, hogy semmin sem változtatna, most is ugyanúgy folytatná le a vitákat, mint júniusban.
Táplálkozási szakemberek előadásain, vegetáriánus ételkóstolókon, valamint öko- és bio szemléletű termékbemutatókon is részt vehetnek az érdeklődők a 22. Vegetáriánus Fesztiválon, amelyet szeptember 8-án és 9-én tartanak a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.
Harmadik alkalommal lesz thai gasztro- és kulturális fesztivál Budapesten. A Thaiföldi Királyság Nagykövetsége ezúttal is különleges programokkal és kulináris élményekkel várja a látogatókat a Vajdahunyad várába jövő vasárnap - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok zárógálája díszvendégeként beszélt erről, a város főterén felállított nagyszínpadon a Száztagú cigányzenekar koncertje előtt.
Meghirdették a felsőoktatásban végzettek számára szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő újabb diplomamentő programot. Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság honlapján közzétett...
Második hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát a Crazy Rich Asians, ezen a hétvégén 25 millió dollárért (7 milliárd forint) váltottak rá jegyet - idézte az iparági becslést a Variety.com.