Budapest 10 kerületében nem szállította el a szelektíven gyűjtött hulladékot a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt -adta hírül az RTL Klub. Több lakónak már két hete a háza előtt állnak a szemetes edényei, tudta meg az ATV Híradó. A cég azt közölte, hogy munkaerőhiánnyal küzdenek, de ma pótolják a kimaradt ürítést. További részletek a videóban.
Egészen megdöbbentő az, amit most az Audi mutatott, ez itt a PB18 e-tron névre keresztelt sportautó a jövőből, melyben nincs vezetéstámogató, helyette profi pilótát kér a kormánya mögé.
Sem a Demokratikus Koalíció, sem pedig az LMP nem ülne a parlamentben, ha a választások most lennének, ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből. Pulai András az intézet igazgatója elmondta, április óta csökken a pártok támogatottsága, az LMP-nek megfelelődött a szavazótábora, a DK-nak pedig mint mondta, a léte kérdőjeleződött meg a választások
Kihúzták az Ötöslottó 34. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A héten nem volt telitalálatos szelvény, jövő héten 1,477 milliárd forintért izgulhatnak majd a játékosok. Az Ötöslottó...
Úgy tűnik, már javában készül a labdarúgó-pályafutása utáni időszakra Jérome Boateng (29), a német fociélvonalban szereplő Bayern München világbajnok védője. A futballista egy kicsit belekóstol a média világába, Boa címmel indít életmódmagazint, amely az ő szenvedélyeit mutatja be a divat, a sport és a zene iránt.
Egy nap leforgása alatt több mint 2600, súlyos bűntények elkövetésével gyanúsított bűnözőt vettek őrizetbe országos rendőrségi razziában Brazíliában - jelentette szombaton a Globu televízió.
A tudósok szerint a galaxisunkban jó néhány vízbolygó létezik. Ezeken különleges állapotok uralkodnak, némelyiken parttalan óceán hullámzik, alatta pedig forró jég található.
Hatályba léptek a bevándorlási különadó rendelkezései, amelyeket a kormány Magyarország védelme érdekében hozott a határkerítés, a megerősített határvédelem és a jogi határzár mellett - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
Várhatóan heves zivatar és viharos szél csap le az országra szombat este és vasárnap, így az ország középső és keleti felére figyelmeztetést léptetett életbe az Országos Meteorológiai Szolgálat. A honlapjukon található figyelmeztetést...
Szlovákiában több százra tehető a betöltetlen pedagógiai állások száma. Az edujobs.sk portálon csütörtökön több mint 550 szabad pedagógiai pozíció szerepelt, azaz összesen ennyi óvodai és általános iskolai tanítóra, középiskolai tanárra, illetve nevelőre, pedagógiai asszisztensre és művészeti iskolai tanárra van szükség az országban. A legjelentőse
A listavezető zöld-fehérek az OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján a csereként pályára lépett Böde Dániel 91. percben szerzett góljával nyertek Mezőkövesden.
Szanyi Tibor a Baloldali Sziget Fesztiválon „Auschwitz-lite”-nak nevezte a szerb határon álló kerítést, Orbán Viktort pedig száz évre börtönbe küldené. Az MSZP-s politikus beszélgetőtársa Mihalik Angelika, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tagja volt, aki szerint a Szent Korona egy pogány bálvány, a miniszterelnök urat pedig nem kéne patkánynak
Körforgalom építése miatt vasárnaptól szeptember végéig le lesz zárva az M0-ás autóút szigetszentmiklósi csomópontja, helyette a halásztelekit használhatják a közlekedők - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Módosította a cseh nyugdíjtörvényt a prágai képviselőház, eszerint a jövőben gyorsabban emelkednek majd a nyugdíjak - közölte a közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerdán.
Az utóbbi időben rengeteg olyan példát láthattunk, amelyek megkérdőjelezhetetlenül szemléltetik, hogy a robotok együttműködőek és partnerekké tudnak válni olyan helyzetekben is, amikor az ember egészsége a tét.
A 85 éves író a Baloldali Sziget Fesztiválon a közelmúlt eseményei mellett saját élettörténetét is értékelte: utólag már sajnálja, hogy 1956-ban a felkelők oldalára állt, ugyanakkor állítja, máig kommunista maradt, a régi rendszert pedig nagyon szerette.
Vastag- és végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten