Salvini: olasz legyen az EU következő pénzügyi biztosa Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján
"Mindenkinek be kell kapcsolódnia a nemzetépítésbe! Csak így tudunk hűségesek lenni Szent István örökségéhez" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán az Országházban.
Az utóbbi évek során többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek – mondta Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja augusztus 20-án.
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán hétfőn
A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában
A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre. Veszélyjelzésükben azt írja az OMSZ, hogy a napi középhőmérséklet főként az Alföldön, illetve a városokban...
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap.
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap.
Csak olyan formációhoz hajlandó csatlakozni, ami következetesen kiáll a jelenlegi autoriter rendszer ellen, és ami a teljes ellenzéki összefogást képviseli. „Aki ezt megtöri, az áruló.” Hadházy Ákos szerint a kormány háromszor élvez el a dezinformációs diktatúra működésétől.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán hétfőn.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei Tusnádfürdő határában szombat este kilőtték a városba bejáró második veszélyes medvét is - közölte Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei Tusnádfürdő határában szombat este kilőtték a városba bejáró második veszélyes medvét is - közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke
A magyar történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a béke rendkívül törékeny dolog, azt óvni és védeni kell - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfőn
Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke – közölte a szervezet az MTI-vel.
A Lehman Borthers egykori dolgozóinak százai készülnek állítólag egy nagy bulit csapni Londonban a befektetési bank bedőlésének 10. évfordulóján - írja a Financial News. A hírlap értesülései szerint az esemény e-mailen keresztül...
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) munkabiztonsági és munkaegészségügyi komplex fejlesztési programot indított munkavállalói partnerszervezetek bevonásával, a több alágazatot is érintő projektek 2019 május végén fejeződnek be, a tapasztalatok alapján javaslatot tesznek a hatékonyabb munkavédelemhez, munkaegészségügyhöz szükséges lépésekre – közölte Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke.
Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon. Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bihal Dávid azzal érvelt, hogy az utóbbi években többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek.
A pénteki leminősítések után gyengüléssel kezdi a heti kereskedést a török líra az amerikai dollárral szemben. Elsősorban arra lesz érdemes odafigyelni, hogy az amerikai kormány - beváltva múlt heti fenyegetését - hoz-e újabb szankciókat...
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei Tusnádfürdő határában szombat este kilőtték a városba bejáró második veszélyes medvét is - közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után hétfőn elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) elnöke - közölte a szervezet az MTI-vel