Ez a hét legszórakoztatóbb sporthíre, ráadásul igaz. Az eset a török Isparta városában alapított Gülspor egyesületben történt, amely az egyik legrégebbi törökországi klub: 1954-ben született.
Míg 1970-ben még kevesebb mint húsz állam tiltotta törvénnyel, mostanra a világ országainak több mint háromnegyedében tiltólistára került a legsúlyosabb büntetési forma.
A nemzeti ünnepnek köszönhetően rövid hetünk lesz, melyen elsősorban a jegybankokra figyelnek a világban. Itthon kedden jön az MNB menetrend szerinti kamatdöntő ülése, míg a tengerentúlon Jackson Hole lesz a világ közepe, ahol a Fed szokásos...
Néhány jó tanács azoknak, akik allergiásak, érzékenyek a pollenre és persze azoknak is, akiknek a környezetében él ilyen ember. Apró dolgokkal is nagyban megkönnyíthetjük életünket.
Az augusztus 31. és szeptember 8. között nyolc székelyföldi városba utazó produkció különlegessége, hogy egy kamion külön erre a célra kialakított pótkocsija szolgál színpadként.
A Norwegian Star luxushajó a horvátországi Pulából indult szombat este, mindössze 96 kilométert tett meg, amikor egy nő a hajóról a vízbe esett. A beszámolók szerint éjszaka került a vízbe a brit turista, enek ellenére gyorsan feltűnt az eltűnése, az egyelőre nem világos, hogyan esett az Adriai-tengerbe. Bár a mentőcsapatok hajókkal és repülőkkel i
Saját várost alapított és szőlőskertté varázsolta Kaliforniát Haraszthy Ágoston. A magyar vándor épphogy megérkezett az amerikai San DiegÓba, amikor a város elsô seriffjévé választották.
Görögország sikeresen befejezte az utolsó segélyprogramját, amelyben 2015 augusztusában állapodott meg a hitelezőkkel, hogy kikerüljön az adósságválságból - közölte hétfőre virradóra az euróövezeti állandó mentőalap (ESM). ...
Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte – mondta augusztus 20-i ünnepi beszédében Áder János államfő.
A minap 46 elutasított menedékkérelmű migránst toloncoltak vissza Münchenből Kabulba. Az afgán migránsok közül 22 elítélt bűnöző volt. A 46 illegális bevándorlót 101 német rendőr kísérte a hazaúton.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója áldja meg az új kenyeret ma délután a Mátyás-templomnál, a Mesterségek Ünnepén.
A pénteki leminősítések után gyengüléssel kezdi a heti kereskedést a török líra az amerikai dollárral szemben. Elsősorban arra lesz érdemes odafigyelni, hogy az amerikai kormány - beváltva múlt heti fenyegetését - hoz-e újabb szankciókat...
Ahogy arról beszámoltunk, egy 16 éves amerikai lány a Washington állambeli Mounton Falls-nál lelökte egy barátnőjét a Lewis-folyót átívelő egyik hídról. Jordan Holgerson 18 métert zuhant a váratlan lökés után, öt bordája eltörött, szerencséje volt, hogy túlélte a zuhanást. Az esetet követően azt nyilatkozta, hogy azt szeretné, ha Taylor Smith börtö
Újabb sikeres műtétet végeztek el a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpár szétválasztásán dolgozó magyar orvosok, Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely – közölte az MTI-vel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
A pénteki leminősítések után gyengüléssel kezdi a heti kereskedést a török líra az amerikai dollárral szemben. Elsősorban arra lesz érdemes odafigyelni, hogy az amerikai kormány - beváltva múlt heti fenyegetését - hoz-e újabb szankciókat...
Egy felderíthetetlen forrás küldte meg a New York Timesnak a papírokat Asia Argento és Jimmy Bennett egyezségéről. A fiatal színész vádjai szerint Argento 2013-ban, amikor Bennett még csak 17 volt, megerőszakolta.