2018. augusztus 16. csütörtök

aug. 16
10:51
Új felszereltséggel elérhető a Seat Alhambra (Auto Pult)
A Seat Alhambra 2010-ben bemutatkozott második generációja testvére, a Volkswagen Sharan modellfrissítése után 2016-ban kapott főként fejlettebb belső értékeket, amelyet most az új, Xcellence felszereltségi szinttel még jobban ki lehet használni.
aug. 16
10:53
Félsávos útlezárással tiltakoznak a gazdák Szabolcs megyében (hirado.hu)
Nincs megállapodás az almásgazdák és a léüzemek között.
aug. 16
10:53
Kabrióként is érkezhet a bivalyerős Alfa Romeo GTV (Auto Pult)
Tegnap ugyan a MiTo búcsúja kapcsán egy szomorúbb hír érkezett az Alfa Romeo felől, de ez mondhatni apróság az olyan értesülések mellett, mely szerint a 8C egy akár 800 lóerős, középmotoros sportautóként tér vissza, ráadásul hibrid hajtáslánccal. Ez persze még nem minden, hiszen a hamarosan szintén érkező kupé, a GTV is egy 600+ lovas, szintén villanymotorral támogatott rendszert kaphat meg, és a…
aug. 16
10:54
Fontos vizsgálat elé néz Magyarország – pénteken minden kiderül (Privátbankár)
Újra vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's.
aug. 16
10:54
Átláthatóbbá tenné a biztosításokat az Amazon (Portfolio)
Tárgyalásokat folytat az Amazon több nagy európai biztosítóval egy árösszehasonlító weboldal létrehozásáról - írja a CNBC a Reuters értesülései alapján. Három nagy biztosító vezetője is megerősítette az értesülést, arról...
aug. 16
10:54
Egyre több gyermek fullad vízbe az okostelefonozó szülők miatt (ATV)
Ezt a német vízimentők szövetsége állítja, miután már több mint 300-an fulladtak vízbe az országban.
aug. 16
10:54
Folytatódik a per a Kim Dzsongnamot megmérgező nők ellen (hirado.hu)
A két nő ellen Kuala Lumpurban indult eljárás.
aug. 16
10:54
Szedret és tüdőbajt is találnak a múmiákban - különleges kiállítás (BorsOnline)
Amerikában egyesek ma vagyonokat fizetnek azért, hogy balzsamozással megmaradjon a testük az utókornak. A misztikus eljárás sok-sok évezredre nyúlik vissza. A Bors rögtönzött tárlatvezetést kapott Szikossy Ildikó antropológustól a 4500 év múmiáit bemutató új, budapesti kiállításon. Három érdekességet mutatunk be. Lápi múmia Vannak természetes m
aug. 16
11:00
Mozikat venne az Amazon (Portfolio)
Mozikat venne az Amazon. A Bloomberg információi szerint az amerikai internetes kereskedelmi óriás is beszállt a licitálásba, ami a Landmark Theatres moziláncért folyik. A Landmark jelenleg a milliárdos Mark Cuban és Todd Wagner közös...
aug. 16
11:00
EU-s pénzből csináltak egy közösségi házat, amiben a volt polgármester felesége inkább virágboltot nyit (444.hu)
A beremendi épület négy évig üresen állt előtte.
aug. 16
11:00
WNBA-rekordot döntött a magyar válogatott irányítója (m4sport.hu)
Gólpasszokban Courtney Vandersloot a király a tengerentúlon.
aug. 16
11:00
Kétszámjegyű növekedés a Lenovónál (vg.hu)
A Lenovo Group kínai személyiszámítógép-gyártó vállalat a vártnál nagyobb negyedéves profitról jelentett.
aug. 16
11:02
Tovább esett a tojás termelői ára (vg.hu)
Miközben a KSH adatai szerint Magyarországon csökkent a tyúkfélék száma, a tojóállomány egy év alatt 432 ezerrel 11 millióra bővült.
aug. 16
11:03
Nagy forgalom várható a határon (Infostart)
Erős forgalom várható a Csongrád megyei átkelőknél a hétvégén. Elsősorban azoknak kell hosszabb várakozásra számítaniuk, akik Röszkénél és Csanádpalotánál szeretnének az országba belépni - közölte a rendőrség.
aug. 16
11:03
Durva csókcsatába bonyolódott a Szigeten Janza Kata- Fotók (Ripost)
Szép is a szerelem, bár vannak olyan heves jelenetek, melyeket talán elég, ha egy pár a négy fal között ad elő...
aug. 16
11:03
Váratlan, rejtélyes férfi zavarta meg a magyar versenyt (Ripost)
Erre biztosan nem számítottak a versenyzők. Elindult a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny.
aug. 16
11:03
A Ripost harcot indít a parlagfű ellen, felvesszük a kesztyűt (Ripost)
Nem engedjük, hogy elborítsa a parlagfű az országot! Olvasóink segítségével már több helyszínt találtunk, ahol a törvény ellenére sem irtották ki az allergiát okozó gyomnövényt. Van, ahol a Ripost cikke nyomán intézkedtek.
aug. 16
11:03
Édes most a csemegeszőlő (Édenkert)
Kedvezően alakul a csemegeszőlő ára a piacokon, viszont nem mondható ez el a petrezselyemről, ami dupla áron kapható az előző évek hasonló időszakához képest. Piaci árles 2018. 33. hetében.
aug. 16
11:04
Az űrből figyelik az állatok mozgását (vg.hu)
Állatok vándorlását figyelő berendezéseket telepített szerdai űrsétáján a Nemzetközi Űrállomás két orosz kozmonautája.
aug. 16
11:05
Súlyos nőgyógyászati műtéten esett át a Megasztár éne (Ripost)
Szakos Andrea három év után ment el nőgyógyászhoz, aki rossz híreket közölt az énekesnővel.
aug. 16
11:06
Száguldó vonat elé akarta lökni barátnőjét a 19 éves fiú (Blikk)
Ausztrália – Sokkoló videó került fel az internetre: egy tinédzser fiú a száguldó vonat elé akarta lökni barátnőjét.
aug. 16
11:06
Nem sikerült a trükközés: száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a NAV (Blikk)
Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
aug. 16
11:06
Előmerészkedhetnek a vevők az európai börzéken (Portfolio)
Nagy eséssel indult a szerdai nap a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetőket a török krízis, és annak esetleges továbbterjedése, illetve az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa aggasztotta. Bár a kereskedés második felére sikerült...
aug. 16
11:06
Ilyen idő lesz a hosszú hétvégén - OMSZ-előrejelzés (Háziállat)
A jelenlegi állás szerint nagyon kellemes lesz a hosszú hétvége, eső csak helyenként fordulhat elő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szombatra és vasárnapra csak Békés és Csongrád megyére adott ki figyelmeztetést a hőség miatt.
aug. 16
11:06
A lengyel Zanussi lesz a miskolci filmfesztivál zsűrielnöke (hirado.hu)
Az egyetemes filmtörténet egyik legfontosabb alakja, Krzysztof Zanussi elnökli majd a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijét.
aug. 16
11:06
380 lóerős is lehet az új BMW Z4. Itt vannak az első fotók! (Autónavigátor)
Nehéz jelenleg egy új BMW modellre koncentrálni, ahogy bemutatkozik az egyik, már érkezik is a másik. Most az új Z4 következik, melyről megérkeztek az első hivatalos fotók.
aug. 16
11:06
Így bukta el a táppénzt a békési közmunkás: veled is megtörténhet (Pénzcentrum)
Mi történik akkor, ha valakinek határozott idejű munkaszerződése van és a szerződés lejárata előtt szenved balesetet? Mennyi ideig jár neki a táppénz? Mégis milyen ellátásra jogosult az, aki egészségügyi állapota miatt nem tud új...
aug. 16
11:06
Tudatosság és tervszerűség (Azenpenzem)
Hat év után ismét európai kupasorozat csoportkörében szerepel majd a Mol Vidi FC. Bizonyították, hogy tudatos munkával a magyar futballból indulva is lehet nemzetközi eredményt elérni.
aug. 16
11:06
Figyelem! Augusztus 20-a miatt a vonatközlekedés is változik (Femcafe)
Jön a hosszú hétvége, erre kell figyelni majd.
aug. 16
11:06
Gyerekeknek szóló terrorista-kiképzőtábort működtetett egy Amerika-szerte elismert imám fia (Képmás)
Iskolai lövöldözőket készített fel terrortámadásokra és gyilkosságokra Siraj Wahhaj imám fia. Wahhajt a liberális oldalon sokszor ünneplik Amerikában, ugyanakkor az ő tevékenysége is igen messze áll a mérsékelt iszlám tanításaitól.
aug. 16
11:08
Biztosítási oldalt akar létrehozni az Amazon (Portfolio)
Tárgyalásokat folytat az Amazon több nagy európai biztosítóval egy árösszehasonlító weboldal létrehozásáról - írja a CNBC a Reuters értesülései alapján. Három nagy biztosító vezetője is megerősítette az értesülést, arról...
aug. 16
11:09
Ennek a 6 növénynek a héját eddig biztos eldobtad, pedig gyógyhatásuk van (Blikk)
A másodikon és a negyediken nagyon meg fogsz lepődni.
aug. 16
11:09
Kabrióként is érkezhet a bivalyerős Alfa Romeo GTV (Auto Pult)
Tegnap ugyan a MiTo búcsúja kapcsán egy szomorúbb hír érkezett az Alfa Romeo felől, de ez mondhatni apróság az olyan értesülések mellett, mely szerint a 8C egy akár 800 lóerős, középmotoros sportautóként tér vissza, ráadásul hibrid hajtáslánccal. Ez persze még nem minden, hiszen a hamarosan szintén érkező kupé, a GTV is egy 600+ lovas, szintén villanymotorral támogatott rendszert kaphat meg, és a…
aug. 16
11:12
Biztosítási kalkulátort akar létrehozni az Amazon (Portfolio)
Tárgyalásokat folytat az Amazon több nagy európai biztosítóval egy árösszehasonlító weboldal létrehozásáról - írja a CNBC a Reuters értesülései alapján. Három nagy biztosító vezetője is megerősítette az értesülést, arról...
aug. 16
11:12
Egy transznemű ember újjászületésnapjára sem volt hajlandó tortát készíteni a cukrász, akit egyszer már bepereltek, mert nem vállal meleg esküvőket (444.hu)
Jack Phillips nyár elején nyert az amerikai Legfelsőbb Bíróságon.
aug. 16
11:12
Fegyveresek támadták meg az afgán hírszerzés kiképzőközpontját Kabulban (USAracing)
A szélsőséges iszlamista tálibok a héten több katonai tábort lerohantak, és többtucatnyi embert megöltek, Gazni városa ellen pedig általános támadást indítottak.
aug. 16
11:12
Kiderült: Itt kezdett új életet Kulka János (Femcafe)
A szinész mindentől megszabadult, ami a múltjára emlékezteti.
aug. 16
11:12
Hüpp-hüpp, elnapolta az esküvőt Paris Hilton! (BorsOnline)
Meggondolta magát az esküvővel kapcsolatban Paris Hilton? Idén nyárra tervezte a világra szóló lagzit a színész Chris Zylkával, ám ebből most nem lesz semmi. Nem arról van szó, hogy a sztárpár szerelme megingott volna, Paris úgy érezte: több időre van szüksége, hogy megtervezze az álomlagzit. Korábban arról beszélt, minden vágya, hogy legalább fél
aug. 16
11:12
Weisz Fanni édesanyja durva dolgokat állít a vejéről: "Ki kell szednem ennek a fiúnak a markából!" (SzMo)
A kétségbeesett anyuka elárulta, honnan indult a konfliktus Fanni és a család többi tagja között.
aug. 16
11:14
Érik a Brexit-botrány: a brit titkosszolgálatok kémkednek az EU ellenében? (Portfolio)
Aggodalmak merültek fel az Európai Unió tárgyalóinak részérő azzal kapcsolatban, hogy a brit titkosszolgálatok kémkednek az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megszűnésének feltételrendszeréről szóló egyeztetéseken - jelentette...
aug. 16
11:14
10 perc késéssel indulna a vonat? Kérje vissza a pénzét! (BorsOnline)
Nem csak a levegőben, a földön is előfordulhatnak rövid vagy akár többórás késések a tömegközlekedésben. Ne hagyja magát, reklamáljon!
aug. 16
11:15
Augusztus 31-én temetik Kerényi Imrét (Infostart)
Augusztus 31-én 14 órakor a Fiumei úti sírkert művészparcellájában temetik Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, színigazgatót, egyetemi tanárt, publicistát, érdemes és kiváló művészt - közölte a temetés szervezője, a Nemzeti Örökség Intézete.
aug. 16
11:15
A Mitte lett a P&RP; építészeti csoport teljes körű ügynökségi partnere (Kreatív Online)
Március 1-je óta a cég brandváltásával kapcsolatos feladatokat láttak el, augusztus óta a teljes marketingkommunikációért ők felelnek.
aug. 16
11:16
Két és félmilliárd jut a kisföldalatti felújításának megtervezésére (Portfolio)
Nettó 2,49 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Főmterv Zrt. az M1-es metró fejlesztésének kiviteli tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése kapcsán - írja csütörtöki számában a Világgazdaság. A közbeszerzést...
aug. 16
11:16
Látványos akció: tűzoltók védték Schobert Norbit - videó (BorsOnline)
Különleges produkciókra vállalkozik és segíteni akarja a krónikusan elhízott és cukorbeteg gyerekeket Schobert Norbi.
aug. 16
11:18
Hogy lett csirkemell a vágott virágból? Megfejtették a rejtélyt (Privátbankár)
Áfacsalókat fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
aug. 16
11:18
Villeneuve: Leclerc szerződtetése káoszt eredményezne a Ferrarinál (m4sport.hu)
A kanadai szerint teljesen egyértelmű, hogy meg kell tartani Räikkönent.
aug. 16
11:18
Idén is izgatottan várhatják a postást a nyugdíjasok (HírTV)
Váratóan idén is számolhatnak prémiummal a nyugdíjasok.
aug. 16
11:24
Amerikai állampolgárok lettek Melania Trump szülei (Blikk)
Washington – New Yorkban letették az amerikai állampolgári esküt a first lady, Melania Trump szülei csütörtökön.
aug. 16
11:24
Nagy ígéretek érkeztek a kormánytól az idei nyugdíjprémiumról – Ettől függ a pluszpénz (Blikk)
A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel csütörtökön.

Keresés