A pesti belvárosban lévő park rakparti részen a fogyatékkal élők, mozgáskorlátozottak nézhetik majd meg az augusztus 20-ai esti tűzijátékot – jelentették be kedden Budapesten
Egy 2011 óta működő fodrászat-lánc akár pályakezdő, vagyis tapasztalattal és nyelvtudással nem rendelkező fodrászokat keres a Corvin Plázába, a Köki Terminálba és a Pólus Centerbe. De vajon mennyi pénzt kínálnak egy teljesen az iskolát...
Az Oláh János József Attila-díjas író, költő, a Magyar Napló néhai főszerkesztőjének nevét viselő ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a könyv- és folyóirat-szerkesztői pályakezdéshez.
Heves bírálatot váltott ki kedden az északkelet-ausztráliai Queensland szenátorának, Fraser Anningnek első parlamenti beszédében elhangzott kijelentése, miszerint „végső megoldásként” népszavazást javasolt a muszlimok bevándorlásának a kérdésében.
Összesen 565 ezren mentek ki idén a Szigetre, három teltházas nap is volt a hétnapos fesztiválon. A szervezők már a jövő évet tervezik, az első nagy név már egy hónap múlva kiderülhet. "2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be...
Filippo Grandi hangsúlyozta: a menedékjogi kérelmek elbírálása alapos és gyors legyen, a védelemre nem szoruló embereket pedig vissza kell juttatni a hazájukba.
Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
Az augusztus 20-ai rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
Magyarország uniós összevetésben továbbra is lemaradásban van, nagyjából a bruttó hazai termék 14 százalékának megfelelő összeg, ötezer milliárd forint készpénz van forgalomban.
Szerda délelőtt a főváros 11. kerületében, a Bánk Bán utcában lakoltattak ki egy ötven év körüli hölgyet és családját. Információk szerint 3 millió forint kölcsönt vettek fel, ebből lett kamatokkal együtt több mint 13 millió forintos tartozás, amit nem tudtak visszafizetni. Megrázó videó.
Pekárik Gézát, a Paksi Atomerőmű 53 éves műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezték ki augusztus 15-től az erőmű új vezérigazgatójának, miután Hamvas István korábbi cégvezető nyugdíjba vonult - közölte a zrt. honlapján, szerdán....
Békéljen meg Amerikával – erre sürgetik a bedőlt líra miatt Washingtonnal csatázó Erdogan török elnököt hazája üzleti csoportjai. Szerintük a kamatlábemelés, a megszorítások és nem az amerikai technológia bojkottja a valutaválság megoldása.
Mert a terrorizmus vádjával 20 évre elítélt ukrán rendező nem, csak az anyja nyújtott be kegyelmi kérelmet, és a szabály szerint nem így kell megfelelően eljárni.
Heves bírálatot váltott ki kedden az északkelet-ausztráliai Queensland szenátorának, Fraser Anningnek első parlamenti beszédében elhangzott kijelentése, miszerint „végső megoldásként” népszavazást javasolt a muszlimok bevándorlásának a kérdésében
Pekárik Gézát, a paksi atomerőmű 53 éves műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezték ki augusztus 15-től az erőmű új vezérigazgatójának, miután Hamvas István korábbi cégvezető nyugdíjba vonult.
Pekárik Gézát, a paksi atomerőmű 53 éves műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezték ki augusztus 15-től az erőmű új vezérigazgatójának, miután Hamvas István korábbi cégvezető nyugdíjba vonult - közölte a zrt. honlapján, szerdán.
Lehettek fenntartásaink, hogy vajon mi sül ki a nem túl nagy fantáziával „Európa-bajnokságok” néven Glasgow-ban és Berlinben összehozott multisport Eb-ből.
Miskolc - Ivóvíz-takarékosságra kéri az ellátási területén élő fogyasztókat a kazincbarcikai székhelyű Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Már szankcionálhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számlaadat-szolgáltatás elmulasztását, számlánként 500 ezer forint is lehet a bírság – hívta fel a figyelmet Sztankó Dániel, az RSM Hungary vezető adószakértője az M1 aktuális csatornán.
Három tényező azt mutatja, hogy a kormány ismét elszánta magát az egészségügyi rendszer átalakítására, megreformálására. A saját rossz tapasztalatai, illetve az előző kormányok hibái láthatólag még óvatosabbá teszik a kabinetet, mint ahogy más ügyekben megszoktuk. A Policy Agenda egy küszöbönálló egészségügyi reform lehetőségeit nézte meg politikai