Ma este tartják az idei Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségverseny döntőjét, amelyet élőben sugároz a Duna Televízió és a Duna World csatorna.
Három önkormányzati választást tartanak ma: Budapest VIII. kerületében és Árpáson polgármestert, a főváros V. kerületében pedig egyéni képviselőt választanak.
Megkeződött a barlangban rekedt focicsapat mentőakciója, ha minden jól megy helyi idő szerint vasárnap este 9 órakor érheti el az első gyermek a barlang kijáratát.
Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét díjazta a zsűri szombat este az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az önmeghatározása szerint is szocialista jelölttel kapcsolatban olyan nagyok a várakozások a megöregedett elit vezette Demokrata Párton belül, hogy egyesek már igyekeznek visszafogni ezeket.
Ha szeretsz csúszdázni, nem kell feltétlenül akvaparkokba menned idén nyáron, hiszen a magyar tenger partján is találhatsz csúszdával felszerelt strandokat. És nem is kell túl mélyre nyúlnod a pénztárcádba érte. A CsodálatosBalaton.hu...
Rendkívüli balesetet rögzített egy térfigyelő kamera. Az út szélén parkoló autó úgy törik totálkárosra, hogy nem megy neki más, csak két elszabadult kerék, az eredmény hidegrázós.
A magyarok vásárlási szokásai arról árulkodnak, hogy kényelmes, stílusos, tágas otthonra vágynak, ami kifejezi személyiségüket, de a bútoraik többsége nem alkalmas ezek megteremtésére és nehezen változtatnak. A többség ugyan elégedett otthonával, de sokat küzdenek a rendetlenséggel, és nem tűrik azt a lakásban.
A keleti területeken még ma sem lesz zavartalanul napos az idő, többfelé kell csapadékra számítani, a Dunántúlon azonban már szárazabbra fordul időjárásunk.
Néhány éven belül megtörténik a generációváltás, a vállalatoknak ezért ideje szembenézniük a megszokottnál jóval kevésbé lojális munkaerő szokásaival és elvárásaival, nemcsak a toborzás és megtartás, de a több generáció hatékony együttműködése miatt is.
Ma ugranak Magyarország és Európa-szerte a Természetvédelmi Világalap (WWF) Nagy Ugrás kampányának keretében több mint 500 helyen százezrek folyókba és más természetes vizekbe, hogy felhívják a figyelmet az éltető vizek fontosságára. Az akció magyarországi központi helyszíne idén Göd lesz.
Hatalmas változás jön néhány éven belül a munkaerőpiacon: a jelenleg még legnagyobb arányban jelenlévő X generációs munkavállalók 2025-től kisebbségbe kerülnek az Y generációhoz képest.
Vasárnap megkezdték a mentőcsapatok a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat 12 tagjának és edzőjüknek kimentését – közölte a thaiföldi kormány
Hatvannégyre emelkedett a Japán nyugati és középső részét sújtó heves esőzések halálos áldozatainak száma, 44 embert keresnek – közölték a japán hatóságok vasárnap
A vizsgálati eredmények alapján nem szenvedett mérgezést az a brit rendőr, akit szombaton kivizsgálásra a délnyugat-angliai Salisbury kórházába szállítottak
, - Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét díjazta a zsűri szombat este az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Barázdák, megvastagodások, beszakadás, elszíneződések - sok különböző ok vezethet a köröm külső megjelenésének negatív irányú elváltozásához rövid időn belül. Nem minden esetben körömgomba áll a háttérben.
A jegybank célja, hogy a kibocsátási program lezárultát követően – várhatóan 2019-től – már csak a „Megújul a forint” bankjegysorozat címletei maradjanak törvényes fizetőeszközként a készpénzforgalomban, így a régi, 1997-től kibocsátott bankjegyek fokozatosan bevonják.
A német kormánykoalíciót vezető konzervatív uniópártok támogatottsága egy százalékponttal gyengült, a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pedig ugyanekkora mértékben erősödött a menedékkérők visszafordításáról szóló koalíciós vita idején - derül ki abból a felmérésből, melynek eredményét szombat éjjel tette közzé az n-tv német hírtelevízió
Egy-két kattintás, és bárki megnézheti, mennyire kell tartania bűncselekményektől ott, ahol lakást szeretne vásárolni. A lakásárakat azonban nem a bűnügyi statisztikák alakítják. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési...