Rég volt ennyire fontos egy premier: a Renault palettájából elsőként a Scénic modellcsalád kapta meg a Daimlerrel közösen fejlesztett, vadonatúj 1,33 literes turbómotort, amely a francia márka mellett a Mercedes-Benz és a Nissan modellkínálatának egyik gerincét is adja. Ráadásul tesztelni, így mérni is elsőként a karakteres egyterűben nyílt alkalmunk a globális erőforrást, amelyet rögtön két…
Interjút adott a Kúria elnöke az InfoRádiónak 2018. július 5-én. Dr. Darák Péter az “Aréna” című műsorban az közigazgatási bíráskodás átalakítására vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette, a Kúria mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkotmányos átalakulás sikeresen, a közigazgatási bíráskodás értékeinek megőrzése mellett gördülékenyen megtörténhessen – szemlézi az interjút honlapján a Kúria.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. azonnal eltávolította áruházai polcairól azt a 13 féle Gartengold márkájú fagyasztott zöldségterméket, amelyet a gyártó Greenyard Kft. visszahívott - közölte az élelmiszerlánc pénteken az MTI-vel.
Divatot teremtett öltözékével az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate (47). A szurkolók valósággal rohannak a boltokba azért, hogy úgy nézzenek ki, mint az elegáns szakember.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. azonnal eltávolította áruházai polcairól azt a 13 féle Gartengold márkájú fagyasztott zöldségterméket, amelyet a gyártó Greenyard Kft. visszahívott - közölte az élelmiszerlánc pénteken az MTI-vel.
Takarék részvényre nevezte át az FHB részvényeket a BÉT vezérigazgatója a jelzálogbank kérésére, miután az FHB Jelzálogbank felvette a Takarék Jelzálogbank nevet. A BÉT vezérigazgatója a Takarék Jelzálogbankká átnevezett FHB...
Jelen állás szerint 2020 elejétől ismét 27 százalékos áfát kell fizetniük az új lakások vásárlóinak az eddigi 5 százalék helyett. A változás nyomán nagy gondolkozás indult el a bankok és a fejlesztők körében arról, miként lehetne...
Rég volt ennyire fontos egy premier: a Renault palettájából elsőként a Scénic modellcsalád kapta meg a Daimlerrel közösen fejlesztett, vadonatúj 1,33 literes turbómotort, amely a francia márka mellett a Mercedes-Benz és a Nissan modellkínálatának egyik gerincét is adja. Ráadásul tesztelni, így mérni is elsőként a karakteres egyterűben nyílt alkalmunk a globális erőforrást, amelyet rögtön két…
Egy kutatás szerint sokkal kevesebb hazai munkavállaló menne ki külföldre jobb munkahely reményében, mint négy évvel ezelőtt. A digitális munkások és az orvosok továbbra is nagy arányban költöznének, országos szinten azonban lényegesen a globális elvándorlási hajlandóság alá esett Magyarország. A jó fizetés azonban meglepő módon nem a legfontosabb
A festőművész kiállítása a magyarországi művészeti élet nagy és ünnepelt eseménye – hangsúlyozta a kulturális államtitkár a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo kiállításának megnyitóján.
Tizenhét szakpolitikai intézkedés segíti a hazai energiafelhasználás csökkentését, ám így is elmaradtunk kissé uniós kötelezettségeink teljesítésében. Igaz, elég az elöregedett épületállományra gondolni.
Az Aldi azonnal eltávolította áruházai polcairól azt a 13 féle Gartengold márkájú fagyasztott zöldségterméket, amelyet a gyártó Greenyard Kft. visszahívott - közölte az élelmiszerlánc pénteken az MTI-vel.
A fogadóirodák biztosabb brazil győzelemre számítanak a ma esti negyeddöntőben, mint amit a két csapat játékosállománya indokolna. A belgák erősek, s eddig minden mérkőzésüket megnyerték a rendes játékidőben – még ha ez a japánok ellen csak kevesen is múlott.
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését indítványozta elsődlegesen a Vizoviczki László és társai ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult per másodfokú tárgyalásán Vizoviczki László védője pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán.
Ez a világbajnokság eddig a meglepetésekről szól. De nem azért, mert annyira jók lennének a kiscsapatok, sokkal inkább a szerencsének és a videóbírónak köszönhetően. Ennyi tizenegyes még sosem volt a tornán, mindent vissza lehet nézni, de ilyenkor megáll a meccs, elveszik a lendület. Katasztrófa az egész, szerintem ez a videóbírós rendszer úgy, aho
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. azonnal eltávolította áruházai polcairól azt a 13 féle Gartengold márkájú fagyasztott zöldségterméket, amelyet a gyártó Greenyard Kft. visszahívott - közölte az élelmiszerlánc pénteken az MTI-vel.
Az ünnepi kapavágással megkezdődött pénteken Varsóban a Lengyel Történelmi Múzeum építése, a rendezvényen Piotr Glinski kulturális miniszter a legnagyobb lengyelországi kulturális kezdeményezésnek nevezte a tervek szerint 2021-ben nyíló intézményt
MSZP: csak politikai akarat kérdése az eurózónához való csatlakozás Az MSZP szerint csak politikai akarat kérdése, hogy Magyarország csatlakozik-e az eurózónához
A kereskedelmi háború árnyéka vetült az európai részvénypiacokra a pénteki nap folyamán, a borús hangulatban a magyar tőzsdén is az eladók diktálták az ütemet pénteken, a blue chipek közül a Mol lefordult, míg az OTP a Morgan Stanley...
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke az oroszországi világbajnokságról elmondta, hogy úgy érzi magát, mint egy gyermek a játékboltban.
Tuzson Bence kiemelte, hogy a 2017 és 2020 között zajló Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megvalósuló fejlesztés eredményeként élettel telnek meg a történelmi falak.
A két ország – egyúttal a Közép-Európa és Kína – közötti együttműködés zászlóshajójának a Budapest-Belgrád-vasútvonal modernizálását nevezte, amely – mint fogalmazott – „már sínen van”.
A székely autonómiatörekvések miatti megtorló, az egész közösség megfélemlítését célzó politikai ítéletnek tartja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román legfelsőbb bíróság szerdán kimondott jogerős végzését, amely terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi a
A székely autonómiatörekvések miatti megtorló, az egész közösség megfélemlítését célzó politikai ítéletnek tartja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román legfelsőbb bíróság szerdán kimondott jogerős végzését, amely terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját
Ingyen játszik a francia labdarúgó-válogatottban a világbajnokságon Kylian Mbappé (19). A tinisztár minden meccspénzéről, így az Uruguay elleni negyeddöntőért kapott fellépti díjáról is lemondott, sőt a franciák esetleges világbajnoki címéért járó prémiumból sem kér.
Kanász-Nagy Máté szerint a regionális közlekedési szövetségek létrehozására azért lenne óriási szükség, mert így jelentősen javítható lenne a helyközi közlekedés.
Az összetett pontversenyben vezető, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
Egyre több elhagyatott épületet foglalnak el a menekültek Boszniában. Van olyan üres épület, ahol már 5-600 migráns él illegálisan. Most a Balkánon, kb 12 ezer ember vár arra, hogy bejusson Európába. Szarajevóból Novák András tudósít.