A hazai ingatlanpiac első féléves összesített adatai szerint folytatódott az élénkülés a lakáspiacon. Az ingatlanok négyeztméterára és az adásvételek száma is emelkedett a Duna House adatai szerint. A fővárosban még mindig a panellakások ára növekedett a legnagyobb mértékben, az átlagos négyzetméterár már elérte a 400 ezer forintot. Az idei első fé
Az Adidas idén többek között hosszú távú együttműködési szerződést kötött a Dragon Ball Z franchise-zal, hogy a sorozat legfontosabb szereplőiből ihletet merítve különleges snekaereket eszkábáljanak a német sportszergyártó szakemberei.
Még alig pár hete tartozik a brit királyi családhoz Meghan Markle, máris „egymillió dolláros bébiként” emlegetik Harry herceg hitvesét. Többen sokallják ugyanis a költekezését. Sussex hercegnéje eddig összesen 280 millió forintnyi összegbe került az adófizetőknek, és úgy hírlik, ebből az esküvői ruhája vitte el a legtöbbet. A klasszikus vonalú Give
Nyolc évvel menesztése után Diego Maradona jelezte, hogy ingyen is elvállalná újból a szövetségi kapitányi posztot az argentin labdarúgó-válogatottnál, amely a nyolcaddöntőig jutott az oroszországi világbajnokságon.
A gamma-GT (teljes nevén gamma-glutamil-transzferáz, rövidített nevén GGT) a máj, a hasnyálmirigy és a vesék által termelt enzim. Legnagyobb koncentrációban a vesékben található, azonban a vérben mérhető koncentráció túlnyomó része a májból származik, ezért rendszerint a gamma-GT laborvizsgálatot a máj és az epeutak vizsgálata során végzik.
A bankjegysorozat utolsó elemeként megújul az 500 forintos címlet is, ezzel pedig végéhez közeledik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben elkezdett bankjegycsere programja - derült ki a jegybank által tartott mai sajtótájékoztatón. 2018....
Már januárban hivatalos volt, hogy a Volkswagen még idén bemutatja legkisebb crossoverét, ami a T-Cross névre hallgat majd. A leleplezés koraősszel várható, de ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a németek már most megmutatták nekünk az első ízelítőket az újdonságról: egy digitális rajz mellett egy kisfilmet is feltöltöttek az internetre a gyáriak, melyen több skiccen is láthatjuk, hogy mire…
Júliustól kötelező az utazási irodáknak olyan biztosítást kötniük ügyfeleik számára, amely csőd esetén a kényszerű kint tartózkodás és a hazaszállítás költségeit fedezi – mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője az M1-en kedden.
A DFB elnöksége szombaton közölte, hogy egyhangúlag további bizalmat szavaz a kapitánynak, aki 2006 óta tölti be tisztét. A személyes egyeztetésre kedden délelőtt került sor.
Egy fotó került fel az internetre arról, milyen állapotban hagyták a japánok a vb-ről való kiesés után az öltözőjüket - mindenkit megdöbbentett a látvány.
Kedd reggel is stabilan a történelmi mélypontja közelében mozgott a forint az euróval szemben, majd hirtelen irányváltások alakultak ki az árfolyamban – írja a Portfolio.
Adorján Richárd úgy ítélte meg, hogy sem a jövő évre várt 2,7 százalékos inflációs előrejelzésén, sem a 4,1 százalékos GDP-bővülési prognózison nem kell változtatni.
Tárgyalásra érdemesnek tartja a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének belső vitáját lezáró menekültügyi javaslatcsomagot - jelezték kedden az SPD részéről
Joachim Löw marad a német szövetségi kapitány annak ellenére, hogy a válogatott címvédőként már a csoportkörben búcsúzott az oroszországi labdarúgó-világbajnokságtól.
Az ABB bejelentette, hogy 2018. június 30-án befejezte a GE globális villamosenergia-ipari megoldásokra szakosodott üzletágának, a GE Industrial Solutions-nek (GEIS) a felvásárlását. A 2017. szeptember 25-én bejelentett tranzakció az első évben várhatóan növeli a működési EPS-t.
Elfogadta a román szenátus az ellenzék és a DNA által kifogásolt Btk-módosítást, amely az ügyészségi visszaéléseknek hivatott véget vetni. Az RMDSZ tartózkodott.
Vissza a természethez! Ez az idei nyár jelszava. Könnyű, virágos anyagok, természetesen, szabadon hullámzó hosszú szoknyák. Ha ebben belibbensz valahová, minden tekintetet magadra vonzol. A kedvedre is pozitíven hat. Felszabadult és boldog leszel, ha ilyenben jársz.
A víz fokozatosan apad a thaiföldi barlangban, közben a mentést tervezik a szakemberek. Az InfoRádió által megkérdezett barlangász szerint speciális mentési munkálatok zajlanak, a pszichológus pedig arról beszélt, hogy ez a több mint egy hét miként hathatott a gyerekekre.
Az életmódváltás nem csak az egészségednek, de a pénztárcádnak is jót tehet. Tippeket adunk, hogyan spórolhatsz tízezreket havonta, miközben egyre egészségesebben élsz. Sokan azt gondolják, hogy az egészséges életmód drága....
Az év végéig hozná meg a végső beruházási döntést az amerikai–román konzorcium a fekete-tengeri gáztermelés 2022-es megindításáról. A gázszállításhoz szükséges magyarországi fejlesztéseket az EU nem támogatja, a romániai kiadások 40 százalékát viszont átvállalja.