Magyarország sem tudja visszafogni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, mi is teszünk tehát a globális felmelegedés növekedéséért. Pedig ugrásszerűen nő a felmelegedés okozta változások miatt bekövetkezett halálesetek és megbetegedések száma. 2016-ban nőtt a magyar energiaimport-függőség. Ezeket olvastuk ki a KSH éves jelentéséből.
Májusban 15,1 százalékos növekedést ért el az építőipar. A két alágazat közül az egyéb építményeknél 23,7, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 8,8 százalékos volt a bővülés.
A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több pénzt fordít rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden en a közmédiának.
Az Országgyűlés keddi határozathozatalai között elfogadta a jövő évi költségvetést megalapozó törvényt, és pontosította a korábban felmentett bírák újra kinevezésére vonatkozó szabályt.
300 millió dolláros tiszta energia alapot indít az Apple Kínában, hogy a helyi beszállítóit befektetésre ösztönözve, közel 1 millió háztartást láthassanak el megújuló energiával az országban.
A neoliberális globalizáció baloldali, zöld kritikájának volt és lehetett volna több tere is Magyarországon, azonban annak nem kedveztek a globalizációkritikát a szélsőjobboldalisággal összemosó liberális reflexek.
Gyorsabb lehet a hibaelhárítás az E.On-nál, az új kisfeszültségű hálózatot felügyelő rendszer a teljes szolgáltatási területen 2,5 millió ügyfelet érint.
A demokrácia kétszáz éves hagyománya nagyon jó, de ha egy vezető nagy ugrást akar végrehajtani, akkor kell neki a hatalom - mondta Hóvári János Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden
Macedónia és az Európai Unió között a jövő év júniusában kezdődhetnek meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások, az előkészítő folyamat pedig már most megkezdődött - jelentette ki Zoran Zaev macedón kormányfő kedden Szkopjéban...
Büszke lehet a világbajnok: nemcsak fiatal a csapata, de eredményes is. A francia válogatott magja adott, Varane, Umtiti, Pogba, Kanté és Griezmann négy év múlva, a katari vb-n is alapember lesz.
Az atomenergia jövőjét jelentősen befolyásolja a kis teljesítményű reaktorok, az ITER fúziós reaktor, illetve a negyedik generációs reaktorok fejlesztése.
Ismert, hogy a bőrdaganatok száma évről évre növekszik. Ezek közül is kiemelhető a melanoma malignum növekedése. Becslések szerint Magyarországon évente minden 100 000 emberből 10-12-nél alakul ki melanoma. Egyes jóslások szerint az új esetek száma tízévenként akár meg is duplázódhat.
Mérsékelt mínuszokkal várják az európai tőzsdék a jelentési szezon folytatódását. A BUX sem tud elszakadni a nemzetközi hangulattól, esik a hazai tőzsde indexe.Kizárólagos tulajdonosa lesz a régió egyik legnagyobb izocukorgyárának...
Jövőre még a Tesla lesz a világelső az elektromobilitásban, de nagyon jönnek fel az európai autógyártók, és 2021-re a Daimler és a BMW veszi át a vezetést, a Tesla pedig alaposan visszaesik a PA Consulting tanácsadócég előrejelzése...
Augusztus 1-jétől a kiegészítő védelemben részesülő menekültek újra Németországba hozhatják közvetlen családtagjaikat, és a közel-keleti német külképviseleteken nagy is az érdeklődés, 28 ezer ilyen kérelem vár elbírálásra - jelentette kedden a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lap
Kizárólagos tulajdonosa lesz a Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb izocukor előállítójának, a Kall Ingredientsnek az Opus. Idén év elején az Opus egy 24 százalékos üzletrész megszerzésével 30 százalékra növelte részesedését...
A három szintes CFA vizsgát titulálják a legnehezebb pénzügyi vizsgának a világon, így az, akinek már megvan, örülhet, akinek meg nincs, rossz hírünk van: jövőre a kripotodevizák és a blockchain is bekerülnek a vizsgakérdések közé...
Debrecenben építi fel első Németországon kívüli európai gyárát az italtöltő- és csomagolástechnikában piacvezető német gépgyártó vállalat, a Krones AG - közölte Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden...
Ügyvédjén keresztül interjút adott a Bild című német tömeglapnak Tuniszból a Németországból a múlt héten kitoloncolt Sami A., aki a kedden megjelent lapszámban azt állítja: ami vele történt, az emberrablás.
2018-ban napi 10,8 millió hordóra, 2019-ben pedig 11,8 millió hordóra bővülhet az Egyesült Államok nyersolajtermelése az ország Energiainformációs Hivatalának (EIA) előrejelzése szerint. Ezzel az Államok valószínűleg már idén a világ első számú olajtermelőjévé válhat, amit jövőre is megőrizhet. Ezzel az USA az 1970-ben felállított napi átlag 9,6 mi
Az alapító eladta Kall Ingredients Kft.-beli, kisebbségi tulajdonát az OPUS Global Nyrt.-nek, az újabb 25 százalékos üzletrésszel a gigacég így már kizárólagos tulajdonos a tiszapüspöki üzemben.
Athén, Jeruzsálem és Róma – a filozófia, a vallás és a törvény – egyaránt fontos. Akkor védhetjük hitelesen Európát – mert valóban védeni kell –, ha ezt a titkot birtokoljuk.