A közönség október 8-ig szavazhat a döntőbe jutott tizenkét fa valamelyikére az Év Fája versenyen. Az idén kilencedik alkalommal szervezett vetélkedő a fák és a közösségek közötti kapcsolat tovább erősítését tűzte ki célul.
Az énekes belátta, hogy nem tud egyszerre két helyen lenni, így az amerikai helyett, végül az itthoni sikereket választotta, időközben pedig a szerelem is rátalált.
A magyar férfivízilabda-válogatott az ausztrálok legyőzésével megnyerte a i Hajós Alfréd Sportuszodában rendezett BENU-kupát, és így sikeresen hangolt a szombaton kezdődő barcelonai Európa-bajnokság előtt.
Baleset miatt mintegy nyolc kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán Polgárdinál a főváros felé hétfő délután - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Vasárnap és hétfőn négy-négy gyermeket hoztak ki a barlangból, így összesen nyolc fiatalt sikerült eddig a felszínre hozni. Őket egyből kórházba szállították, egyelőre elkülönítve kell lenniük, amíg megvizsgálják őket, még a családjukkal sem találkozhattak.
Olvasónk olyasmit tapasztalt, ami egyáltalán nem ritka jelenség. Olyan randija volt, amelyen szinte úgy érezte magát mint egy állásinterjún, ez pedig furcsa helyzetbe sodorta.
Meghalt egy kétéves, miután egy fegyvert talált kaliforniai otthonukban vasárnap délután. A gyermek szülei nem voltak otthon, amikor a baleset történt, két barátjukra bízták rá a kicsit. A rendőrség beszámolója szerint a kisfiú a hálószobában találta meg a fegyvert, és maga felé fordítva nézegette miközben az elsült és halálos fejlövést okozott. –
A közép- és kelet-európai országok óriási hasznot húztak az elmúlt évtizedekben a nyugat-európai országokkal való egyre szorosabb gazdasági integrációból, azonban az a növekedési modell, aminek ez a nagy felzárkózás volt köszönhető...
Csak hogy keddig se maradjunk foci nélkül, nézzük meg együtt a North Carolina FC és a Charleston Battery meccsének utolsó húsz másodpercét, amiben az előbbi öt őrjítően nagy gólhelyzetet is kialakított.
Lehetséges a globális középhőmérséklet-változás másfél Celsius-fok alatt tartása, de ehhez átfogó társadalmi-gazdasági átalakulásra lenne szükség egy tanulmány szerint.
Az elmúlt napokban fokozódó hullámokat vetett, hogy a kormánynak nem áll szándékában meghosszabbítani az 5%-os, kedvezményes lakásáfa 2019. december 31-én lejáró időszakát. Míg a kedvezmény megvonása értelemszerűen nagyban befolyásolja a jövőbeni lakásépítések rentabilitását, addig annak nagyon komoly hatásai lehetnek a már folyamatban lévő projektekre is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint bár…
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - lakossági bejelentés alapján végzett helyszíni vizsgálatot követően - elrendelte a 2019.11.25. minőség-megőrzési idejű San Benedetto Oligominerale Naturale megnevezésű, 1,0 literes...
Vasárnap éjféltől öt napig vizsgálják a beutazókat az olasz-osztrák határon, a Brenner-hágónál, illetve a német-osztrák határon, a többi között a Kiefersfelden/Kufstein határátkelőhelyen.
Az idei év első felében 4000 új társasházi lakás kelt el Budapesten, ami a kereslet mérséklődését jelzi, 2017 mindkét félévében ugyanis ennél néhány száz darabbal több volt a forgalom. A kínálati oldalt, a kedvezményes áfára...
A '90-es évek egyik kedvenc fazonja jött, látott és győzött, a neki jósolt tiszavirág életű siker pedig tartósabbnak bizonyult, így idén nyáron is kapd fel nyugodtan kedvenc magas derekú darabodat.
A hazai kitermelés a teljes magyar gázfogyasztás 18-20 százalékát biztosítja - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn, ahol bemutatta a hivatal és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat kiadványát.
Leválasztaná és tőzsdére vinné streaming zeneszolgáltatóját a kínai Tencent. A tervek szerint az amerikai tőzsdén lehet majd kereskedni a papírokkal. A részleteket, például hogy hány darab részvényt dobnának piacra és milyen áron...