Július 31-éig, azaz kedd éjfélig lehet jelentkezni a Technology Fast 50 Central Europe versenyre. A rangsorban tavaly a 24. helyen szereplő Starschema-nak a kitartás, az agilitás és a körülményekhez való folyamatos alkalmazkodás hozta meg a sikert, aminek köszönhetően az Apple-t, a Walt Disney-t és a Tesla-t is ügyfeleik között tudhatják – közölte a megmérettetést szervező Deloitte.
Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében, a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12 vont ki a forgalomból - közölte az ITM hétfőn az MTI-vel.
Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján.
Korábbi cikkünkben azt próbáltuk meg kideríteni, hogy mekkora lenne az a havi nettó fizetés, amely mellett már visszaköltöznének Magyarországra a külföldön élő magyarok, illetve egy szavazás keretén belül azt is megkérdeztük olvasóinktól...
Neymar, a brazil válogatott csatára elismerte, hogy bizonyos helyzetekben rosszul reagált az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, és megígérte, hogy megváltozik.
Az FIA GT1 bajnokságnak több legendás modellt köszönhetünk, hiszen csak olyan autókkal lehetett indulni az 1990-es években virágzó kategóriában, amelyből legalább 25 sorozatgyártású példány is elkészült. Ezek között volt a Mercedes-Benz AMG CLK GTR, amelynek mindössze 26 darabos sorozatából most a kilencediket eladásra kínálja az RM Sotheby’s aukciós ház.
Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, a nyílt közbeszerzési kiírások...
Az Állami Számvevőszék befejezte a Jobbik Magyarországért Alapítvány 2015-2016. évi gazdálkodásának ellenőrzését, valamint 2013-2014. évi gazdálkodásának utóellenőrzését. Az ÁSZ lezárta továbbá a Párbeszéd által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, a Liberális Magyarországért Alapítvány és az Együtt által gründolt Váradi András Alapítvá
Egy rövid helikopteres kiruccanás Aucklandból, és máris ott találjuk magunkat a szürreálisan gyönyörű Bay of Islandson. Az üdülőhelyen mintegy ezer hektáron keresztül strandok, szőlőültetvények és szemiakvatikus élőhelyek találhatók.
Rejtélyes üzenetre bukkant néhány napja József a Duna partján. A férfi az 1550-es folyókilométernél, a Tolna megyei Bölcskénél talált rá egy palackpostára, amiből két papírlapot húzott ki. Az első levélben az állt, hogy a feladók a Duna-parton egy ropogó tűz mellett ücsörögnek, gyönyörködnek a víz sodrásában, eközben pedig arra kérik a majdani me
Humanitárius okokra hivatkozva jelentette tegnap be Jusszef Sahíd tunéziai miniszterelnök, hogy országa befogad negyven migránst a Sarost 5 nevű tunéziai hajóról.
Számos kis- és középvállalkozás szeretné a forgalmát jelentősen megnövelni, ám komoly feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy versenybe szállhasson.
A nemzetközi sajtó egyöntetűen Lewis Hamiltont dicséri, aki vasárnap megnyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, így növelte előnyét a pontversenyben a Hungaroringen második Sebastian Vettellel szemben.
Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében, a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12 vont ki a forgalomból - közölte az ITM hétfőn az MTI-vel.
Korábban nem látott mennyiségben zajlottak szélerőmű-építkezések az Egyesült Államokban 2018 második negyedévében. Az első félévben ezzel együtt jelentősen csökkent az átadott új kapacitások nagysága, és ugyanez a helyzet Európában...
Nem tudják megállapítani a világ egyik legtalányosabb légügyi rejtélyének okait - közölték malajziai szakemberek abban a hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésben, amely a több mint négy éve eltűnt MH370-es légi járat ügyében folytatott vizsgálat eredményeit foglalja össze.
Országos Levegőterhelés-csökkentési Program elfogadásáról és végrehajtásáról döntött a kormány, ami alapján a legveszélyesebb légszennyező anyagok kibocsátását jelentősen mérsékelni kell a következő években. Ez fontos lépés lehet a súlyos magyarországi légszennyezés csökkentésére, de a rendelet máris puhítani igyekszik a programot, haladékot adva a
Hát nem édes? Ördög Nóra kislánya bizony tudja, hogy kell a középpontba kerülni még akkor is, ha épp nem őt, hanem műsorvezető anyukáját fotózzák egykanapés reklámképhez. Mici ugyanis mindenhol feltűnik, ahol nem kellene - bár alighanem pont ettől lett olyan jó a fotó! :)