2018. július 30. hétfő

júl. 30
10:00
Elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere (ATV)
Hosszú, súlyos betegség után meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere, jelentette be Littvay Imre zenekarvezető - írja az Index.
júl. 30
10:00
Tények a közelség illúziója nélkül (autopro)
Tóth Gergely műve rendkívül jelentős, hiánypótló munka, amely a szakmai berkeken túl laikus olvasók érdeklődésére is számot tarthat.
júl. 30
10:06
A kutyák kiszagolják a rosszkedvet és felvidítanak (Joy)
Nem véletlenül hívják a kutyákat az ember legjobb barátjának, hiszen a legtöbb kiskedvenc erősen kötődik a gazdájához. Egy új kutatás szerint pedig ez a kötelék még szorosabb, mint hinnéd!
júl. 30
10:06
Figyelmeztet, aki előre látta a válságot: európai nagybankok vannak veszélyben Törökország miatt (Portfolio)
Steve Eisman, aki arról lett ismert, hogy előre megjósolta a 2008-as subprime válságot, most a BBVA és az UniCredit jelentős török kitettsége miatt aggódik - írja a Bloomberg. Eisman a Bloombergnek adott interjújában beszélt Törökországról...
júl. 30
10:06
Örülj, ha télen tudsz fűteni: ennyien fagytak meg Magyarországon tavaly (Pénzcentrum)
A Város Mindenkié csoport az Utcajogász Egyesület segítségével kiperelte a rendőrségtől, hogy hány ember fagyott meg a 2016/2017-es télen Magyarországon - írja a 444. Közterületen megállapíthatóan 35, gyaníthatóan még további...
júl. 30
10:06
Gyász: elhunyt a 100 Folk Celsius frontembere (Femcafe)
Hosszan tartó betegség után ment el.
júl. 30
10:08
A Tesla-sztori: vétel vagy eladás? - Videó (Portfolio)
A Tesla fenekestül felforgatta a több mint 100 éve tartó változatlanságot az autóiparban, ami a belsőégésű motorok használatát illeti. A főbb versenytársak még évekre vannak attól, hogy valamirevaló konkurenciát mutassanak fel, a vásárlók...
júl. 30
10:09
Virslis koszorú (Mindmegette)
júl. 30
10:15
Ár-érték bajnok? Hazánkban is elérhető a BMW M2 Competition (Auto Pult)
Meghalt a király, éljen a király! A BMW M2 Coupé már nem elérhető, helyette azonban itt van a BMW M2 Competition Coupé, amely menetdinamikailag még magasabb szintre lép. A modell immár 410 lóerővel csábítgatja majd a vásárlókat, ami a Competition csomag eddig viszonylag rövid – ám hamarosan tovább íródó – történetében a legnagyobb erősödést jelenti. Nézzük hát, mire képes és mennyibe kerül a még…
júl. 30
10:18
Elintézték a magyar úszósport jövőjét (Infostart)
Rengeteget fejlődött az elmúlt években a magyar úszósport háttere – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Sós Csaba szövetségi kapitány. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a sportágba áramló sok pénznek negatív hatásai is vannak.
júl. 30
10:18
Hiába minden, a luxusra és a szépségre költünk (TőzsdeFórum)
A L'Oreal francia kozmetikai óriás növelte nyereségét.
júl. 30
10:18
Élő adásban ütötték ki Kárász Róbertet - videó (ATV)
Nem bírta a feszültséget Krug Emília, ezért leütötte műsorvezető társát, Kárász Róbertet, sérülés szerencsére nem történt. Persze, nincs harag a két újságíró között, csupán az egyik feltörekvő sportágat, a kendót próbálták ki, és mutatták be az ATV Start+ című műsorban a sportág két érintettjével, Németh Péterrel, a Magyar Kendő Válogatott menedzse
júl. 30
10:18
Földért és vízért harcolnak Afrikában (hirado.hu)
Az összecsapásokért a népességrobbanás és a globális felmelegedés a felelős.
júl. 30
10:18
Hegyi Gyula: Nemzedékváltás (Tiszta Jövő)
Érdemes egy rövid számítást végezni arról, hogy hány évesek azok a baloldali vagy liberális politikusok, akik, eszméikkel együtt, elaggottaknak számítanak Orbán szerint.
júl. 30
10:18
A Nemzeti Galériát népszerűsítette Will Smith (Könyves Magazin)
A Frida Kahlo-kiállításról lelkendezett Will Smith amerikai rapper és filmsztár.
júl. 30
10:18
Istenes László: Nem bánnám, ha Benedek is műsorvezető lenne (BorsOnline)
Pénteken először ment be a Mokka stúdiójába a kiskamasz, aki még apukáját is meglepte, hogy képes volt felkelni hajnalban.
júl. 30
10:20
Mészáros-papírokból speizolnak az OTP alapok (TőzsdeFórum)
Az alapok és portfoliók tőzsdén kívüli (OTC) ügyletekkel vásároltak.
júl. 30
10:20
Bevásárolta magát Mészáros Lőrinc cégeibe az OTP (Könyves Magazin)
Az OTP Csoport értékpapíralapjai részvénycsomagokat vásároltak a Konzum Nyrt.-ből és Opus Global Nyrt.-ből.
júl. 30
10:21
Darts: elképesztő bejelentést tett a legenda (Sport365)
Ennek örülni fognak Phil Taylor rajongói.
júl. 30
10:24
Apja fia: a kis Räikkönen is a Hungaroring dobogóján „pezsgőzött” (m4sport.hu)
A Ferrari világbajnoka azért reméli, az élmény nem fertőzi meg túlzottan: „A gokart még nem a legjobb ötlet…”
júl. 30
10:24
Magának gyártana buszt a BKV (HírTV)
Évente néhány tucat új buszt tudnak majd legyártani.
júl. 30
10:24
Így akarja Halsey féltékennyé tenni G-eazy-t? (Glamour)
Az énekesnő burtál szexi volt a Playboy-partin
júl. 30
10:24
Több millió forint értékben foglaltak le cigarettákat (vg.hu)
Pénzügyőrök összesen 2365 doboz cigarettát foglaltak le egy bolgár rendszámú kisbusz rejtekhelyeiből.
júl. 30
10:26
Neymar megígérte, hogy megváltozik (m4sport.hu)
A brazil klasszis elismerte, néha túlreagálja az ellene elkövetett szabálytalanságokat.
júl. 30
10:26
Látni erőt az OTP árfolyamának emelkedéséhez (vg.hu)
Ha a kurzus átlépi a 10 370–10 470 forint közötti sávot, az 10 730, majd 11 ezer eléréséhez nyithat kaput.
júl. 30
10:27
Meggyes-mákos muffin (Mindmegette)
júl. 30
10:30
A halak elvesztik szaglásukat, az emberek táplálékforrásukat (Infostart)
Elveszíthetik szaglásukat a halak, olyan mértékűvé vált ugyanis az óceánok savasodása. Erről brit kutatók számoltak be. A savasodás ugyanakkor az emberekre is hatással lehet - mondta Farkas János, a Magyar Tengerbiológiai Társaság alelnöke.
júl. 30
10:30
Csányi beszállt Mészáros cégeibe (Adózóna)
Az OTP Csoport értékpapíralapjai részvénycsomagokat vásároltak a Konzum Nyrt.-ből és Opus Global Nyrt.-ből.
júl. 30
10:30
Lengyel szemétmaffiára figyelt fel az Európai Bizottság (Portfolio)
Az Európai Bizottság érdeklődését is felkeltette az az ügy, amelyben állítólag jelentős mennyiségű háztartási hulladékot szállítanak illegális üzleti vállalkozás keretében Lengyelországba más országokból. A szeméthelyzet idén...
júl. 30
10:30
Országos hőségriadó!!4! (Háziállat)
Hajnali fél hatkor remek volt az idő, de sajnos a hajnal nem tart örökké. Ma sehol se csökken 25 fok alá a napi középhőmérséklet.
júl. 30
10:30
Nicole Kidman a rettenthetetlen - erre a hőstettre nem sokan képesek (hirado.hu)
A színésznőnek a saját kertjében kellett "megmentenie" a gyerekeit.
júl. 30
10:30
Veszélyes nyári játékokat talált a fogyasztóvédelem (hirado.hu)
Tucatnál több terméket vissza is kellett hívni a vásárlóktól.
júl. 30
10:30
Vége az elektromos autók ingyenes töltésének a Mol-kutakon (NRGreport)
2018. augusztus 1-től megszűnik az elektromos autók ingyenes töltésének lehetősége a Mol-kutakon, az olajtársaság a jövőben szigorúan üzleti alapon kívánja üzemeltetni töltőhálózatát, ezért fizetőssé teszi áramkútjait - tudta meg az e-cars.hu.
júl. 30
10:33
Ár-érték bajnok? Hazánkban is elérhető a BMW M2 Competition (Auto Pult)
Meghalt a király, éljen a király! A BMW M2 Coupé már nem elérhető, helyette azonban itt van a BMW M2 Competition Coupé, amely menetdinamikailag még magasabb szintre lép. A modell immár 410 lóerővel csábítgatja majd a vásárlókat, ami a Competition csomag eddig viszonylag rövid – ám hamarosan tovább íródó – történetében a legnagyobb erősödést jelenti. Nézzük hát, mire képes és mennyibe kerül a még…
júl. 30
10:36
Nem értettem, miért terem sokkal több paprikája a szomszédasszonynak. Elárulta a titkát (Blikk)
Ha ezt teszem, megháromszorozódik nyár végéig a termés.
júl. 30
10:36
Mire figyeljünk, ha megtaláltuk albérletünket? (ProfitLine)
Az elmúlt napokban mindenki az albérleti lehetőségekre, és ezek áraira koncentrált. Ez érthető, hiszen jelentős anyagi ráfordítást igényel a leendő egyetemistáktól lakhatásuk megteremtése. Éppen ezért érdemes néhány dologra odafigyelni, ha megtaláltuk a számunkra ideális albérletet. A Duna House összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amiket át
júl. 30
10:36
Szép dolog a belvárosi luxus, de Magyarország nem erről szól! (Portfolio)
A sokaknak csak lepukkant és értéktelen telephelyeknek, régebbi irodaházaknak tűnő, úgynevezett B és C kategóriás ingatlanokból lett az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb ingatlanosa, aki a 150 cégből álló birodalmát egy...
júl. 30
10:36
"Szenvedek a pályán" - megszólalt Neymar a hosszas fetrengéseiről (ATV)
Neymar, a brazil válogatott csatára elismerte, hogy bizonyos helyzetekben rosszul reagált az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, és megígérte, hogy megváltozik.
júl. 30
10:36
Indulj el időben, ha a reptérre mész: ez lassítja a kijutást (Pénzcentrum)
Egy sávon halad a forgalom a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, mert az Üllői úti kereszteződésben összeütközött két autó - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn honlapján. A balesetben négyen megsérültek...
júl. 30
10:36
Tüzes jegyzetben állt ki Mészáros Lőrinc sportlapjának főszerkesztője Mészáros Lőrinc sportmárkája mellett (444.hu)
Csak éppen Mészáros Lőrinc neve maradt ki valahogy a szenvedélyes írásból.
júl. 30
10:36
Kovac: Egy dolog, mit szeretne Lewandowski, a másik, mit akar a Bayern (m4sport.hu)
Ha távozni szeretne, azt leghamarabb két év múlva teheti meg.
júl. 30
10:36
Elhunyt Orbán Józsi, a 100 Folk Celsius legendája (BorsOnline)
A 100 Folk Celsius zenekarvezetője, Littvay Imre közölte a rajongókkal a szomorú hírt: hosszas betegség után elhunyt legendás énekesük, Orbán Józsi. Az 1943. március 1-jén Pinkamindszenten született énekes hosszú ideje küzdött betegségével, és noha áprilisban már javulásról számolt be a sajtónak, sajnos a kór mégis felülkerekedett. Nyugodjék békéb
júl. 30
10:38
150 milliárdos pénzbüntetést fizethet Magyarország Brüsszelnek (Portfolio)
A magyarországi közbeszerzés ellenőrzésével gondok akadtak, és az érintett 1500 milliárd forintnyi pályázati pénz 10%-ára jöhet átalánybírság - értesült a 24.hu. Az Európai Bizottság ellenőreinek felszólítására javításra...
júl. 30
10:39
Most közölték a gyászhírt: meghalt Orbán József (Ripost)
Súlyos betegség után halt meg a 100 Folk Celsius frontembere.
júl. 30
10:39
Most kaptuk: Karantén a kórházban, ijesztően terjed a halálos vírus (Ripost)
Hermetikusan lezártak egy denveri kórházat, miután több alkalmazott ebolagyanús tünetekkel lett rosszul.
júl. 30
10:42
Beengedték Csikit a kisbuszba – nagy fogás lett belőle (Privátbankár)
Több mint 2 ezer doboz adózatlan cigaretta lapult az autóban elrejtve.
júl. 30
10:42
Figyelem: veszélyes gyerekjátékokat vontak ki a forgalomból (ATV)
Több mint ötven különféle fajátékot, felfújható vízi játékot és műanyag babát vizsgáltatott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyermekek biztonsága érdekében, a fogyasztóvédelmi hatóság az ellenőrzött termékek közül 20 vízi játékból hármat, 19 játékbabából pedig 12 vont ki a forgalomból - közölte az ITM hétfőn az MTI-vel.
júl. 30
10:42
Emberemlékezet óta nem kezdődött ilyen korán a szüret (Háziállat)
A szokatlanul meleg és csapadékos időjárás miatt hetekkel korábban megkezdődik a szőlő szüretelése – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc adásában. Ilyen korai szüretre még az idősebb borászok sem emlékeznek.
júl. 30
10:42
Egy félidő futball is elég volt (Azenpenzem)
A Fradi parádés első félidei játékával 4-1-re megnyerte az örökrangadót az MTK otthonában, azt azonban kevesen értettük, hogy miért álltak le a második játékrészben.
júl. 30
10:45
Nyakunkon az iskolakezdés! 4+1 tuti tipp az őrült, őszi reggelekhez (Mindmegette)

Keresés