Kissé 325 felett stabilan kezdte a napot a forint az euróval szemben, majd határozott erősödésbe kezdett, átmenetileg 324 alatt is járt az euró árfolyama, de itt egy fontos technikai korlátba ütközött és kicsit vissza is gyengült. A forint...
Két nappal a zárás előtt végre Magyarország is felkerült a kínai Vuhsziban zajló vívó-vb éremtáblázatára, és ha csak az aljára is, ötödmagával a tizedik helyre, férfikardcsapatunk bronzérmét is meg kell becsülni.
A kedvező felvételi eredmény kihirdetését követően a lakóhelyétől majdan messzebb tanuló egyetemista szülei máris azon törhetik a fejüket, hogyan oldják meg gyermekük lakhatását: vásároljanak vagy béreljenek neki egy új otthont? A lakásbérlés és -vásárlás közötti döntést befolyásoló három legfontosabb tényező, hogy miként alakulnak a lakásbérleti d
Felhalmozásra ajánlja a Concorde Értékpapír az Appeninn-részvényt, egyúttal megerősítette korábbi 743 forintos tizenkét havi célárát azt követően, hogy a vállalat bejelentette, leányvállalata, az Appeninn BLT Kft. szerdán adásvételi...
Augusztus elsejétől, azaz jövő szerdától megkezdik a 140 kilométeres sebességhatár tesztelését az A1-es osztrák autópályán Linz és Wels térségében. Az eddigi – Magyarországon is életben lévő – 130 kilométeres maximális tempót egyelőre a sztráda egy bő húsz kilométeres szakaszán oldják fel, Haid bei Ansfelden és Sattledt között. A próbaüzem egy é
A Budapesti Békéltető Testület szerint a fogyasztók nem tanúsítanak kellően körültekintő magatartást használtautó-vásárláskor. Íme a legfontosabb tapasztalatok.
Közeledik a nyár első komolyabb hőhulláma, de nem kell a tavalyihoz hasonló extrém melegre számítani - mondta Pintér Ferenc, a Meteoklinika igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Országos Levegőterhelés-csökkentési Program elfogadásáról és végrehajtásáról döntött a kormány, ami alapján a legveszélyesebb légszennyező anyagok kibocsátását jelentősen mérsékelni kell a következő években. Ez fontos lépés lehet a súlyos magyarországi légszennyezés csökkentésére, de a rendelet máris puhítani igyekszik a programot, haladékot adva a
A nők többnyire túlélik a férfiakat, talán mert néhánynak nincs veszélyérzete. Vagy csak mert fittyet hánynak a legalapvetőbb munkavédelmi előírásoknak is. Bár mit tegyen az a rasztafari, aki a méretes haja végére kénytelen ráilleszteni a sisakot? Mondjuk van olyan észlény is, aki tényleg maga alatt fűrészeli a fát… Tragikusan vicces összeállítás
A befektetők valósággal zsákolják a részvényeket csütörtökön döntően annak hatására, hogy Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnöke érdemi megállapodást kötött szerdán. A kedvező nemzetközi...
A szálló por elsősorban a háztartási szilárd tüzelőanyagokkal való fűtésből, valamint a dízelmotorokból származik, a kibocsátást e két esetben mérsékelni kell 2020-ig, illetve 2030-ig.
Jó felzárkózási pályán van Magyarország - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági versenyképességet és állami szerepvállalást vizsgáló panelbeszélgetésén Tusnádfürdőn.