A falvak népességcsökkenésének megállítására, a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken. Az intézkedéscsomag részeként emelik a CSOK összegét azoknál a családoknál, amelyek 5000 fő alatti településen építkeznek...
Megállás nélkül hajtott át egy német rendszámú BMW egy keszthelyi gyalogátkelőhelyen, és elgázolta az azon áthaladó négytagú családot. A baleset a Lovassy és az Ady utca forgalmas kereszteződésében történt, hárman sérültek meg: a legsúlyosabb, életveszélyes sérüléseket egy négyéves kislány szenvedte el, őt mentőhelikopterrel Budapestre szállították
A BMW idén már több újdonságot is bemutatott idén – elég a vadonatúj X5-re gondolni, hogy csak a legutóbbit említsük – de még közel sincs vége az évnek, és a bajorok már be is jelentették, hogy a Monterey Autóhéten, aminek ékköve egyébként a jól ismert Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény, jön a következő újdonságuk. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mi lesz az, de a célzások alapján szinte…
Az egy hete indult újabb gyengülést mára ledolgozta a forint, a tőzsdének is jó napja volt: szárnyalt az OTP. A DAX és az olasz piac is szárnyal, Amerikában a Facebook zuhan.
A nyirokrendszer daganatos megbetegedéseit limfómáknak nevezzük, melyek a nyirokszövet sejtjeinek, a T és B limfocitáknak, valamint a histiocitáknak rosszindulatú daganatos burjánzásai.
A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson...
A csapadékos időjárás miatt jelentősen nőtt a parlagfüves területek nagysága tavaly óta. Az allergén növénnyel fertőzött területek felderítését július elseje óta folyamatosan végzik a földhivatal szakemberei. Aki nem gondoskodik az irtásról 15 ezer és 5 millió forint közötti pénzbírságra számíthat.
A globális felmelegedés mellett számos tényező játszik közre a világszerte tapasztalható extrém időjárásban. A hőségriadó intézményének bevezetése emberek ezreit mentette meg az utóbbi években.
Elsősorban a gyermekeknek szánt süteményben határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutattak ki az ellenőrök..
A falvak népességcsökkenésének megállítására, a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken. Az intézkedéscsomag részeként emelik a csok összegét azoknál a családoknál, amelyek 5 ezer fő alatti településen építkeznek, vagy használt ingatlant vásárolnak.
A kurkumát itthon is egyre többen használják fűszerként, azt azonban jóval kevesebben tudják róla, hogy ez a szuper gyógynövény, ami számtalan betegség ellen bevethető.
A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést – tájékoztatta a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-t.
Zavart férfit szedtek össze a rendőrök az M3-as autópálya mentén. Az egyenruhásokat egy útellenőr értesítette, hogy a sztráda melletti vízelvezető árokban egy furcsán viselkedő férfi sétál.
A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.
A magyar családokat a gyermek fogantatásától a foglalkoztatásáig segíti a bővülő családtámogatási rendszer – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Elkészült és helyére terítették azt a különleges perzsaszőnyeget, amelyet hét tapasztalt szövőnő közel két éven keresztül varrt, naponta öt-hat centit haladva.
A kormány kiemelt célja, hogy támogassa a magyar párok gyermekvállalását, valamint javuljon az érintettek hozzáférése a meddőségi kezelésekhez. Ezért idén és jövőre összesen 4,5 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Az MSZP létrehozza a Horn Gyula szolidaritási alapot, ahova minden képviselő be fogja tenni a fizetése megemelt részét. Tusványoson nem vesznek részt pódiumbeszélgetésen, nem akarják legitimizálni a szabadegyetemet. Holnap benyújtják a népszavazási kezdeményezéseiket, és rendkívüli ülésnapot hívnak össze.
A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést - tájékoztatott a kormányszóvivő csütörtökön. Kovács...
Németh Szilárd azt hangoztatta, hogy a bevándorlók nem kívánnak integrálódni Európában, inkább saját kultúrájukat, szokásaikat szeretnék meghonosítani a kontinensen.
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első felvonásán.
A beszámolók szerint minden ok nélkül vasrudakkal kezdték ütlegelni a Klix hírportál fiatal fotóriporterét, majd az Al-Dzsazíra munkatársát is megverték, aki kollégája segítségére sietett.
Irán arányos ellenintézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben Washington megpróbálja blokkolni olajexportját - közölte a bagdadi külügyminiszter, míg az iszlám köztársaság fegyveres erejének főnöke azt mondta, az Egyesült Államok fenyegetése egy "elképzelhetetlen és sajnálatos" reakciót fog eredményezni.