Duplán örömteli a Honda legújabb rekordja, ugyanis Tiago Monteiro javuló állapotáról is tanúskodik, hogy a Civic Type R begyűjtötte a legújabb rekordját.
A Mercedes-Benz a napokban osztott meg velünk néhány ízelítőt a világ legalacsonyabb légellenállási együtthatójával rendelkező újdonságáról, az A-osztály Sedanról. A négyajtós kompaktot ugyan nyújtott tengelytávval már bemutatták a gyáriak Kína számára, de ezúttal végre az Európának szánt normál verzió is megérkezett.
Paul McCartney visszalátogatott régi iskolájába, a Liverpool Institute for Performing Arts-ba. Ahelyett, hogy sallangos szólamokkal tömte volna a diákokat a tanulás fontosságáról, ő inkább egy szaftos magánéleti titkot osztott meg velük: – Odavagyok a szadómazóért! – vallotta be McCartney. – Annyi emlék köt ehhez az épülethez… Például, az a sok kö
Közel az ötödével lehet kisebb a dubaji repülőtér energiafogyasztása annak köszönhetően, hogy a légikikötőbe telepítik a Siemens Building Technologies adatanalitikai és intelligens épülettechnológiai megoldásait.
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budape
Több száz órát töltenek a hazai vállalkozások az adózással kapcsolatos adminisztrációval, amellyel az EU-s lista utolsóelőtti helyén állunk. Remélhetőleg a július elsejétől bevezetett elektronikus számlázási rendszer sikeresen használja...
Brutális verekedést – vagy inkább verést – rögzítettek az egyik McDonald's-ban, amit később az Instagramon osztottak meg. Egyelőre nem tudni pontosan, mi váltotta ki a féktelen indulatokat. A videót készítő szemtanú szerint a vendég poharat kért, hogy használhassa a szódaautomatát, az étteremvezető azonban inkább lezárta a gépet, minthogy ingyen v
2017-ben folytatódott a lakáspiac bővülése, a lakások éves forgalma meghaladta a 150 ezret - derül ki a KSH legfrissebb elemzéséből. Gyors ütemben nőtt az új építésű lakások értékesítése is, ennek ellenére a piac részesedésük...
A Magyar Tudományos Akadémiának is be kell tartania a törvényeket - mondta az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László az MTA főtitkára Török Ádám nyilatkozatára reagált, amely szerint bizonyos esetekben, például a művészet terén az alapkutatások jelentős részének hatékonyságát nem lehet mérni.
Az MLSZ tájékoztatása szerint az NB I második és az NB II első fordulójában minden találkozó előtt megemlékeznek a 96 éves korában elhunyt rádiós sportriporterről.
Már 596 embert kártalanított a kormány azok közül, akiket Czeglédy Csaba szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje becsapott, derül ki az Origo birtokába jutott összesítésből. Nekik több mint 41 millió forintot fizettek ki eddig összesen. Ez azonban még mindig nem a teljes létszám...