A falvak népességcsökkenésének megállítására, a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken. Az intézkedéscsomag részeként emelik a CSOK összegét azoknál a családoknál, amelyek 5000 fő alatti településen építkeznek...
A BMW idén már több újdonságot is bemutatott idén – elég a vadonatúj X5-re gondolni, hogy csak a legutóbbit említsük – de még közel sincs vége az évnek, és a bajorok már be is jelentették, hogy a Monterey Autóhéten, aminek ékköve egyébként a jól ismert Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény, jön a következő újdonságuk. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mi lesz az, de a célzások alapján szinte…
Az egy hete indult újabb gyengülést mára ledolgozta a forint, a tőzsdének is jó napja volt: szárnyalt az OTP. A DAX és az olasz piac is szárnyal, Amerikában a Facebook zuhan.
A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson...
Elsősorban a gyermekeknek szánt süteményben határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutattak ki az ellenőrök..
A falvak népességcsökkenésének megállítására, a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken. Az intézkedéscsomag részeként emelik a csok összegét azoknál a családoknál, amelyek 5 ezer fő alatti településen építkeznek, vagy használt ingatlant vásárolnak.
A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést – tájékoztatta a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-t.
Zavart férfit szedtek össze a rendőrök az M3-as autópálya mentén. Az egyenruhásokat egy útellenőr értesítette, hogy a sztráda melletti vízelvezető árokban egy furcsán viselkedő férfi sétál.
A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.
Elkészült és helyére terítették azt a különleges perzsaszőnyeget, amelyet hét tapasztalt szövőnő közel két éven keresztül varrt, naponta öt-hat centit haladva.
A kormány kiemelt célja, hogy támogassa a magyar párok gyermekvállalását, valamint javuljon az érintettek hozzáférése a meddőségi kezelésekhez. Ezért idén és jövőre összesen 4,5 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Az MSZP létrehozza a Horn Gyula szolidaritási alapot, ahova minden képviselő be fogja tenni a fizetése megemelt részét. Tusványoson nem vesznek részt pódiumbeszélgetésen, nem akarják legitimizálni a szabadegyetemet. Holnap benyújtják a népszavazási kezdeményezéseiket, és rendkívüli ülésnapot hívnak össze.
A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést - tájékoztatott a kormányszóvivő csütörtökön. Kovács...
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első felvonásán.
Irán arányos ellenintézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben Washington megpróbálja blokkolni olajexportját - közölte a bagdadi külügyminiszter, míg az iszlám köztársaság fegyveres erejének főnöke azt mondta, az Egyesült Államok fenyegetése egy "elképzelhetetlen és sajnálatos" reakciót fog eredményezni.
Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátják szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort
A BMW idén már több újdonságot is bemutatott idén – elég a vadonatúj X5-re gondolni, hogy csak a legutóbbit említsük – de még közel sincs vége az évnek, és a bajorok már be is jelentették, hogy a Monterey Autóhéten, aminek ékköve egyébként a jól ismert Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény, jön a következő újdonságuk. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mi lesz az, de a célzások alapján szinte…
A török külügyminiszter csütörtökön Twitter-üzenetben utasította el, hogy Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a nap folyamán szankciókkal fenyegette meg Törökországot arra az esetre, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort
Komoly bajba került Theresa May brit miniszterelnök, az Európai Unió ugyanis elutasította a britek tervét, miszerint az ország papíron kilépne ugyan a vámunióból, de a valóságban a közös uniós szabálykönyv alapján történő vámolás...
A két férfi dél után nem sokkal az Örs vezér téren felszállt a 62A villamosra, ahol Iván Krisztián összeszólalkozott egy férfival, akit combon szúrt, majd elmenekültek a helyszínről társával, Mártha Krisztiánnal.
Fiatal vagy és már házas, vagy idősebb, de takarékoskodnod kell? Hogyan lehet elfogadható életet élni Magyarországon, 2018 nyarán, puszta takarékoskodásból? Megmutatjuk!
A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-6-ra kikapott Montenegró csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csütörtöki mérkőzésén, így szombaton a hetedik helyért játszhat
Komoly jelek utalnak arra, hogy szándékos gyújtogatás okozta a 83 ember életét követelő erdőtüzeket Görögországban - jelentette be csütörtökön Níkosz Tószkasz görög polgári védelmi miniszter.
Hosszas politikai viták után megkezdődhet a hidraulikus repesztés (fracking) alkalmazása Angliában a palagáz kiaknázására, miután a brit kormány megadta az ehhez szükséges végső engedélyt Lancashire grófságban. Becslések szerint az ország jelentős szárazföldi gázkészletekkel rendelkezik, amelyeknek csak részbeni kitermelése is exportőrré teheti Ang
Keményen bírálják a jogvédők azt az arcfelismerő rendszert, amelyet Londonban és más brit városokban tesztelt a rendőrség. A "kínai stílusúként" emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.
Keveset ér a magyar emberek munkája nemzetközi viszonylatban: a fejlett országok közül már csak a Mexikóban, a Lettországban és a gazdasági válságból épp kilábaló Görögországban élőket fizetik meg nálunk rosszabbul.
A Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán.
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán.