London - Megmentette a londoni Királyi Operaház Bohéméletének minapi előadását Charles Castronovo amerikai tenor, aki előadás közben ugrott be Puccini Bohémélet című operájának főszerepébe.
Mindenki emlékszik az eslő, komolyabb szerelmére, sőt, általában mindannyian sokkal jobban emlékszünk rá, mint bármelyik későbbi kapcsolatunkra - pszichológusok szerint például azért, mert sokkal izgalmasabb ez az időszak.
Jót jelentett a félvezető szektor egyik zászlóshajója, a Texas Instruments tegnap piaczárást követően, miután 1,4 dolláros tisztított EPS-t közölt a várt 1,3 dollárral szemben.
Az év végéig elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre a megnövekedett hazai igények kielégítésére. A vakcina már csecsemőkorban, 2 hónapos kortól adható.
Az utóbbi években Magyarországon egymás után nyílnak a borbélyüzletek, már a legforgalmasabb plázákban is találni olyan szalont, ahol kizárólag a férfi kuncsaftokkal foglalkoznak. De vajon mennyit lehet keresni borbélyként és vajon van-e...
Beszorult a világ legfontosabb devizapárja, az euró/dollár egy szűkülő háromszögbe és amerre kitör ebből, az a forint árfolyamára is kihathat, de közben az euró/forintnál is egy fontos vonal felé haladt az árfolyam, miután ma reggel...
A 10 éves kislány a budai Várnál, a Siklónál zuhant le szerda hajnalban - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. A lány mintegy 5-6 métert zuhant, az I. kerületi katasztrófavédelem alpintechnikai egysége mentette ki. A gyermek állapota stabil, de lehet, hogy koponya- vagy gerincsérülést szenvedett.
Lucy Hale mindig nagyon szívesen változtat valamit frizuráján, így nem gyakran látjuk őt ugyanazzal a hajjal hosszú ideig. De most úgy döntött, alaposan levágatja frizuráját.
Több mint egy évszázadig tartott, mire az ormótlan, kurblival tölthető szívritmus-szabályozóktól eljutottunk a ma forgalmazott, alig látható pacemakerekig. J. A. McWilliam 1899-es tanulmánya volt az első, ami leírta, hogy a szív elektromos stimulációjának hatására a szívkamra izmai összehúzódnak. Az elektromosságot a múlt század húszas éveiben kezd
Az MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére.
„Nem gondolom, hogy hosszú távon végzetes következményei lennének London szerepére nézve a Brexitnek” – fejtette ki egy interjúban a Barclays bankcsoport elnöke, John McFarlane.
A horvát játékosok sok szempontból jobban hasonlítanak a nyugati csapatok szegény migránscsaládokból érkezett sötét bőrű sztárjaira, mint a nyugati többségi társadalmak középosztályból érkezett, jó illatú gyerekeire.
A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).
Lezuhant egy 10 éves kislány a budai Várnál, a Siklónál szerda hajnalban - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Kolozsi Péter azt mondta: a lány mintegy 5-6 métert zuhant, az I. kerületi katasztrófavédelem alpintechnikai egysége mentette ki. Bőti Brigitta, az Országos Mentőszolgálat mentésirányítója az
Hőség miatt adott ki figyelmeztetést a fővárosra és több megyére szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szerda délelőtt eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területek
Részben elmaradt az AT&T második negyedéves gyorsjelentése a várakozásoktól, ezzel nagyobb kontraszt látható a fő rivális Verizon tegnapi erős számaihoz képest.
A tejföl és a vaj ára mintegy 10 százalékkal, a többi tejtermék ára pedig körülbelül 5-7 százalékkal emelkedhet szeptember elsejétől - mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor. A klímaváltozás miatt...
Várhatóan szeptemberben-októberben hirdeti meg az agrártárca 1,224 milliárd forintos keretösszeggel az újabb tanyafejlesztési pályázatot, amelyre az eddigiekhez hasonlóan továbbra is 724 településéről lehet pályázni, az elbírálás...
2020-tól teljesen betiltaná a műanyag bevásárló szatyrokat az LMP. A párt szerint ugyanis környezeti katasztrófa fenyegeti a bolygót, ez a válság pedig néhány évtizeden belül Magyarországra is elérhet. 300-400 évbe is belekerül, mire a műanyag zacskók teljesen megsemmisülnek.
A hatóság emberei nem a lelátóhoz, hanem a Hungaroring környéki vendéglátóhelyekhez, ajándékárusokhoz, élelmiszer-kiskereskedésekhez, taxisokhoz, szobakiadókhoz mennek.