A Lamborghini nemrég osztott meg velünk egy videót, amiben az új Aventador SVJ nürburgringi rekordját szellőztették meg – illetve kimondatlanul is utaltak rá –, máris itt az új kisfilm, amiben ismét a legendás pályán száguld az autó. Ezúttal azonban már egyéb részleteket is kiemeltek az újdonsággal kapcsolatban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint végrehajtható Nyerges Zsolt irányításszerzése Simicska Lajos üzleti érdekeltségei felett - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
Jobban alszol, eredményesebben szabadulsz meg a plusz kilóktól és az egóddal is jót teszel, mert lendületesebbé és kiegyensúlyozattabbá válsz. A titkos fegyver neve: éjszakai futás.
A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás, megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át.
A helyettes államtitkár hozzátette, a kiskereskedelmi forgalom bővülése 59 hónapja folyamatos, ezen belül a tartós fogyasztási cikkek piacán 4 és fél éve tart a növekedés.
Magyar startupok ötleteit is várja a Lufthansa és az SAP közös versenye, az Aviation Blockchain Challenge. A világ első légügyi blokklánc versenyén azon ötleteket keresik, amelyek az utazók számára hozzáadott értéket biztosítanak, javítják a légitársaságok működését vagy egyszerűsítik az ellátási láncok adminisztrációját, kihasználva a blokklánc te
A Gazdasági Versenyhivatal szerint nem aggályos, hogy a kormánnyal és a kormány ellenségével is jóban lévő üzletember irányítást szerez az egykori csúcsoligarcha üzleti érdekeltségei felett.
Közvélemény-kutatást készített a Medián Jávor Benedek megbízásából. A magyarok többsége nem szeretné, ha orosz részvétellel új atomerőmű épülne Magyarországon - írja a hvg.hu.
Nem sajnálta a pénzt, kibérelte Szardínia egyik legdrágább villáját Simicska Lajos. Igaz, spórolt egy kicsit, mert nem magánrepülőgéppel, hanem a Wizzair járatával utazott. A VIP-várót azért megrendelte magának.
Thomas Burgess a South Sidney Rabbitoh rögbicsapatának játékosa. Ehhez a sporthoz pedig tényleg szükség van a kemény fizikumra, na meg a minőségi ételekre, amelyekből elegendő energia nyerhető.
Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután holnap kihirdetik a felvételi ponthatárokat.
Újra elérhető a hazai gyógyszertárakban a meningococcus B okozta agyhártyagyulladás elleni vakcina, a Bexsero - közölte a vakcinát gyártó és forgalmazó GlaxoSmithKline Kft.
Eljárást indított a Ryanair légitársaság (Ryanair DAC) ellen Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte a hivatal kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt...
A kereskedelmi háború miatt jelentősen visszaeshet a Kínába irányuló olajexport, miközben Peking uniós vállalatokat is megcélzott egy új dömpingellenes vizsgálattal.
A román pénzügyminisztérium honlapjára feltöltött határozattervezet szerint 55 lejben korlátoznák 2021. június 30-ig egy megawattóra (MWh) belföldi földgázból származó energia árát.
Orbán Viktor hétfőn érkezett a montenegrói fővárosba, ahol este munkavacsorán látta őt vendégül Milo Djukanovic államfő. A hivatalos látogatás zárásaként a kormányfő megbeszélést folytatott Ivan Brajovic parlamenti elnökkel.