Egy 13 éves londoni kiskamasz azzal szórakozott, hogy a McDonald’s-ban vásárolt sült krumplit egy szívószálon keresztül az ott ebédelő vendégek arcába köpködte. Az egyik hölgynek azonban igencsak elege lett a tinédzser és bandája csínytevéséből, így kihívta a rendőrséget, akik el is fogták őket. A fiú édesanyja – aki szerint az egész ügy hülyesé
Adják a befektetők a Tesla részvényeit, miután kiderült: egyes szállítóktól azt kérték, fizessenek vissza korábban kifizetett összegek egy részét a cégnek, hogy a Tesla ígéretéhez híven a harmadik és negyedik negyedévben nyereséget...
Az utóbbi években világszerte ugrásszerűen megnőtt a közúti balesetek száma, a baleseti statisztikák nem egyértelműek, de a közvetett adatok alapján erős összefüggésben vannak a mutatók az okostelefon-használattal. A legtöbben ráadásul nem is telefonálnak már, hanem a közösségi médiát bújják vagy üzenetet küldenek, ami lényegesen több veszélyt tart
Több száz civil védelmi önkéntest mentett ki Szíriából az izraeli hadsereg. A Fehér Sisakosok évek óta mentik a civileket a polgárháborúban, több mint százezren köszönhetik nekik az életüket. Az Aszad-rezsim előrenyomulása miatt azonban nekik is el kellett menekülniük. Izrael közben attól tart: a szír kormány mellett Irán is megerősödik a Golán-fen
A pozició azt követően üresedett meg, hogy Iohannis államelnök leváltotta Laura Codruta Kövesit. Kövesi hat évig vezette a korrupcióellenes ügyészséget.
Genevieve Pascolla Londonból repült Chicagóba június 4-én, de biztosan nem az lesz élete legjobb útjai egyike. A mellette ülő férfi utas ugyanis egy – a személyzettől kapott – pokróc alatt éppen magát kényeztette, és amikor ezt szóvátette a fiatal nő a légiutas-kísérőknek, ők segítség helyett inkább kinevették a felháborodott utast – írja a Metro.
A párosban világelső Babos Tímea elérte az 5 millió dolláros (1,4 milliárd Ft) pénzdíj-álomhatárt. Pedig volt, hogy egyik napról a másikra éltek a családjával. Ma már rászorulókon is tud segíteni. Bár nagyon jól hangzik az a hatalmas összeg, amit Babos összeteniszezett pályafutása során, valójában töredéke duzzasztja a bankszámláját. No nem azér
Három héttel korábban kezdődött az idei szilvaszezon, a nagyobb mennyiségben termelt szilvafajták szüretelése azonban csak július végére tehető - fogalmazott a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke az InfoRádiónak. Apáti Ferenc hozzátette: rekordtermésre nem számítanak.
Adják a befektetők a Tesla részvényeit, miután kiderült: egyes szállítóktól azt kérték, fizessenek vissza korábban kifizetett összegek egy részét a cégnek, hogy a Tesla ígéretéhez híven a harmadik és negyedik negyedévben nyereséget...
Óriási vitákat gerjesztett Németországban, hogy Mesut Özil a hétvégén lemondta a válogatottságot. A török származású német középpályást sokan támadták amiatt, hogy májusban a török elnökkel fotóztatta le magát. Az ügy azért is érdekes, mert a német labdarúgó-válogatottat eddig a sikeres integráció iskolapéldájának tekintették.
A címvédő magyar női vízilabda-válogatott bejutott a legjobb négy közé a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon: Bíró Attila együttese a hétfői negyeddöntőben 10-9-re győzte le az olasz csapatot.
A török parlament hétfőn megkezdte annak a törvényjavaslatnak a vitáját, amely a rendkívüli állapot július 19-ei feloldása után is biztosítaná a terrorizmus elleni harc hatékonyságát - jelentette a CNN török hírtelevízió.
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint fiatal csapata a jövője szempontjából is fontos győzelmet aratott hétfőn az olaszok elleni negyeddöntőben a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon.
Már a nyár végén hatályba léphetnek a bevándorlási különadót, az úgynevezett „Soros-adót” tartalmazó rendelkezések – nyilatkozta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője.
Az EKB arra kérte a genovai székhelyű Banca Carigét, hogy mutassák be, hogyan fogják teljesíteni a minimum tőkekövetelményeket, miután a bank menedzsmentválságba került az uóbbi hetekben - írja a CNBC. Az olasz bankszektor gyengélkedik...
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Este fél hétkor az euró jegyzése 326,00 forinton állt, magasabban a kora reggeli 325,42 forintnál
Szigorúbban kívánja a jövőben ellenőrizni a cseh mezőgazdasági minisztérium azokat a külföldről behozott élelmiszertermékeket, amelyek gyártójánál korábban problémákat tapasztaltak
Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását - jelentette ki Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn Csíkszeredában
Szegénységi bizonyítvány mindannyiunk számára, hogy valaki rasszista viszálykodások miatt mondjon le a válogatottságról – vélekedett Heiko Maas német külügyminiszter.
Kanadai kutatók festék alapú, kólibaktériumokkal dolgozó, vékony rétegű napelemek kialakításán dolgoznak, amelyek rossz fényviszonyok között is képesek hatékonyan napenergiát termelni. A napelemfejlesztés új trendjeiről Vékhely Tamás villamosmérnök, a Magyar Megújuló Energia Szövetség alapítója beszélt.