Elindult az evakuálandók első csoportja csütörtökön a Szíria északnyugati részén fekvő, a lázadók által körülzárt Fúa és Kefraja síita településekről a kormány és a felkelők között született megállapodásnak megfelelően – közölték megfigyelők
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a Stop Soros törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság
Az izraeli parlament csütörtökön elfogadta azt a törvénytervezetet, amely a zsidó nép nemzeti otthonaként határozza meg Izraelt, és az arab nyelvnek hivatalos helyett különleges státust ad
A portugál fociklasszis 33 évesen 105 millió euróért igazolt a Real Madridtól a Juventushoz. A rajongói szerint már csak a mezeladásokból pikk-pakk behozza az árát. Viszik is a CR7-felsőket, mint a cukrot, de pusztán ezzel egyhamar nem fogja kiegyenlíteni a számlát, a klubnak ugyanis az eladott fölsők után elég kevés pénz csorog be a kasszába.
Benjamin Netanjahu egyik legfőbb szövetségeseként fogadta Orbán Viktort, az izraeli sajtó viszont már nem örült ennyire a magyar kormányfő látogatásának. Volt, aki történelmi pofátlanságnak nevezte a vizitet, mások azt emelték ki, hogy a két kormányfő politikai szempontból döbbenetesen hasonlít egymásra.
A továbbra is élénk Fed kamatemelési várakozások dollárerősítő hatása ismét nem tett jót a feltörekvő piaci devizák között a mi régiónknak sem, mert ma újabb ütést kapott például a forint, így csütörtök délután már a 326-os...
Az aratás megkezdésével teljesedésbe mennek a korábban megkötött felesbérleti szerződések is, ezek keretében a megtermelt terményt a bérlő átadja a tulajdonosnak.
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elektromos autók elterjesztésére kitalált állami támogatási rendszer Németországban - állapítja meg csütörtöki számában a Handelsblatt című német gazdasági napilap.
Az LMP etikai bizottsága eltiltotta a párttisztségektől Szél Bernadett, mégsem kell lemondania elnöki pozíciójáról. A társelnök viszont visszavonul gondolkozni.
Miután az LMP etikai bizottsága eltiltotta a párttisztségektől, Szél Bernadett LMP-társelnök az Azonnalinak azt mondta: a jövővel kapcsolatban fontos döntéseket kell hoznia, és ehhez időre van szüksége.
Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében - jelentette be az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elektromos autók elterjesztésére kitalált állami támogatási rendszer Németországban - állapítja meg csütörtöki számában a Handelsblatt című német gazdasági napilap. A német kormány...
Mikor először megjelennek a kertben, sokan nem tulajdonítanak nekik nagyobb jelentőséget. Néhány lepke fehéres színű, barna szegélyes szárnyakkal nem okozhat nagy problémát, legalábbis ezt gondolja az, akinek még nem gyűlt meg a baja a puszpángmollyal.
A Saudi Aramco részesedést szerezne a szintén szaúdi állami SABIC (Saudi Basic Industries Corp) petrolkémiai óriásban - közölte az olajtársaság. A lépés érdemben növelheti az Aramco piaci értékét a tervezett tőzsdére lépést megelőzően....
Az Amerikai Egyesült Államok nukleáris ipara mérföldkőhöz érkezett, ugyanis új és továbbfejlesztett fűtőanyagot hozott létre a jelenlegi reaktorpark számára.
A nemzetközi - vélhetően a nemrégiben nyilvánosságra kerül horvátországi - devizahiteles döntések alapján szeretné az MSZP a devizahitelek újraszámolását, a felvételkori árfolyamon történő forintosítását. Ehhez rendkívüli parlamenti ülést hívatnának össze. Már csak egy kérdés maradt: vajon belemegy-e ebbe a Fidesz, hisz a devizahitelesek mentésére
Teljesen szét vagy csúszva egy hosszú munkanap után, nevetséges hibákat vétesz az irodában, miután órák óta ücsörögsz a gép előtt. Ismerős a szitu? Nem kell túlaggódni a dolgot, mindenkivel megesik, hogy elveszti a koncentrációt meló közben, pedig simán elképzelhető, hogy egy picike odafigyeléssel meg lehet előzni a dolgot.