A jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért
Tavaly június 17-én Benjamin Netanjahu személyében harminc év után először látogatott Magyarországra izraeli miniszterelnök. Most ezt a hivatalos találkozót viszonozza Orbán Viktor, aki szerda délután Izraelbe utazik, ahol Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és Reuven Rivlinnel, Izrael Állam elnökével is tárgyal.
A Magyar Nemzeti Bank költségvetési jelentése szerint a cafeteria-rendszer átalakítása közel semleges hatást gyakorol a költségvetés egyenlegére. A Magyar Szakszervezeti Szövetség éppen ezért nem változtatna a béren kívüli juttatások rendszerén.
A Debreceni Nyári Egyetem 91. tanévét hétfőn nyitották meg az egyetem főépületének aulájában: az ország legrégebbi és legnagyobb nyári kurzusán az idén 37 ország 183 diákja tanulja a magyart mint idegen nyelvet, és ismerkedik Magyarország kultúrájával, történelmével.
Több mint tízezer felhasználó segítségével állította fel az autós legeket összefoglaló listáját a Használtauto.hu. A válaszadók 13 százalékának a Trabant volt az első kocsija, a második helyet a Lada szerezte meg tíz százalékkal, a dobogó harmadik helyén pedig a Polski Fiat áll kilenc százalékkal. Ez nem meglepő, mivel, a Kádár-korszak alatt mindv
Sok más szigorítás mellett a választásokat érintő is van a ma a Parlamentben elfogadott jogszabályok között. Például megbüntetik majd a helyi választási irodák vezetőit, ha a választáskor az emberek nem fejezik be náluk időben a voksolást.
Sok tízezer magyar próbált és próbál most is szerencsét Londonban a határok megnyílása óta. Minden kalandvágyó belekezdhet a londoni létbe, de mennyibe kerül és mi kell egy stabil, középosztálybeli egzisztencia megteremtéséhez a brit fővárosban − és itthon? Adatok és számok a mérlegen!
Időközi választást tartottak az elmúlt hetekben Miskolcon, Sopronban és Veszprémben is. A Fidesz–KDNP jelöltjei hatalmas fölénnyel nyertek. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az ellenzék sorsáról és a hazai politika közeljövőben várható alakulásáról kérdezték Lánczi Tamás politológust.
A jegybank elvárja, hogy a zálogtárgyat futamidőn vagy türelmi időn belüli kiváltás esetén haladéktalanul, a türelmi időt követően pedig 5 munkanapon belül visszaadják az ügyfélnek.
Izraelben kitiltották az iskolákból a Megtörni a hallgatást nevű civil szervezetet, amely bírálta a hadsereg - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Bolondot csinált magából és a szavahihetőségét is kockára tette a német jogállam az Oszama bin Laden egykori terroristavezér testőrének tartott tunéziai Sami A. kiutasítási ügyében.
Míg a világ számos pontján éheznek, szegénység és betegség tombol, addig vannak, akik szerint a legfontosabb, hogy Kylie Jenner legyen a világ legfiatalabb milliárdosa. A napokban el is indult az adományozási kampánya, amiben a nemrég édesanyává vált, dollármilliomos Jenner-lánynak gyűjtenek pénzt. A kampányhoz a Forbes cikke adta az ötletet, ami
Meglepő jelenet zajlott le tegnap a Parlamentben: a felszólaló Bangónéhoz a mondanivalója befejeztével odarohant Soltész Miklós államtitkár az ülés kellős közepén, és mondott neki valamit. Most az is kiderült, hogy mit mondott, sőt, a videó is megvan a szoktalan jelenetről.
Az Alteo konszolidációjába bevont leányvállalata, a Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó kft. az Alteo 2018. június 15. napján meghirdetett 2018. évi részvényvisszavásárlási programja keretében 380 darab Alteo-törzsrészvényt vásárolt ma a BÉT-en 695 forintos részvényenkénti áron.
Biztossá vált, hogy a címvédő és nyolcszoros magyar bajnok Rába ETO nem indul az élvonalbeli futsalbajnokság következő idényében. Lapértesülés szerint a Rába-parti együttes - 400 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években.
Július 25-én, a felvételi ponthatárok kihirdetésével elindul az egyetemisták és főiskolások rohama az albérletekért. A fővárosban egy egyszobás lakás havi bérleti díja átlagosan 96 ezer forint körül indul, míg a vidéki nagyvárosokban...
Nagyon sok pár számol be arról, hogy a várva várt közös nyaralás pokollá válik, mert egyfolytában veszekednek vagy épp ellenkezőleg: nem tudnak miről beszélgetni. Dr. Almási Kitti erről készített videót a héten.
Peking egyre nyíltabban stratégiai pozíciókra tör az európai energetikai infrastruktúrákban; a legutóbbi erre utaló jel, hogy egy kínai állami energiaóriás a teljes portugál villamosenergia-hálózat feletti irányítás megszerzésére törekszik.
Csak júniusban több mint 40 milliárd forint áramlott a hazai ingatlanalapokba, ezzel a kategória piaci részesedése már elérte a 20%-ot. A BAMOSZ friss statisztikái alapján az első félévet is az ingatlanalapot uralták, míg a tavalyi másik...
Magyarország sem tudja visszafogni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, mi is teszünk tehát a globális felmelegedés növekedéséért. Pedig ugrásszerűen nő a felmelegedés okozta változások miatt bekövetkezett halálesetek és megbetegedések száma. 2016-ban nőtt a magyar energiaimport-függőség. Ezeket olvastuk ki a KSH éves jelentéséből.
Ma már nem meglepő, amikor a kutya és a macska tényleg megszereti egymást, vagy láttunk már olyan kutyát, amelyik madarakat fogad örökbe, de a legújabb páros, amely belopta magát az internetezők szívébe: a kis bambi és a kiscica. Egymást mosdatják és összebújva alszanak.
Hosszú idő óta tartó átkot törhet meg a Mol Vidi, amely három év után győzne magyar csapatként a Bajnokok Ligájában. A selejtező 1. fordulójának visszavágóján a luxemburgi Dudelange-t Felcsúton. 1-1-es állásról fogadja a bajnokcsapat, amely nevéhez fűződik a legutóbbi BL-siker is: 1100 napja a walesi TNS-t verte 1-0-ra, azóta pedig sem a Ferencv
Májusban 15,1 százalékos növekedést ért el az építőipar. A két alágazat közül az egyéb építményeknél 23,7, a lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 8,8 százalékos volt a bővülés.
A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több pénzt fordít rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden en a közmédiának.