Rekordon a lakossági adósok száma, június végén csaknem 5,03 millióan szerepeltek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági alrendszerében, hozzávetőleg 30 ezerrel többen, mint egy éve – olvasható a keddi Világgazdaságban.
Kelet felől ciklon közeledik felénk, amelynek hatására szerdán felhős, főként a Dunától keletre csapadékos időre számíthatunk. Nagy területen viharossá fokozódik az északnyugati szél - írja az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ).
Belpolitikai támadás indult Donald Trump ellen a Vlagyimir Putyinnal történt találkozója miatt. Az amerikai elnököt a republikánus és a demokrata párt politikusai is kritizálták, főként azért, mert Trump az Egyesült Államok titkosszolgálatát is felelőssé tette az amerikai-orosz viszony megromlásáért. Többen azzal vádolták meg Trumpot, hogy az gyeng
Olasz hatósági információk szerint a migránsok többsége eritreai és szomáliai, a többiek Nigériából, Bangladesből, Algériából, Líbiából, Szíriából, Egyiptomból származnak.
Zágráb - Elmaradtak a júliusban várt tömegek a horvát tengerparton: a hónap elejétől 15-ig a vendégéjszakák száma egy százalékkal nőtt, míg belföldi és külföldi vendég száma három százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.
„Nem látni a fotón, de ez a hatalmas pörölycápa valami miatt nagyon kimerült volt. Alig dobtam be a csalit, szinte rögtön horogra akadt, és csak egy és negyed órába telt, mire a partra húztam” – magyarázta közösségi oldalán Poco Cedillo, aki korábban is pecázott már cápát a texasi Padre-sziget partjáról, de ekkorát még soha.
Kína újabb lépést készül tenni afelé, hogy még jobban befészkelje magát az európai infrastruktúra-rendszerekbe, ugyanis egy kínai cég rá akarja tenni a kezét Portugália teljes energiahálózatára.
Ha neked is az egyik kedvenc gyerekkori műsorod volt a Fecsegő tipegők, akkor most tuti, hogy örülni fogsz annak a hírnek, ami már biztos a sorozattal kapcsolatban.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Kassai Dániel LMP-s önkormányzati képviselő mai sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a Nemzeti Választási Irodánál népszavazást kezdeményeztek a „gátlástalan kormánypropaganda tiltásáért”.
Kiemelkedő befektetői érdeklődés jellemezte a Takarék Jelzálogbank első olyan tőzsdei jelzáloglevél aukcióját, amelyet már a Takarék Csoportba illeszkedő új arculat és elnevezés mellett hajtott végre. A mintegy 4 milliárd forint értékben forgalomba hozott értékpapírokra több mint kétszeres túljegyzés érkezett.
Mindannyiunknak megvannak a magunk jól bevált tisztítási szokásai, amikor az otthonunk egyik legforgalmasabb helyéről beszélünk, azonban sajnos mindezt sokkal inkább rutinnal, mintsem tudatossággal végezzük. Ez pedig nagy hiba!
Nőttek tavaly a kutatás-fejlesztési ráfordítások, amely nagyrészt az állami költéseknek köszönhető. A bővülést támogatta, hogy a vállalatok is több forrást fordítottak K+F-re. A kutatóhelyek számának és a kutatással foglalkozók...
Depp tavaly januárban perelte be a The Management Groupot 25 millió dolláros (6,8 milliárd forintos) kártérítést követelve hanyagságukért és csalásért.
Technikai okokból elérhetetlen az OTP netbankja, mobilbankja, online bróker felülete, és az online fizetési szolgáltatások is szünetelnek - olvasható az OTP honlapján. Az OTP ügyfelek számára elérhetetlen jelenleg a netbank, mobilbank...
Még mindig tudja fokozni az ügyetlenkedést a Ryanair légitársaság. Bár néhány utas már megkapta a bőröndjét, sokan még mindig csomag nélkül maradtak a Kanári-szigeteken.
Május 25-én lépett életbe a GDPR, vagyis még nincs egészen két hónapja, de már most több olyan adatlopási eset történt, amely egyrészt tömegeket érintett, másrészt jó eséllyel európai uniós állampolgárok is vannak az adatvesztések...
Az angliai Olivia Flynnt 2016 karácsonya előtt diagnosztizálták súlyos gerincferdüléssel. Az akkor mindössze 15 éves lány édesanyja vette észre, hogy nagy baj van gyermeke hátával, hiszen gerince szabályos S alakot formált. Tudták, hogy azonnal orvosi beavatkozásra van szüksége, még mielőtt tovább nő, és tovább romlik gerince állapota. A műtét, mel
Ausztria nem fogad be senkit az Olaszországba hajón érkezett 450 fős migránscsoportból - tájékoztatta Sebastian Kurz osztrák kancellár olasz kollégáját, Giuseppe Contét egy kedden nyilvánosságra került levélben.
Az e-kereskedelem térnyerése következtében az ellátási láncok közelebb húzódnak a fogyasztókhoz, ami által nő a kereslet a magasabb bérleti díjjal rendelkező logisztikai ingatlanok iránt - derül ki a Prologis legújabb, háromrészes...
Július végétől augusztus végéig építési munkálatok miatt nem áll meg a 2-es metró a Kossuth Lajos téren - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Végre eljött a kikapcsolódás ideje. Drakula most nem mások pihenéséről gondoskodik a Hotel Transylvániában, hanem vakációra indul a luxus szörnyhajó fedélzetén. Az álomnyaralásból azonban rémálom lesz, amikor a vérszívók gyöngye belehabarodik Erickába, a hajó rejtélyes kapitányába.
Lemondott posztjáról Petr Krcál cseh munkaügyi és népjóléti miniszter kedden, miután meggyanúsították őt azzal, hogy plágiumot követett el egyetemi diplomamunkájában.