Békés itt szerintem az általa kritizált gyakorlat csapdájába esik, amennyiben az egymással versengő diskurzusok közt hatalmi pozícióból szeretne egyfajta értékrendet felállítani.
Az Egyház élő részei azok, amelyek II. János Pál és XVI. Benedek tanítását tették magukévá a II. Vatikáni Zsinat autentikus értelmezésével kapcsolatban, és ezt a tanítást az Új Evangelizációra használják.
Ma kezdődik és egész hétvégén tart Magyarföldön a Fatemplom Fesztivált. Koncertet ad a Csík Zenekar, a Kaláka, Palya Bea és Lakatos Mónika is. A fesztiválról Gryllus Dániel beszélt.
Duda: a parlamenti képviselők ne engedjenek külső befolyásnak Lengyelországban nincs magasabb rangú törvényhozó a parlamentnél, nem szabad, hogy a képviselők külső befolyásnak engedjenek - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Varsóban, a lengyel parlamentarizmus fennállásának 550
A jövő évi költségvetés fő nyertese a honvédelmi tárca, ugyanis az ideinél majdnem 86 milliárd forinttal több jut erre a területre - mondta a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón
A jegybank pénteki közleménye szerint a bank a hitelkártyákhoz kapcsolódó ügyfélmegtartó és használatösztönző programjában ígért kedvezményeket nem vagy késedelmesen írta jóvá, illetve megtévesztő módon olyan ügyfeleket is megkeresett ajánlatával, akik nem feleltek meg a kedvezmény feltételeinek.
Sergio Mattarella olasz államfő engedélyezte annak a 67 fős migránscsoportot szállító hajónak az olaszországi kikötését, amelynek beengedésére korábban Matteo Salvini belügyminiszter nemet mondott - jelentette a sajtó pénteken
A nemrég csődbe ment Ikarus Egyedi Péccsel is szerződést kötött 2016-ban 8 darab elektromos meghajtású, alacsonypadlós, szóló midibusz megépítésére, és ebből kettőnek idén nyáron meg is kéne kezdenie a próbaüzemet.
Világpremierjét Genfben tartotta a Lexus UX, de akkor még csak statikusan láthattuk, Goodwoodban viszont már mozgásba is lendül a Lexus legújabb, legkisebb SUV-ja.
Összesen 4,7 milliárd dollárt, részvényenként nagyjából 2 dollárt kell fizetnie a Johnon & Johnsonnak 22 nőnek, akiknél a hintőporban található azbeszt miatt alakulhatott ki petefészekrák.
A külügyminiszter kiemelte: a végleges szöveg teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával.
A Szlovákiából külföldre vándorlók hazacsalogatása érdekében nem tesz eleget az ország, Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint az egyes tárcák által eddig javasolt intézkedések csak formálisak.
Magyarországon nem tekintjük kimondottan a jólét jelének, ha valaki egy kétszobás lakásban lakik, ez azonban nem mindenhol van így. Sőt, számos olyan város van a világon, ahol kifejezetten egy vagyonba kerül egy ilyen lakásnak még a bérlése...
Elpusztult Kenyában hét keskenyszájú orrszarvú abból a 14-ből, amelynek áttelepítését a fővárosból egy biztonságosnak vélt nemzeti parkba június végén kezdték meg a súlyosan veszélyeztetett faj megmentése érdekében.
A csomag olyan kötelezettségeket ír elő a tagállamoknak, amelyek meghívásként értelmeződnek a migránsok számára, és amely intézkedések végrehajtása újabb milliós bevándorlási hullámokat fog generálni - mondta a miniszter.
A lengyel elnök fontosnak nevezte, hogy a képviselők tekintettel legyenek az egész ország érdekeire. A szejm és a szenátus tagjai „nem állhatnak különálló érdekcsoportok szolgálatában, nem kerülhetnek külső befolyás alá” – hangsúlyozta.
Megoldást kell keresni a hulladék hasznosítására, a lerakás kikerülhetetlen, de törekedni kell arra, hogy a keletkezett hulladék minél nagyobb része hasznosuljon, például az energiatermelésben – mondta Palkovics László.
Sikeresen visszaperelte Romániában a jogtalanul elvett márkanevét és emblémáját a debreceni Hajdú Gabona Zrt., amely árujának mintegy felét Románia területén, főleg Erdélyben értékesíti. Lakatos Zoltán elnök-vezérigazgató...
Legalább 27 ember meghalt pénteken Délnyugat-Pakisztánban, miután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy választási kampánygyűlésen - közölték helyi tisztviselők pénteken.
Franciaországban a 2015 januárban kezdődött iszlamista merényletek miatt legmagasabb a terrorkészültség, a rendőri biztosítást országosan 10 ezer katona is segíti.
Az Alzheimer-kór kialakulásának megértésében is segíthet az a kutatás, amely az agy eddig ritkán vizsgált területével foglalkozik. A Debreceni Egyetemen országosan egyedülálló módszerrel vizsgálják az idegsejtek és a gliasejtek egymásra hatását.
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának előadói, akik vasárnap fellépnek a francia-horvát döntőt megelőző záróünnepségen, egytől egyig imádták Budapestet és élvezték a részben ott zajlott forgatást.
A minisztérium további egyeztetéseket ígér, a civil szervezetek azonban csalódottak, úgy érzik nem hozott eredményt a csütörtöki tárgyalás a kabinet képviselővel az otthonápolásról, és a szakminisztérium továbbra sem tervezi, hogy azonnali és jelentős mértékben javít az érintettek helyzetén.
A jelenlegi brit belpolitikai vita arról szól, hogy az Egyesült Királyság mennyire maradjon közel a tagság végét követően az Európai Unióhoz, elsősorban gazdasági értelemben – értékelte a jelenlegi brit belpolitikai vitákat a közmédia londoni tudósítója
Az argentin Néstor Pitana játékvezetőre bízta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) az oroszországi világbajnokság döntőjét, amelyben vasárnap Franciaország csap össze Horvátországgal.
Bekérette az orosz külügyminisztérium Görögország moszkvai nagykövetét, hogy tiltakozzon két orosz diplomata kiutasítása ellen - közölte pénteken az orosz tárca, amely közleményében tudni vélte, hogy Washington áll Athén "oroszellenes" döntésének hátterében.
Provokációval zavarták meg a Vasvári Pál-emléknap egyik rendezvényét az erdélyi Körösfőn. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja folyamatosan tájékozódik az ügyben.
Az amerikai Los Alamos-i nukleáris kutatólaboratóriumban drónvédelmi rendszert létesítettek az intézet körüli, pilóta nélküli repülőeszközök számára kijelölt tilalmi zóna védelmére.
Az ideinél majdnem 86 milliárd forinttal több jut jövőre erre a területre, folytatódhatnak a beszerzések, és a tervezettnél előbb tudnak majd helikoptereket vásárolni.
A világ legliberálisabb, legtoleránsabb régiójában, Amerika innovációs bölcsőjében a Szilícium-völgyeben gyakorlatilag titkolniuk kell a keresztény hitüket azoknak, akik jót akarnak maguknak és a cégüknek
Felhagyott azzal a gyakorlatával az észak-afrikai ország, hogy erőszakkal kitoloncolja a szaharai határán át azokat a migránsokat, akik illegálisan léptek be az országba ezen a határszakaszon, az ügyben két magas rangú biztonsági tisztviselőt elbocsátottak ć jelentette pénteken az AP amerikai hírügynökség
Betettek az amerikai szankciók a ZTE-nek, az első félévben több mint 1 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el a kínai távközlési cég. Április elején az amerikai kereskedelmi minisztérium áprilisban hozott rendeletével megtiltotta...
Tarlós István főpolgármester a jelenlegi struktúra és a "nem tisztázott" hatáskörök miatt 70 évesen már nem akar még egy ciklust vállalni - tudta meg az ATV főmunkatársa városházi és kormányzati forrásból.
Cégük már több mint húsz éve van jelen a romániai piacon, ahol évente 3,5-4 milliárd forint értékben adnak el lisztet. 2015-ben jelentkezett náluk az Accenture Consulting Srl. ügyvédi iroda, amely bejelentette: ő rendelkezik a román szabadalmi hivatalnál levédett Hajdu Finom márkanévvel és emblémával. Ez utóbbi nagyon hasonlított a lovast ábrázoló