Kiemelt ellenőrzést indított hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a hatóság ezúttal az úgynevezett környezetvédelmi termékdíj-köteles termékekre irányítja a figyelmét.
Budapesten a kínálati piacon elérhető parkolók átlagos ára 20 százalékkal 3 millió forintra nőtt, az egyedi garázsoké pedig 40 százalékkal 4,2 millió forintra emelkedett.
Korlátozottan, de járnak a vonatok a i Déli pályaudvaron, a korábbi információkkal ellentétben nem szünetel teljesen a vonatközlekedés – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
A tervezett 40 helyett 52 milliárd forint értékben adott el rövid kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig minimálisan csökkent a múlt héthez képest. A meghirdetett 40 milliárdos mennyiségre majdnem 121 milliárd forint értékben adtak...
A Porsche középmotoros sportautói, vagyis a Boxster és a Cayman (amelyek jelenleg 718 néven futnak) nem véletlenül népszerűek a vezetési élmény szerelmeseinek körében, a középmotoros kis sportautók vezethetősége ugyanis valóban egyedülálló, és bizony számos jóval erősebb, drágább és gyorsabb sportautónál nagyobbat lehet velük autózni, főként közúton, vagyis ott, ahol a legtöbb ember a használja…
Egy ideig nem kap a magyar papírpénz új külsőt: most ért véget az ötszázassal a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi, 2014-ben elkezdett bankjegycsereprogramja. Megnéztük, az elmúlt három évtizedben hányféle ötszázassal fizethettünk. Könnyű lett hamisítani A szocializmusban elegendő volt a speciális metszetmélynyomtatásos nyomdatechnika, a színárnyala
A Porsche nemrégiben erősítette meg rövidesen piacra érkező első szériagyártású elektromos modelljének nevét: a négyajtós, ami formáját és koncepcióját a 2015-ben leleplezett Mission E Concept tanulmányt juttathatja eszünkbe, Taycan típusnévvel fog debütálni. A hivatalos bemutatás közelségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az autót már gőzerővel tesztelik a gyári pilóták a Nürburgring…
Megkezdődött az újabb, immár harmadik mentési művelet a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket.
A Liga és a rendszerellenes Öt Csillag Mozgalom által alkotott kormánykoalíció másfél hónapja állt munkába, azóta pedig Salvini népszerűsége folyamatosan nő.
Balesetet szenvedett George Clooney. Egyelőre nem tudni, mennyire súlyosak a sérülései. A TGR Rai Sardegna nevű portál információi szerint motorral hajtott az autópályán, ahol egy kocsival ütközött. A helyszíni fotó alapján a motor látszólag sértetlen, ám az autó szélvédője megsérülhetett, talán nekirepült a színész. A baleset Szardíniában törté
Sikeresen aknázta ki az építőipar lendületét a Mapei Kft., 32 százalékkal növelte a forgalmát az első félévben. A cég várakozásai szerint az ágazat lendülete a fékező hatások ellenére kitart az év végéig, rekordforgalomra számítanak. Középtávon már borúlátóbb a hangulat: aggályaik szerint a kedvezményes áfa eltörlése megtöri a növekedést.
Egy vezető amerikai üzleti iskolából, média cégből és tanácsadó vállalatból álló csoport elkészítette a világ legjobb országait rangsoroló Legjobb Országok 2018 toplistát. Jó hír, hogy Magyarország egyáltalán felkerült a listára...
Sokan, és régóta várnak már egy jelentősebb piaci korrekcióra, vagy összeomlásra, de egyelőre ennek nyoma sincs az amerikai részvénypiacon, mi több akár egy új csúcsra törés is benne van a pakliban. A Richterre azonban rájárt a rúd...
A Porsche nemrégiben erősítette meg rövidesen piacra érkező első szériagyártású elektromos modelljének nevét: a négyajtós, ami formáját és koncepcióját a 2015-ben leleplezett Mission E Concept tanulmányt juttathatja eszünkbe, Taycan típusnévvel fog debütálni. A hivatalos bemutatás közelségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az autót már gőzerővel tesztelik a gyári pilóták a Nürburgring…
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.
A Havas nevében egy chicagói hiphopper mondta el Cannes-ban, hogyan kéne a szubkultúrákhoz közelíteni, a Comedy Central viszont nagyon bánatosat prezentált.
Júniusban 3,1 százalékra emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme az előző havi 2,8 százalék után, amit elsősorban a okozott, hogy egy évvel ezelőtt csökkentek, míg most emelkedtek az üzemanyagárak.
Sokan már azzal számoltak, hamarosan tőzsdére megy a Saudi Aramco, amely rögtön a világ legnagyobb kapitalizációjú tőzsdei cége lehet, a részvénykibocsátás valószínűsége azonban egyre kisebb.