Az iskolákban szokásos módon, a VAKÁCIÓ egy-egy betűjével számol vissza Orbán Viktor a facebook oldalán a nyári pihenése előtt. Csak épp az egyes betűk nem a napokat, hanem a fontos találkozókat jelölik.
A világrendből száműzött Isten helyére telepített új istenek – a pénz, a hatalom, a tulajdon – földhözragadttá és kiszolgáltatottá teszik az életünket.
150-ezer forinttól akár a csillagos égig lehet költekezni egy nyári családi pihenésnél. Nehéz megbecsülni, hogy melyik országban mennyibe kerül a nyaralás, mert ez függ az utazási költségektől, a választott szálláshelytől, és attól is, hogy mennyit tervezünk költeni például éttermekben. Híradónk összevetette, hogy a közkedvelt üdülőhelyeken mennyib
Porosenko elnök azonban mást sem csinál, mint valami ürügyet keres arra, hogy a „világ legnagyobb ukránjának” állíthassa be magát. Ezért támad magyart is.
A Richter keddi bejelentése szerint a társaság a svájci Fertility Biotech céggel kötött megállapodása értelmében 5 millió svájci frankért vásárolta meg a Bemfola/Afolia szellemi tulajdonjogainak, az ezzel összefüggő kutatási eredményeknek...
A napfénynek sokféle jótékony hatását ismerjük: javítja kedélyállapotunkat, vérnyomáscsökkentő, erősíti a csontokat, és segíti a minőségi alvást. A napozásnak van azonban veszélyes oldala is, így a bőrünkre különösen nyáron kell vigyáznunk, hiszen komoly következményei lehetnek, ha túlzásba visszük.
Málló falak, ocsmány mocsok, rozsdás mosogatók, penész és szivárgó hűtők – ilyen körülmények között készített tejtermékeket egy Hajdú-Bihar megyei vállalat. Majdnem egy tonna gusztustalan élelmiszert foglaltak le. De ma már újra gyárthat a cég.
Előbb ünnepelt hős volt, majd nem sokkal később a hibája miatt esett ki a vb-negyeddöntőben az orosz válogatott. Pedig a 27 éves, születését tekintve brazil Mario Fernandes élete meccsét játszotta a horvátok ellen. A hosszabbításban – 115. perc –, 1-2-nél pazar fejessel egyenlített, a 2-2-t követő büntetőpárbajban viszont csúnyán mellébikázta a la
Tolatás közben kisiklott egy motorvonat a Déli pályaudvaron, ideiglenesen szünetel a vonatközlekedés az állomáson. A vonatok a Déli helyett Kelenföldre érkeznek és innen indulnak vissza. Budapesten, a Déli pályaudvar tároló vágányán...
Rendet tett a fotósok között Sarolta hercegnő. Vilmos herceg hároméves kislánya rendre magára vonja a közönség figyelmét a királyi család nyilvános megjelenésein, cuki grimaszával, tökéletesen elegáns integetésével mindenkit levesz a lábáról. Öccse, Lajos keresztelőjén pedig bebizonyította, hogy ha kell, a sarkára is tud állni. Édesapja kezét fogva
Januártól már csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, amennyiben a bérmegállapodást a felek ősszel módosítják, az ezzel kapcsolatos tárgyalásokhoz azonban szükség van az év utolsó hónapjaiban megjelenő adatokra – értesült a Magyar Idők.
Izgalmas lesz a mai nap a Beckham-család életében, legkisebb gyermekük, Harper ugyanis ma ünnepli hetedik születésnapját. Emiatt David közzé is tett egy tündéri fotót!
Korábban munkatársunknak azt mondta, ha „élünk és időnk lesz” részt vesz a világbajnokság döntőjén. A Magyar Idők szerint a miniszterelnök ma érkezik Szentpétervárra.
Ma az egyhetes gyógyulás után újra gyengül a forint az inflációs adat után: a pénzromlás üteme immár a jegybanki cél fölé került. Tovább gyengélkedik a Richter, emelkedik a Mol. Amerikában megint elszálltak a részvényárak, a világpiacon drágul az olaj.
A napokban szárnyra kaptak olyan – a fürdőzők számára rémes – hírek, hogy egyre több a hínár a Balatonban. A szakember azonban azt mondja: hínárosodásról a hetvenes évek eleje óta nem lehet beszélni a tó esetében. Mint egy focimeccs – Egyelőre annyit lehet csak kijelenteni, hogy a rendkívül meleg tavasz és a jó vízminőség miatt több a hínár, mint
Boris Johnson volt brit külügyminiszter egyebek mellett azzal a véleményével indokolta hétfőn bejelentett lemondását, hogy az Egyesült Királyságot a brit kormány jelenlegi brexit-politikája "a gyarmattá válás felé" sodorja.
A szakemberek megállapították, hogy a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt az üzem élelmiszer előállítására alkalmatlan.
Egy éve vízummentesen léphetnek be az Európai Unió területére a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok, a 2017 szeptemberében hatályba lépett társulási megállapodás óta pedig az egyéb útlevéllel rendelkezők is vízummentesen...