2018. július 10. kedd

júl. 10
19:18
Jámbor András: Miért kéne kizárni a rosszabbul kereső szülőket a normális családok köréből? (Tiszta Jövő)
Lehet azt mondani, hogy csak a férfi-nő életközösség a normális, csakhogy ez a mondat csak és kizárólag oda tud vezetni, hogy a másfajta családban élő, vagy tisztességes családot alapítani kívánó ember rosszabbul jár.
júl. 10
19:18
Egészséges volt, mégis belehalt a szülésbe a háromgyermekes anyuka (BorsOnline)
Egyik pillanatban még életet adott harmadik gyermekének, a következőben pedig már az életéért küzdöttek az orvosok. Az asszony teljesen egészségesnek tűnt korábban, gyermeke világra jötte után azonban kómába esett, majd meghalt.
júl. 10
19:21
Kiderült Jacko apjának legsötétebb titka, szörnyű, mit művelt a fiával (Ripost)
Michael Jackson egykori orvosa, Conrad Murray sokáig hallgatott a sztár gyerekkorának legrémesebb fejezetéről. Egészen mostanáig...
júl. 10
19:21
Megdöbbentően őszinte személyiségteszt: mit látsz meg először a képen? (Ripost)
Amilyen egyszerű, annyira sokat árul el rólad ez a teszt. Fedezd fel személyiséged rejtett oldalait!
júl. 10
19:21
Súlyos dráma Kassán, hihetetlen, mit művelt a doktornő az ügyeleten (Ripost)
Valaki feljelentette a rendőrségen az elfogadhatatlanul viselkedő orvosnőt.
júl. 10
19:24
Életveszélyes “kutyameleg”: a hőguta akár perceken végezhet a kiskedvencünkkel (Háziállat)
A klímaváltozás folyamatos veszélyt jelent a kutyákra, hiszen az egyre melegedő időjárás a tulajdonos pillanatnyi gondatlansága mellett akár az állat halálához is vezethet. Jó hír, hogy a hőguta kialakulása néhány alapvető óvintézkedés betartásával könnyedén megelőzhető. A klímaváltozás drasztikus hatást gyakorol a hőmérsékletre, az Európai Környez
júl. 10
19:27
Rántott cukkini másként: zabpehellyel még ropogósabb! (Mindmegette)
júl. 10
19:29
Ilyen gyakran kell lecserélned a mosogatószivacsod! (Mindmegette)
júl. 10
19:30
Megmutatjuk, hogy áll Európa legjelentősebb komplex városrészfejlesztése, a Liget Budapest Projekt (Blikk)
Történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően 2018. október 30-án újra kinyit a Szépművészeti Múzeum, 70 év után pedig látogatható lesz legpompásabb terme, a Román Csarnok.
júl. 10
19:30
Az egykori III/II-es Szita Károly segítséget kért Gulyás Gergelytől, hogy megrendszabályozhassák a vendéglátóhelyeket (444.hu)
Egy átlagos nap a Fidesz-univerzumban.
júl. 10
19:33
Házaspár holttestét ásták ki a Pilisben – Rejtélyes kettős gyilkosság (BorsOnline)
Népszerű kirándulóhely közelében bukkantak két ember feldarabolt holttestére. A helyiek szerint egy házaspár tetemei kerültek elő, de a rendőrség teljes hírzárlatot rendelt el.
júl. 10
19:33
65 millió éves dinotojás Szegeden (Infostart)
Eredeti fosszíliákat, valós méretű csontváz- és állatrekonstrukciókat mutatnak be a szegedi Móra Ferenc Múzeumban szombaton nyíló dinoszauruszkiállításon.
júl. 10
19:36
Hamis hírek: rémálom Indiában, akcióba lendül a WhatsApp (ATV)
A Facebook üzenetküldő platformja, a WhatsApp kedden hirdetéseket tett közzé a legfontosabb indiai újságokban, hogy megakadályozzák a félretájékoztatás terjedését.
júl. 10
19:42
Visszanyerte öntudatát az angliai mérgezés áldozata (ATV)
Visszanyerte kedden öntudatát az a brit férfi, akit június utolsó napján szállítottak súlyos mérgezéses tünetekkel élettársával együtt a délnyugat-angliai Salisbury kórházába. Élettársa, a 44 éves, háromgyermekes Dawn Sturgess vasárnap este a kórházban meghalt.
júl. 10
19:45
Kína megemeli az amerikaiakkal szembeni dömpingvámját (vg.hu)
Kína szerdától megemeli az Egyesült Államokból származó optikai szálak dömpingvámját.
júl. 10
19:48
Visszanyerte öntudatát a brit férfi, aki az idegméreg-hatóanyagtól lett rosszul (444.hu)
Élettársa vasárnap este a kórházban halt meg.
júl. 10
19:48
Paks II. esetében nincs helye politikai játszmáknak (AQUA)
Süli János az ECHO TV Napi aktuális című műsorában kiemelte, a kétharmados választási győzelemnek köszönhetően a beruházásnak megvan a politikai támogatottsága.
júl. 10
19:51
Visszanyerte öntudatát a mérgezés túlélője (Infostart)
Visszanyerte öntudatát az a brit férfi, akit június utolsó napján szállítottak súlyos mérgezéses tünetekkel élettársával együtt a délnyugat-angliai Salisbury kórházába. Élettársa, a 44 éves, háromgyermekes Dawn Sturgess vasárnap este a kórházban meghalt.
júl. 10
19:54
Nem kis vállalás! Trabival járják be a Kaukázust Zsolték – Fotók a járgányról (Blikk)
Kalandban nincs hiány, ha Trabanttal indul el az ember több ezer kilométeres túrára.
júl. 10
19:54
Már több mint 150 áldozata van a japán áradásnak (HírTV)
Kétmillió embernek kellett elhagyni az otthonát.
júl. 10
19:54
Francia-belga csata: megjósolhatatlan az eredmény? (ATV)
Néhány perc múlva rendezik az oroszországi futball világbajnokság első elődöntőjét. A szentpétervári arénában Franciaország és Belgium küzd meg a döntőbe jutásért. A fogadóirodáknál a franciák az esélyesebbek, mások szerint a jobb formában lévő belgák győzhetnek.
júl. 10
19:54
Nem hagyja nyugodni a Tinderezőket ez a szelfi – Szavazzon! (BorsOnline)
Egészen szokatlan profilképet választott magának a társkereséshez egy amerikai író és humorista, Hana Michels. A fiatal nő – szakmájából adódóan – egyébként nem gondolta teljesen komolyan a dolgot, mindenesetre a fényképével sokaknál kiverte a biztosítékot, csak nem pont éppen azzal, amit ő humorosnak szánt. Rengeteg üzenetet kapott, de a férfiak
júl. 10
19:56
Tragédia: bányatóba fulladt egy 17 éves fiú (Blikk)
Rudabánya – Bányatóba fulladt egy 17 éves fiú kedden.
júl. 10
20:00
Tragédia: Bányatóba fulladt egy 17 éves fiú (ATV)
Bányatóba fulladt egy 17 éves fiú kedden.
júl. 10
20:00
Kosármezben, Playstation-kontrollerrel a kezében ravatalozták fel a New Orleans-i tinédzsert (444.hu)
Családja úgy akarta elbúcsúztatni a 18 éves fiatalt, hogy felidézik, ahogy élt.
júl. 10
20:00
Döntetlennel kezdte a BL-selejtezőt a MOL Vidi FC (m4sport.hu)
A visszavágót egy hét múlva rendezik.
júl. 10
20:06
Coming home: egyre bizakodóbbak az angolok (Infostart)
A legutóbbi felmérés szerint az angoloknak most már több mint a 40 százaléka hisz abban, hogy az angol válogatott megnyeri az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot.
júl. 10
20:06
Így teljesített ma a hazai tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,62 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel, 35 403,20 ponton zárt kedden.
júl. 10
20:06
A Mol Vidi FC (:DDDDDD) bravúros döntetlennel kezdte a BL-szezont Luxemburgban (444.hu)
Újra július közepe, azaz a magyar klubcsapatok berúgják az európai fociszíntér ajtaját.
júl. 10
20:06
C. Ronaldo még a nyáron pályára léphet a Real Madrid ellen (m4sport.hu)
Szűk egy hónapon belül összecsap a spanyol és az olasz klub.
júl. 10
20:06
Nem indítanak nyomozást az Elios-ügyben (HírTV)
Az ügyben a készenléti rendőrség indított nyomozást, de még senki nem hallgattak ki gyanúsítottként.
júl. 10
20:06
Ilyen Meghan Markle kézírása: Mindent elárul a személyiségéről (Femcafe)
A szakértők megfejtették.
júl. 10
20:09
Zuhant a Richter és az OTP, meggyógyult a forint (Privátbankár)
Reggel az inflációs adatra gyengült a forint egy nagyot, aztán estére teljesen le is dolgozta ezt. Kritikus szint alatt a Richter, az OTP is nagyot kapott, a Mol azonban emelkedett.
júl. 10
20:12
ÉLŐ: Franciaország-Belgium vb-elődöntő (Infostart)
Szentpéterváron találkozik egymással a francia és a belga válogatott. A tét a világbajnoki döntőbe jutás.
júl. 10
20:12
Üvegfalon keresztül találkozhatnak családjaikkal a kimentett thai gyerekek (ATV)
Sikeresen kimentették a barlangban rekedt 12 fiút és edzőjüket Thaiföldön. A tizenéves gyerekek több mint 17 napot töltöttek a mélyben, miután a víz elborította a barlang kijáratát. Az elsőként kimentett fiúk az orvosok szerint jól vannak, de egy ideig kórházban kell maradniuk. A mentőakcióban összesen 90 búvár vett részt, és a világ számos ország
júl. 10
20:12
Őrült sminktrendek, amiket senkinek sem szabadna követnie (Femcafe)
Ezek tényleg borzalmasak!
júl. 10
20:12
Rettegett a magasságtól a világ egyik legszexibb pilótanője – fotók (BorsOnline)
Fiatal korában félt a magasságtól, most ő az egyik legszexibb pilótanő a világon!
júl. 10
20:14
Nőtt az áldozatok száma Japánban - Megszólaltak a túlélők (ATV)
Újabb holttesteket találtak a mentőcsapatok Japán nyugati részén, ahol hétvégén áradások és földcsuszamlások pusztítottak. A heves esőzések okozta természeti csapásokban legalább 156-an meghaltak.
júl. 10
20:18
Kariusi hiba, Vidi-döntetlen Luxemburgban (Infostart)
A magyar bajnok Vidi FC 1-1-es döntetlent játszott a luxemburgi Dudelange otthonában kedden a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
júl. 10
20:18
Többfelé intenzív esőzésre figyelmeztetnek (Háziállat)
Heves zivatarok, felhőszakadás várható.
júl. 10
20:18
Videó: Méterekre elrúgott egy cicát a kegyetlen állatkínzó (ATV)
Szándékosan, teljes erőből rúgott bele egy kiscicába a kegyetlen állatkínzó.
júl. 10
20:18
Többfelé intenzív esőzésre figyelmeztetnek (hirado.hu)
Heves zivatarok, felhőszakadás várható.
júl. 10
20:18
Csak döntetlent játszott a Vidi Luxemburgban (HírTV)
A visszavágót jövő kedden játsszák.
júl. 10
20:18
Túlsúlyt okozhat az éjszakai műszak (vg.hu)
Egy új tanulmány szerint túlsúlyt, diabéteszt és más anyagcsere-problémákat okoz az éjszakai műszak.
júl. 10
20:24
„Lassan mindenki beledöglik”: Kunhalmi a stúdióból üzent Orbánéknak (ATV)
A MSZP politikusa azt kérte az oktatási államtitkártól, az emberi erőforrás miniszterétől és a miniszterelnöktől, tegyék lehetővé, hogy a nyugdíj mellett is taníthassanak a pedagógusok.
júl. 10
20:24
Magához tért a Novicsok legújabb áldozata (hirado.hu)
Élettársa vasárnap este a kórházban meghalt.
júl. 10
20:24
Itt a bizonyíték, ennyit fejlődött a magyar foci (Ripost)
Legalább nem kapott ki a bajnokcsapat.
júl. 10
20:24
Végre! Jó híreket hoztunk Törőcsik Mariról (Ripost)
A Nemzet Színésze közel két év kihagyás után vállalt színészi munkát.
júl. 10
20:24
Huszti a BL-ben is betalált (m4sport.hu)
Öt évvel ezelőtt az Európa Ligában volt eredményes.
júl. 10
20:26
Egy fotó buktatta le a sztármamit, vele csalta hűséges férjét (Ripost)
A szerető viszont nem hagyta annyiban, hogy véget akart vetni a titkos viszonynak.

Keresés