2018. július 10. kedd

júl. 10
17:42
Íme a PSA következő prémiummodellje (Autónavigátor)
Keveset hallani mostanában a DS-ről, pedig a PSA ötödik, nem teljesen, de különálló márkája. Hamarosan új modellel jelentkeznek, de már vannak rajzok az új DS 3-ról.
júl. 10
17:42
Órákon belül bejelentik, hogy Ronaldo a Juventus játékosa (m4sport.hu)
A két klub mindenben megegyezett.
júl. 10
17:48
Jánoséknál napi rutin lett mostanra a Blikk (Blikk)
Ötezer forintos Erzsébet-utalvánnyal lett gazdagabb Csadó János, aki a Blikk Nyári nyereményözön játékának ráadás hetén tett szert nyereményére. A férfi unokájára szánja a pénzt.
júl. 10
17:48
Räikkönen érdekeset nyilatkozott a Red Bull autójáról (F1világ)
Érdekes nyilatkozattal állt el a Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen a vasárnapi Brit Nagydíjat követően a Red Bull versenyautójával kapcsolatban. A finn a 3. helyen fejezte be a silverstone-i versenyt, miután rögtön az első körben összeütközött Lewis Hamiltonnal, és emiatt 10 másodperces időbüntetést kapott. Räikkönen a baleset után igyekezett fel
júl. 10
17:48
Tudom, hogy belehalok, de legalább a koporsóban jól nézek majd ki - vallja a plasztikafüggő anyuka (BorsOnline)
Fél az öregedéstől az a plasztikaőrült anyuka, aki az életveszélyes beavatkozásoktól sem riad vissza, hogy szépségét konzerválja. A 43 éves, Sussexben élő Aimi Veness havonta fekszik kés alá, már 100 ezer fontot, azaz 36,5 millió forintot költött rá, hogy átszabassa az idomait: már a tulajdon fiára sem hasonlít, sőt, saját bevallása szerint hamaros
júl. 10
17:54
Cristiano Ronaldo a Juventusban folytatja (Infostart)
Megegyezett a Real Madrid és a Juventus Cristiano Ronaldo klubváltásáról.
júl. 10
17:54
Feldarabolt holttestek: vádalku vezethette nyomra a rendőröket (ATV)
Hivatalos információkat nem ad a rendőrség a brutális gyilkosságról, de az ATV Híradója úgy értesült, vádalku során kapott információk vezethették nyomra a rendőröket a pilisszentiváni erdőben.
júl. 10
17:54
Trump szerint az európai útján Putyinnal lesz a legkönnyebb dolga (Portfolio)
"A legkönnyebb találkozóm Európában talán Putyinnal lehet" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak kedden, mielőtt útnak indult több mint egyhetes európai tárgyalássorozatára. Az amerikai elnök szerdán és csütörtökön...
júl. 10
17:54
A kriptovalutás átverésekkel alaposan megszedték magukat a kiberbűnözők (hirado.hu)
A kriptovaluták elterjedése nemcsak a befektetőket vonzza, hanem a kiberbűnözők is ezekkel kívánják növelni profitjukat.
júl. 10
17:54
Magyar bronz a korosztályos tájfutó-világbajnokságon (m4sport.hu)
Kecskeméten 37 ország 330 versenyzője vesz részt a viadalon.
júl. 10
17:54
Hivatalos: Cristiano Ronaldo a Juventusba szerződött (HírTV)
9 év után hagyta el a Real Madridot.
júl. 10
17:54
Újabb csapást mér a Volkswagenre a dízelbotrány (NRGreport)
Már körülbelül 25 milliárd euróba került eddig a Volkswagen-csoportnak az emissziós botrány, de még mindig nincs vége. A legújabb probléma ugyan nincs közvetlen összefüggésben a csaló szoftverrel, a közvetett kapcsolatot azonban könnyű kimutatni.
júl. 10
17:56
A Real Madrid bejelentette: Cristiano Ronaldo a Juventus játékosa (m4sport.hu)
Vége a találgatásoknak és a pletykáknak, a transzfer hivatalos.
júl. 10
17:57
Mészárlás egy franciaországi társasházban (Infostart)
Feltehetően egy spanyol család tagjai, négy felnőtt és egy gyermek halt meg.
júl. 10
17:58
Pazar játékkal negyeddöntősök a junior kézisek (m4sport.hu)
A magyar csapat 14 góllal verte a Szlovénokat.
júl. 10
18:00
Egyezségkötés bírósági eljárás nélkül: ezek a feltételei (Adózóna)
Január 1-jétől polgári ügyekben már közjegyző előtt, bírósági eljárás nélkül is köthető egyezség. Ha vita van a felek között, de meg akarnak egyezni, nem kell bírósághoz fordulniuk, mert a közjegyző előtt kötött egyezség ugyanolyan hatályú lesz, mint ha bírósági ítéletben mondták volna ki, ráadásul a közjegyző által jóváhagyott egyezséget be nem tartó féllel szemben közvetlen végrehajtásnak lehet…
júl. 10
18:00
34 évesen is 100 millió eurót ért Ronaldo a Juventusnak (Portfolio)
Cristiano Ronaldo a Real Madridtól a Juventus labdarúgócsapatához szerződött. Sajtóhírek szerint a klubváltásra százmillió euróért (32,4 milliárd forintért) került sor, és az ötszörös aranylabdás portugál sztár évi 30 millió...
júl. 10
18:00
Veszélyben lehet Theresa May széke (ATV)
Háromból kettő brit már nem bízik abban, hogy Theresa May megfelelően vezetné a Brexit-tárgyalásokat – derült ki egy frissen publikált felmérésből. A brit kormányfő széke a hétfői lemondáshullám után minden eddiginél jobban megingott a Konzervatív Párt képviselői már aláírásokat gyűjtenek egy bizalmatlansági indítványhoz.
júl. 10
18:00
Cristiano Ronaldo a Juventushoz szerződik (444.hu)
Napok óta biztosnak látszott, most erősítik meg: a 33 éves portugál otthagyja a Real Madridot.
júl. 10
18:06
Nyolc között a junior kézilabda-válogatott (Infostart)
Bejutott a negyeddöntőbe a magyar válogatott a debreceni női junior kézilabda-világbajnokságon, miután a nyolcaddöntőben 31-17-re legyőzte a szlovén csapatot.
júl. 10
18:06
Hivatalos: Ronaldo a Juventusba igazolt, ennyit keres az olasz klubnál (Blikk)
Most már hivatalos, a Real Madrid a hivatalos oldalán jelentette be a várva várt hírt, miszerint Ronaldo (33) a Juventus játékosa lett.
júl. 10
18:06
Népszerű termék sorsáról vallott a Coca-Cola: tényleg kivonják a forgalomból? (Pénzcentrum)
Felröppent vendéglátós információk szerint a Coca-Cola kivonta a forgalomból a Sprite-ot, aminek ezentúl csak a cukormentes változatait érhetik el a vendégek. A hír hallatán a Pénzcentrum egy olvasói levél nyomán megkereste a vállalatot...
júl. 10
18:06
Nyaraláson tankolni? Mutatjuk, hogy hol éri meg (Auto Pult)
Már javában tart az európai nyaralási szezon – nem véletlen, hogy már összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni, amikor útnak indulunk, és már számoltunk az autópályadíjakkal is. Egy fontos költség azonban hátra van: az üzemanyag, amivel bizony nem árt tervezni: egy hosszú úton több tízezer forintos nyereséget is hozhat az ügyes stratégia.
júl. 10
18:06
Egy hétig csak pizzát és tésztát evett a lány - Ezt tapasztalta (Femcafe)
Meglepő dolog történt vele.
júl. 10
18:06
Célegyenesben a cseh kormányalakítás (vg.hu)
Koalíciós szerződést írt alá kedden Prágában a közös kormányzásról az ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).
júl. 10
18:06
Jövőre több jut a családoknak – Szavaznak a költségvetési törvényről (BorsOnline)
A 2019-es költségvetés jó alap Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden a közmédiának.
júl. 10
18:08
Már magával a Ronaldo-pletykával is jól járt a Juventus (vg.hu)
Cristiano Ronaldo még pályára sem lépett a Juvéban, de már a pletykák is sokat hoztak az olasz klubnak: jelentősen megugrott a részvényárfolyam.
júl. 10
18:08
Stop! Elzárták a ritka tündérrózsákat (BorsOnline)
Meg kellett menteni a látogatóktól a ritka növényt, mert képtelenek betartani a szabályt: ne nyúljanak a tündérrózsákhoz.
júl. 10
18:09
Átszabnák az egészségügyet a jegybanki javaslatok (Infostart)
Tizennégy átfogó területen fogalmazott meg összesen 180 javaslatot a Magyar Nemzeti Bank, amelyekben az egyik kiemelt cél a magas színvonalú egészségügy elérése.
júl. 10
18:10
Felpörgeti a brit gazdaságot az angolok vb-szereplése (vg.hu)
A Kolumbia elleni drámai továbbjutás után már 2,7 milliárd fontos bevételt várnak a foci vébétől az Egyesült Királyságban.
júl. 10
18:10
Lefagyott a rendszer a celebségre vágyóktól (BorsOnline)
Igazán pórul járt az, aki jelentkezni szeretett volna az RTL Klub honlapján a nemrég bejelentett ValóVilág powered by Big Brother műsorba. Az történt ugyanis, hogy a jelentkezési lapra rákattintva csupán egy hibaüzenetet mutatott a rendszer, majd visszairányította a lelkes celebjelöltet a főoldalra. A hibának egyszerű a magyarázata. Olyan sok ember
júl. 10
18:12
Itt a bizonyíték: még mindig ölik az elefántokat az európaiak kedvéért (Portfolio)
A tiltás ellenére továbbra is virágzik az illegális elefántcsont-kereskedelem az Európai Unióban, mivel a kereskedők kihasználják a joghézagot, amely lehetővé teszi a régi elefántcsont forgalmazását - számol be róla az Oxfordi Egyetem...
júl. 10
18:12
A Juventushoz igazolt Cristiano Ronaldo (ATV)
Cristiano Ronaldo a Real Madridtól a Juventus labdarúgócsapatához szerződött. A spanyol csapat közleményben köszönte meg Ronaldónak a szolgálatait és jelezték, Madrid mindig is az otthona marad. Azt is leírták, hogy a transzfer a portugál játékos kifejezett kérésére jött létre. Később kiadták Ronaldo búcsúlevelét is, melyben a játékos leírja, miért
júl. 10
18:12
Cristiano Ronaldo a Juventushoz igazolt (Azenpenzem)
A klubváltásra százmillió euróért (32,4 milliárd forintért) került sor, és az ötszörös aranylabdás portugál sztár évi 30 millió eurót (9,7 milliárd forintot) fog keresni Torinóban.
júl. 10
18:18
NATO-csúcs: Ukrajna ügyében változatlan a magyar álláspont (hirado.hu)
Ukrajnában a kisebbségi jogok elvétele nem fejeződik be.
júl. 10
18:18
Igazak a pletykák, férjhez megy az ismert magyar műsorvezető (Ripost)
Eddig még csak pletykáltak az esküvőről, most pedig már az időpontot is kitűzték...
júl. 10
18:18
Új fejlemények a rasszizmussal vádolt magyar sztárbíró ügyében (Ripost)
Kassai Viktor tavaly indított becsületsértési pert Lipták Zoltán ellen.
júl. 10
18:18
Váratlan utazás: Orbán Viktor Szentpéterváron tűnt fel (Ripost)
Az Origo információi szerint kedd délután Orbán Viktor miniszterelnök az oroszországi foci-vb egyik helyszínére, Szentpétervárra utazott, ahol megnézi a Franciaország-Belgium elődöntőt.
júl. 10
18:18
Megtelt a gép: hiába volt repjegye, nem mehetett Máltára Nikolett (Ripost)
Nikolett kétségbeesve kért segítséget, hiszen ő semmiben nem hibázott, felszállhatott volna a repülőre.
júl. 10
18:18
Kialakult a női torna elődöntője Wimbledonban (m4sport.hu)
Serena Williams sorozatban 19. győzelmét aratta a viadalon.
júl. 10
18:20
Eldőlt, ide igazolt Cristiano Ronaldo (Ripost)
Igaznak bizonyultak a pletykák, új főnöke Görögországig utazott a portugálért.
júl. 10
18:20
A Foce India ismét mellőzi állandó versenyzőit (m4sport.hu)
Ismertették a Magyar Nagydíjat követő teszt beosztását.
júl. 10
18:21
Kovács Béla: nem volt rájuk írva, hogy kémek (BorsOnline)
Megkezdődött a kémkedéssel, vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni per a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ülést államtitok miatt zárt ajtók mögött tartották meg, azon csupán a bíró, az ügyészek, a védők és vádlottak vettek részt. A vád lényege, hogy a képviselő 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek a
júl. 10
18:24
A Déli pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda érkeznek a vonatok (ATV)
A Déli pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda érkeznek a vonatok - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
júl. 10
18:24
Utolsó adatküldésére készül a Kepler űrtávcső (hirado.hu)
Hamarosan az utolsó adatcsomagot küldi a Földre az eddigi leghatékonyabb bolygóvadász űrtávcső.
júl. 10
18:24
Varga Mihály szerint heteken belül kitalálják, mekkora létszámleépítés jön a közszférában (444.hu)
A munkaadók szövetsége kéri arra a kormányt, hogy rúgjanak ki embereket az állami költségvetési szektorból, hogy így csillapítsák a munkaerőhiányt.
júl. 10
18:24
Saját fegyverével győznék le a Fideszt Felcsúton (HírTV)
Ugyanolyan nevű jelöltet indítana a Kétfarkú Kutya Párt az időközi polgármester választáson, mint a Fidesz.
júl. 10
18:24
Kína megagyárat épít a németeknél, hogy teleszórja Európát az akkuival (NRGreport)
Európában az egyik legnagyobb akkumulátorgyár megépítéséről írt alá szerződést Türingia tartomány és a kínai CATL akkumulátorgyár Berlinben. Az eseményen nem véletlenül volt ott Merkel és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök is, és nem csak amiatt, hogy ez az ötödik német-kínai kormánykonzultáció alkalmával történt.
júl. 10
18:24
7 éves barátjával ment egyet autókázni a 9 éves kislány (BorsOnline)
Hétfőn reggel értesítették a 911-et az iowai Des Monesban, miután egy autó szabálytalanul haladt az úton, egészen pontosan összevissza cikázott. A rendőrök követni kezdték a kocsit, felkapcsolták a villogókat is, de a sofőr nem reagált, és meg sem állt addig, míg egy kisebb karambol megfékezte. Az ütközésben szerencsére senkinek nem esett bántódása
júl. 10
18:27
Az EU nem vetélytárs Kínának, de Trumpnak főhet a feje (Infostart)
Kína egy erős és egységes Európai Unióban érdekelt - mondta Salát Gergely sinológus az InfoRádió Aréna című műsorában.

Keresés