Erről a döntöttek az euroövezet pénzügyminiszterei. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag kiengedik az országot a 8 éve tartó megszorításokat követelő programból.
27 évesen, már a börtönben végezte el az elemit Péntek László, aztán a pécsi rendőrségi pszichológusnő gyilkosa a középiskolára áhítozott. Úgy tűnik: Pénteket nem sokáig fűtötte a tudásvágy.
Az innovációs és technológiai tárca vezetője is a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja lesz – írja a Magyar Idők. A Népszavában megszólaltatott szakember szerint nem biztos, hogy minden hajléktalan embernek jutna hely a szállókon. A Világgazdaság szerint pörög a magyar sörpiac. A Portfolio a lakásvásárlás veszélyeire hívja fel a figyelmet. A hazai
A brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britanniának olyan új viszonyrendszert kell kialakítania az Európai Unóval, amely lehetővé teszi az elmúlt évtizedek alatt aprólékos munkával kiépített üzleti kapcsolatok megőrzését a brit EU-tagság megszűnése után is..
Tóth József a XIII. kerület polgármestere jelentette be, a Váci úti White House irodaház ünnepélyes megnyitóján, hogy a napokban megkaphatja az építési engedélyt a GTC legújabb projektje, így nemsokára elkezdődhet Pest első mini "felhőkarcolójának"...
A Tudatos Vásárlók Egyesülete tíz budapesti vendéglátóhelyen vizsgálta a gyroshús hozzáadott foszfáttartalmát. 2017 végén nagy vihart kavart, hogy az Európai Parlament egészségügyi okokból átmenetileg korlátozta volna a gyroshús foszfáttal való kezelését. A TVE arra volt kíváncsi, hogy valóban kell-e félni a gyrostól.
A napokban megkezdődött az iskolai nyári szünet, lassan kezdődik a nyaralószezon a családok számára. Aki azonban még nem kalkulálta ki a nyaralás költségét, az fájdalmas számokkal nézhet szembe. A külföldi pihenés egyértelműen drágább...
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság és a nyári meleg együttes katalizátorként hat a kereslet növekedésére a magyar sörpiacon - írja pénteki számában a Világgazdaság.
A múlt hétvégén kimondta a boldogító igent ifj. Andorai Péter, a Barátok köztbe viszatért színésznő és Andorai Péter gyereke. A szülők ugyan már régen elváltak, de természetesen együtt, meghatódva izgulták végig az egyházi és a polgári szertartást, majd a lakodalmat is. – Azt gondolom, az est egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor két szív alak
Négyévnyi titkolózás után vállalta fel fiatal szerelmét Kiefer Sutherland. A színészlegenda Donald Sutherland 51 éves fia 2014-ben jött össze a nála 12 évvel fiatalabb bombázóval, Cindy Velával, ám egészen idáig nem mutatkozott vele nyilvánosan, s kapcsolatuk részleteiről is mélyen hallgattak. A szerelmespár London Mayfair nevű kerületének egyik é
Itt a várva-várt enyhülés, mégsem lélegezhetnek fel azok, akiknek elegük volt az elmúlt napok 30-34 fokos hőségéből. Durva lehűlés érkezik, ráadásul az előrejelzések szerint nem csak a mostani, de szinte az összes nyári hétvégére elromlik az idő...
Helikopterekkel evakuáltak mintegy négyszáz embert a svájci Alpok egyik, közel háromezer méteres hegycsúcsáról, miután elromlott a kabinos sífelvonó - jelentette a Reuters hírügynökség.
A napokban megkezdődött az iskolai nyári szünet, lassan kezdődik a nyaralószezon a családok számára. Aki azonban még nem kalkulálta ki a nyaralás költségét, az fájdalmas számokkal nézhet szembe. A külföldi pihenés egyértelműen drágább...
A Fed közleménye szerint mind a 35 vizsgált bank átment a stresszteszteken, a pénzintézetek tőkehelyzete megfelelő, így nem kell attól tartani, hogy egy nagyobb piaci sokk esetén működési problémák merülnének fel. A teszt legdurvább...
A világ legnagyobb darabszámban eladott szedánja 14 év szünet után visszatér Európába: a világ legnépszerűbb autóinak TOP10-es listáján bérelt hellyel rendelkező Camry a Toyota legújabb generációs, hibrid hajtásával érkezik. A Toyota vadonatúj zászlóshajója 2019 első negyedévétől lesz elérhető Európában, érkezésével pedig nem csak a magánvásárlók piacán hozhat új, környezetbarát alternatívát a…
A magyar kormány az elmúlt nyolc év során komoly reformokat hajtott végre, amelyek pozitív hatásai már láthatók, azért Magyarország nem támogatja a kohéziós alapokból való magyar részesedés csökkentését - jelentette ki az Emberi...