2018. június 18. hétfő

jún. 18
6:24
Kelet-szíriai állást bombázott az amerikai vezetésű koalíció (hirado.hu)
A halálos áldozatok és a sebesültek számáról részleteket egyelőre nem tudni.
jún. 18
6:27
Mi történt Rátonyi Krisztával? (Blikk)
Kezdődik a vakáció, indul a Balatoni Nyár a Duna Televízió képernyőjén. Rátonyi Kriszta (27) hatodszor kezdi a nyarat műsorvezetőként a magyar tenger partján.
jún. 18
6:30
Áder intő szavai (Alternatív Energia)
A köztársasági elnök egyik alkotmányos kötelezettsége, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett.
jún. 18
6:30
Dermesztő disztópiák (Spa Trend Online)
Andrew Niccol újabb, nem túl biztató jövőt ábrázoló sci-fit rendezett.
jún. 18
6:30
Osztják a bizonyítványokat: három osztálynyi gyerek lesz öngyilkos ilyenkor (ATV)
Biztonságos szülői háttér kell hozzá, hogy a gyerek haza merjen menni, ha nem olyan jegyeket kapott, mint amit elvárnak hozzá. Ez az első a pszichológus szerint, aki több tippet is adott ilyen esetekre.
jún. 18
6:30
Tesztelik a jegybankot a spekulánsok (vg.hu)
Rég nem látott magasságokban járnak a hazai állampapírhozamok. A befektetők már a rövid állampapírok és a forint ellen is spekulálnak.
jún. 18
6:32
A világűr az egész Földé (Alternatív Energia)
Mára a világűr egy hatalmas üzletté vált, és az űrhöz való hozzáférés is egyre gyorsabban bővül.
jún. 18
6:33
A felhőkarcoló-stopról is tárgyal a parlament (Infostart)
Szerdán szavaz az Országgyűlés az alaptörvény hetedik módosításáról és az úgynevezett „Stop Soros" törvénycsomagról.
jún. 18
6:34
Kalandpark - Illemtan angol módra (Alternatív Energia)
Csak azok tudnak igazán szigorúak lenni másokhoz, akik nem ismerik önmagukat.
jún. 18
6:36
Tűz és víz (Alternatív Energia)
Orbán Viktor még azt is megjegyzi: tisztában vannak vele, hol van Magyarország helye, de persze tanácsot szívesen ad.
jún. 18
6:36
Az e-sport nem (csak) játék - 1,5 milliárd dolláros üzletté nőhet 2020-ra (ProfitLine)
A negyvenezres stadionban teltház van, a nézők kedvenc játékosuk nevét viselik a pólójukon, arcukon harci festés, kezükben csapatuk zászlaja. Egy ilyen jelenetet néhány éve meg csak egy sci-fiben tudtunk volna elképzelni, de ma már mindennapos esemény. Digitalizálódó kultúránkban egyre több dolgot definiálunk újra, így a sportot is. Az elektronikus
jún. 18
6:36
Az MNB kezében a forint sorsa (Portfolio)
Makroadatokban nem fogunk dúskálni a héten, de a jegybankokra továbbra is érdemes lesz figyelni. Nekünk persze az MNB keddi döntése lesz a legfontosabb, de a héten jön az EKB szokásos éves nagy konferenciája, a brit jegybankárok pedig...
jún. 18
6:36
Béremelés: ennek a hírnek minden magyar örülni fog (ATV)
Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság hétfői száma.
jún. 18
6:36
Jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztást (hirado.hu)
Iván Duque győzelmi beszédében azonnal megerősítette kampányígéretét, miszerint felülvizsgálja a marxista lázadókkal két éve kötött békemegállapodást.
jún. 18
6:36
Trump felesége szerint is túl keményen bánnak az illegális bevándorlók gyerekeivel (444.hu)
Melania Trump túlzásnak érzi, hogy hat hét alatt majdnem 2000 családot választottak szét az amerikai hatóságok. Az elnök mindez az ellenzék felelőssége.
jún. 18
6:36
Tartozik a banknak, mégis ezzel a csúcsjárgánnyal jár magyar énekes (Ripost)
Két hónapja még el akarták árverezni a lakását, de most mégis csúcskategóriás autót vásárolt...
jún. 18
6:36
Részletesen elmondta az anya, hogyan ölte meg lányát a szökött rab (Ripost)
A férfi kimenőt kapott a börtönből, ám nem ment időben vissza, egy bozótosban meggyilkolta szerelmét, a 19 éves Szandrát...
jún. 18
6:38
Kajakra, magyar! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök azonban nem elégedett meg a látványos cipekedéssel, lelkesítő beszédet is intézett a nemzethez.
jún. 18
6:38
Embercsempészek szenvedtek halálos balesetet Texasban (hirado.hu)
A szerencsétlenségben legalább öten vesztették életüket, és többen súlyosan megsérültek.
jún. 18
6:40
Sok baj és egy kevés remény (Alternatív Energia)
Ez sokaknak nem fog tetszeni, mert a szocialistákról nem divat jót írni.
jún. 18
6:42
Hamászhoz tartozó célpontokra mért megtorló csapást Izrael (hirado.hu)
Az izraeli hadsereg élesen bírálja a zsidó állam lakosságának és mezőgazdasági területeinek biztonságát fenyegető terrorista cselekményeket.
jún. 18
6:42
Melegszik az idő, de az eső marad (hirado.hu)
Hétfőn a Dunától keletre szórványosan zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is lehet.
jún. 18
6:45
A forint ellen keményen spekulálnak (Infostart)
Tesztelik a jegybankot a spekulánsok. Rég nem látott magasságokban járnak a hazai állampapírhozamok, a befektetők már a rövid állampapírok és a forint ellen is spekulálnak - írja a Világgazdaság.
jún. 18
6:48
Felkavaró részletek: így ölte meg szerelmét a kimenőn lévő rab (ATV)
A 29 éves Z. Sándor azért kapott kimenőt az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetből, hogy meglátogassa haldokló apját. Közben megölte a barátnőjét.
jún. 18
6:54
Melegszik az idő, de az eső marad (Háziállat)
Hétfőn a Dunától keletre szórványosan zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is lehet.
jún. 18
6:54
Egyezség a vita után (USAracing)
Görögország és Macedónia külügyminisztere aláírta tegnap a megállapodást a két ország kapcsolatát hosszú éveken át beárnyékoló névvita rendezéséről.
jún. 18
6:57
Milliárdos csalással gyanúsítható cég tagja lehetett Göncz alapítványa (hirado.hu)
A Magyar Időkben megjelent cikk szerint az egykori MSZP-s politikus alapítványa is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az OLAF.
jún. 18
7:00
Németh Szilárd: A térség legerősebb hadserege legyen a magyar (ATV)
Az a cél, hogy a térség legerősebb honvédsége legyen a magyar – ezt Németh Szilárd mondta a Magyar Hírlapnak.
jún. 18
7:00
Figyelmeztetést adtak ki - itt szakadhat le ma az ég (Háziállat)
Napközben elszórt zivatar elsősorban a Dunától keletre valószínű, ott intenzív záporokból kialakulhat lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (> 20 mm), elsősorban az Alföld térségében zivatar környezetében helyenként felhőszakadás (> 30 mm) is előfordulhat.
jún. 18
7:00
Jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztást (Képmás)
Kolumbiában most tartottak először választásokat azóta, hogy 2016-ban a kormány békét kötött a legnagyobb lázadószervezettel, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel.
jún. 18
7:00
Horváth Gábor (Népszava): Sok baj és egy kevés remény (Tiszta Jövő)
Ez sokaknak nem fog tetszeni, mert a szocialistákról nem divat jót írni.
jún. 18
7:02
Szőcs László (Magyar Idők): Németre hangolva (Tiszta Jövő)
Orbán Viktor világossá tette: nem kéregetni jöttünk az Európai Unióba.
jún. 18
7:03
Hétfői sport: Anglia és Belgium bemutatkozása a vb-n (Sport365)
Döntő az NB I-es kosárlabdában és Világliga Szuperdöntő vízilabdában.
jún. 18
7:06
Sokkoló videó az ámokfutásról: lámpaoszlopon landolt a jobbról előző autó (Blikk)
Azt hitte, sikerül megelőznie az előtte levő autót, a sofőr azonban túlbecsülte a képességeit, végül egy lámpaoszlopon kötött ki.
jún. 18
7:06
Megható és durva titkokat osztottak meg Balázsék Apák napján (Femcafe)
Apák napja alkalmából árult el eddig nem ismert sztorikat három hazai híresség.
jún. 18
7:06
Németh Szilárd (Magyar Hírlap): Nemzeti érdek, hogy erős, honvédő hadseregünk legyen (Tiszta Jövő)
Európa gazdag kontinens, segítenie kell a rászorulókat, de ott, ahol a problémájuk keletkezett. Interjú.
jún. 18
7:12
Izrael megtorló csapást mért Hamászhoz tartozó célpontokra (ATV)
Izraeli vadászgépek kilenc, a palesztin Hamász mozgalomhoz tartozó célpontot támadtak hétfőn, válaszul a zsidó állam területére gyújtogatás céljával reptetett léggömbökre és sárkányokra - közölte az izraeli hadsereg sajtószolgálata.
jún. 18
7:12
Sántító balkáni csúcsprodukció (autopro)
Mit tegyünk, a magyar egy ilyen szemérmes nép, mert bár sajnos a közbeszédben elterjedt, tömegesen, nyilvánosan, teli torokból valahogy nem akaródzik ajánlgatni azt a bizonyos aktust.
jún. 18
7:12
Ma zárul a vita a Stop Sorosról (HírTV)
A csomagról és a hetedik alkotmánymódosításról szerdán szavaz a Ház.
jún. 18
7:12
Még hosszú évekig nem lesz önvezető kamion az utakon (NRGreport)
A világ legnagyobb kamiongyártója, a Daimler vezetője szerint a Szilícium-völgy technológiai cégeinek vissza kellene fogniuk magukat, amikor az önvezető teherautókról beszélnek. Martin Daum vezérigazgató a Financial Times beszámolója szerint azt mondta, még legalább öt évre van szükség ahhoz, hogy az intelligens konvojozás (platooning) lehetőségét
jún. 18
7:12
Lelépett Harsányi Gábor partnere (BorsOnline)
Felújítaná nagy sikerű színművét, a Börtönszínházat Harsányi Gábor, de nincs partnere. Kollégája ugyanis dobbantott Amerikába.  – Az egész történet olyan mint egy álom, a vége azonban rém­álom lett. Egy lelkes amerikai magyar ismerősöm keresett meg azzal, hogy segít benevezni minket egy off Broadway fesztiválra New Yorkban, így kerültünk ki a Midt
jún. 18
7:18
Marxista lázadók, kábítószer-kereskedő bandák - lesz dolga az új elnöknek (Portfolio)
Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, maga mögé utasítva baloldali riválisát, Gustavo Petrót. Győzelme várhatóan megnyugtatja a latin-amerikai ország befektetőit, ugyanakkor felveti...
jún. 18
7:18
Ezért rohant az ügyeletre Boros Lajos (Femcafe)
Új betegséget fedeztek fel a műsorvezetőnél.
jún. 18
7:18
Jámbor András (Mérce.hu ): Az apák napja és a szeretetbe csomagolt egyenlőtlenségek (Tiszta Jövő)
A feladatot megosztó, a gyereknevelésből egyenlő részt kivevő apákat lenézi a társadalom.
jún. 18
7:24
Régen kaptunk ekkora meglepetéseket (Infostart)
Mindössze négy gólt és két meglepetést hozott a vasárnap három mérkőzése az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. Az előző torna négy elődöntőséből egy (Hollandia) eleve nem jutott ki, a másik három a hétvégén bemutatkozott. De egyik sem nyert!
jún. 18
7:24
Több mint 100 milliárdot kérhet vissza tőlünk az EU (ATV)
Több mint százmilliárd forint uniós támogatást kérhet vissza az Európai Unió a pályázati szabálytalanságok - írja a 24.hu.
jún. 18
7:24
Válaszcsapást mért Izrael a Hamászra (Képmás)
Izrael megtorló csapást mért Hamászhoz tartozó célpontokra.
jún. 18
7:30
Jelentősen emelkedtek a bérek az első negyedévben (Könyves Magazin)
Dobogós helyen a hazai béremelés az EU-ban.
jún. 18
7:33
Már majdnem kidobtam a régi törölközőimet, de a szomszédasszonyomnak volt egy zseniális ötlete (Blikk)
Furcsa szaguk volt, és az anyaguk is megváltozott. Aztán kipróbáltam Marika módszerét.
jún. 18
7:33
Több autó ütközött össze az M3-on (hirado.hu)
A baleset a sztráda főváros felé vezető oldalán, a 47-es kilométerszelvénynél történt.

Keresés