A gazdasági kilátások ugyan kedvezőnek tűnnek, de az egyre gyakrabban fellépő piaci sokkok és gyors korrekciók arra utalnak, hogy a baj már a sarkon ólálkodik.
A CONIFA nevű szervezet által rendezett, el nem ismert országok válogatottjainak világbajnokságán győztes Kárpátalja focistáit betámadta az ukrán sportminiszter, „sportszeparatizmussal”, sőt, terroristákkal való kapcsolattartással vádolva őket. A játékosokat örökre kizárnák az ukrán futballbajnokságokból.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai ipar is megszenvedheti, ha Washington az autóimportra is megemelt védővámokat vezet be, mivel ez az amerikai autóipar évtizedek alatt kiépült beszállítói láncolatában is töréseket idézhet elő.
– Soha nem volna szabad egy kisfiúnak végső búcsút vennie a húgocskájától – mondta könnyeivel küszködve a gyászoló apa, Matt Sooter, akinek 4 éves kislánya elveszítette a küzdelmet a rákkal szemben. A kislány bátyja nem volt hajlandó elmozdulni testvére halálos ágya mellől.
A román határrendészek 32 illegális bevándorlót találtak kedd reggel egy török rendszámú teherautóban, amely a Bors-Ártánd határátkelőhelyen próbált belépni Romániából Magyarország területére - közölte honlapján a román határrendészet.
Múlt pénteken, barátok és családtagok jelenlétében, szűk körű magánszertartáson vettek búcsút Stockholmban az áprilisban 28 éves korában elhunyt Avicii világhírű svéd DJ-től - idézte a BBC hírportálja Ebba Lindvist szóvivőt.
Május közepe óta a korábbinál sűrűbben, 20 percenként közlekedik a repülőtéri 100E autóbuszjárat, ráadásul mind a hajnali, mind a késő éjszakai órákban bővült az üzemideje is.
Azon lehet vitatkozni, melyik Foci-Vb kabalafigurája volt a legjobb eddig, mert nyilván ez részben ízéls kérdése. Persze, a sportversenyeknél időről-időre előkerül, hogy egyik, vagy másik ország nagyon béna figurával jött elő. Az oroszoké most egy farkas, és nem is néz ki rosszul.
A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén, és átlagosan 194 ezer forintot tervez költeni az utazásra - derül ki a K&H Bank felméréséből.
Ma is szép számmal élik mindennapjaikat olyan banki ügyfelek, akik súlyos összegeket fizetnek a régi hitelkonstrukciójuk miatt, miközben akár a törlesztőrészlet 15-20 százaléka megtakarítható lenne egy jól tervezett hitelkiváltással. Sok...
Bár jó formában van, 69 évesen nagyon megviseli a színészt, hogy órákat kell ülnie levegőtlen tárgyalótermekben. Amint lehet, kávéért siet és összerogyva hűsöl a levegőn.
Két nemzet közötti bizalomépítési folyamat közepén vagyunk. Két sikeres ország találkozott ma egymással – közölte Orbán Viktor miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, miután megbeszélést folytatott Szlovákia miniszterelnökével.
Feltűnően alulteljesítő volt hétfőn a forint a régióban, ezzel új kétéves mélypontra esett az euróval szemben. A keddi napot 321 felett kezdjük, miközben a dollár megint éledezik az euró ellenében, 1,18 körül fordult újra lefelé...
A spanyol legfelsőbb bíróság öt év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki Inaki Urdangarinra, a spanyol király sógorára közpénz elsikkasztása, csalás, hűtlen kezelés és befolyással üzérkedés miatt keddi jogerős ítéletében.
A cég leginkább fantázianévnek használta a borravalót. Azaz beszedte, de nem adta oda azoknak, akiknek szánták az ügyfelek. Se a futárok, se a vásárlók nem voltak ettől boldogok.
A jegybank pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint egyes esetekben hiányos az ügyfelek tájékoztatása hitelszerződések megkötése előtt – mondta el Binder István az MNB felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna mai műsorában.
Minden sikeres férfi mögött egy nő áll – tartja a mondás. De mi történik, amikor a nő is sikerre, szakmai előmenetelre vágyik? Nos, igenis létezik olyan házasság, amelyben az egyébként világhírű férj azt mondja: támogatlak, leveszem a terheket a válladról. Marton Adrienn és Edvin Marton házassága ilyen.