Kovács László korábbi pártelnök szerint az MSZP-ben most zajló tisztújítás tétje és kulcskérdése az, hogy sikerüljön előkészíteni a kormányváltást a következő országgyűlési választáson.
Vál-völgye hosszú távra szóló fejlesztési programjában 2016 óta több olyan beruházás történt, amelyek pozitív eredményét már most érzik a térségi települések.
Savanyúság márpedig dukál a sült hús vagy a tányér pörkölt mellé! Ki-ki maga döntse el, melyiket szereti jobban, közben mi elmeséljük, hogyan készülnek.
Megszokásból te is a spájzban tárolod a paradicsomszószt? Na és mi a helyzet a frissen vásárolt kukoricacsővel? Van néhány étel, amit jobb, ha nem a kamrában, hanem inkább a hűtőben tartasz.
A szédülést számos ártalmatlan ok és veszélyes betegség is okozhatja. A panaszok pontos megfigyelése, a szédülés jellege azonban rendszerint segít eldönteni, hogy a háttérben vérnyomásprobléma, valamilyen idegrendszeri rendellenesség, daganatos elváltozás vagy a fül megbetegedése áll-e.
Ma még egyszer "rossz fát tesz a tűzre" a kínai ZTE, akkor bezárják az Egyesült Államokban - közölte a Fehér Ház kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro. A kínai távközlési eszközöket gyártó cég a múlt héten állapodott meg...
A migráció problémáját Magyarország vette először komolyan, és 2015-ben hazánk elsőként tartotta be a dublini és genfi egyezményt – mondta a miniszterelnöki biztos.
Sokan keresik a tuti kereskedési módszert, vannak, aki hosszú éveket áldoznak erre életükből. Videónkban annak járunk utána, hogy mi az oka, annak, hogy ezen törekvésnek kevés értelme van, illetve megtudod, hogy miért nem rendelkezhetsz...
Több tényező együttes hatására érdemi eséssel zárta a BUX-index az előző hónapot, a nagy öntés után a Portfolio legfrissebb havi alapkezelői felméréséből viszont kiderült, a profik befektetők sokkal optimistábbak lettek a rövid...
Az oroszok a szurkolásnak egy speciális formájával is készülnek a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra: a turisták által kedvelt ajándéktárgyat, a fából készült, népművészeti motívumokkal gazdagon díszített evőkanalat vetik be zajkeltő eszközként.
Az OTP vezetői részvényopciós programban OTP-részvényeket szereztek. Csányi Sándor 13 242 darabot (piaci érték ~135 millió forint) Kovács Antal 4144 darabot (~42 millió forint) Bencsik László 4144 darabot (~42 millió forint) Wolf László...
Péntek éjjel Dombóváron négy életet követelt egy baleset, melynek során egy hatalmas fa rádőlt egy autóra, amiben öten utaztak. Az áldozatok között volt egy fél éves baba is. A teol.hu-nak megszólalt a tragédia egyetlen túlélője, az asszony, aki elveszítette a 43 éves férjét, 17 éves lányát, 19 éves menyét és az 5 hónapos unokáját is.
Elutasította a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Andrej Babiš cseh ügyvezető kormányfő legfrissebb fellebbezését az őt kommunista ügynökként számon tartó Nemzeti Emlékezet Intézete ellen általa indított, évekre visszanyúló perben. Babiš most a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságára vinné az ügyét.
Az idén tovább csökkent a panellakások forgási ideje. A 2018-ban értékesített házgyári technológiával épült lakások átlagosan 66 nap – alig több, mint két hónap - alatt keltek el, mely mindössze négy nappal több, mint a 2015-ben mért rekord alacsony átlag. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak még a fővároson belül is. Az Otthon Centrum szerint, a
Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének a klímaváltozás, a klímavédelem és az energiapolitika ügyében tanúsított mereven elutasító álláspontja tovább távolította országát elvileg legszorosabb szövetségeseitől a hétvégi...
A debreceni repülőtér utasforgalma jelentősen emelkedik, a G7 azt vizsgálta meg, hogy milyen hatással van ez a város gazdaságára és turizmusára. Meredeken emelkedik a debreceni reptér utasforgalma. Míg 2012-ben még 50 ezernél kevesebb...
Miután megszületett a kis Stormi, Kylie Jenner egyre aktívabb lett a közösségi oldalakon, és többször is megmutatta lányát a nagyvilágnak. Most viszont úgy döntött, mindent letöröl, és nem tesz fel több fotót a gyermekéről.
Szövetségesek között szokatlanul ellenséges hangnemben nyilatkozott Kanadáról és másokról a G7-es csúcs után Trump elnök és egyik minisztere is. A kanadai vezetőt hazugnak és gyengének nevezte, és azt üzente: akár megszűnhet a kétoldalú kereskedelem Amerikával ha az EU és mások nem számolják fel a vámokat.