Már 60 kilométerre a szlovák határtól is láttak medvét hazánkban! Füzesabonynál az úton szaladt, majd egy ház portájánál két lábra állt és becsöngetett. Valószínűleg ugyanazt látták Kálnál, ahol tegnap hajnalban veszett nyoma. Több településen óvintézkedéseket vezettek be: nagyon úgy tűnik, hogy már nem Szlovákiából átkószáló medvékről van szó, han
A cikkben leírtak lehet, hogy ki fogják ütni a biztosítékot néhány olvasómnál. Az is lehet, hogy nem tartod majd mindegyik eszközt etikusnak, de mint tudjuk, a piacon farkas törvények uralkodnak. Egy cég jó, ha tudja mit csinál a konkurencia, és egyáltalán azt is tudja, hogy ki a konkurencia. Kedvencem, amikor valaki azt mondja, hogy nincs konkuren
A Pentagon óva inti Aszad szíriai elnököt attól, hogy támadást intézzen amerikai katonák vagy szövetségeseik ellen – jelentette ki csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen Kenneth McKenzie altábornagy.
Hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön az illetékes kijevi kerületi bíróság Borisz Hermant, akit Arkagyij Babcsenko ellenzéki orosz újságíró megölésének megszervezésével gyanúsítanak.
Gazdaságilag jól érzik magukat a közép-kelet-európai régióban működő német vállalatok, derül ki abból a felmérésből, amelyet 15 országban végeztek az ott tevékenykedő német külkereskedelmi kamarák. A szakképzett munkaerő hiánya hasonlóan sújtja a régió országait - írják sajtóközleményükben.
Az ausztrál versenyhivatal tájékoztatása szerint kartellgyanú ügyében nyomoznak a Deutsche Banknál, a Citinél, a JP Morgannél és az ANZ Banknál ez utóbbi 2015-ös részvénykibocsátása kapcsán - írja a Financial Times. Az ausztrálok...
Újabb botrány tört ki az amerikai médiában: Samantha Bee újságíró, televíziós műsorvezető, politikai kommentátor minősíthetetlen kifejezésekkel támadt neki Ivanka Trumpnak, az amerikai elnök, Donald Trump lányának, aki a Fehér Házban apja tanácsadója is.
Hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön az illetékes kijevi kerületi bíróság Borisz Hermant, akit Arkagyij Babcsenko ellenzéki orosz újságíró megölésének megszervezésével gyanúsítanak.
A Lipper adatai szerint 2016 óta nem látott mértékben vonták ki pénzüket az amerikai befektetők a feltörekvő piaci részvényekből - írja a Reuters. A május 30-cal bezáruló egy hétben mintegy 1,2 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki...
Életbe lépett csütörtökön az első dízelautó-használati korlátozás Németországban, a légszennyezettség miatt bevezetett intézkedést Hamburgot, az ország második legnagyobb városát és a régebbi dízelmotorral működő kocsikat érinti.
Különleges szakmai sikerrel bizonyította Siófok városa, hogy nem csak az üdülésben és a jó programokban, de a marketingben is „Itt kezdődik a Balaton!”
Dan Morehead, a Pantera Capital Management alapítója úgy véli, a Bitcoin most mélyponton van, úgyhogy addig érdemes zsákolni a kriptovalutát, amíg olcsó - mondta el a CNBC műsorán. "Minden kriptodeviza nagyon olcsó most. Most sokkal olcsóbb...
Az ilyenkor szokásosnál 7 Celsius-fokkal melegebb volt a meteorológiai tavasz utolsó napján - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán.
Samantha Bee televíziós műsorvezető minősíthetetlen kifejezésekkel támadt neki Ivanka Trumpnak, az Donald Trump lányának és tanácsadójának, apja migrációs politikája miatt.
Már a reggeli kereskedésben is masszív hozamesés látszik az olasz állampapírpiacon azon fejleményekre, hogy az eurószkeptikus helyett egy másik gazdasági miniszterrel villámgyorsan meg tud alakulni ma az olasz kormány, azaz nem lesznek újabb...
A bevallások és az éves beszámoló időszaka után mindannyian szívesen gondolunk egy kicsit a pihenésre. De még ilyenkor is nehéz teljesen kikapcsolni, hiszen a fél szemünket továbbra is a cégen kell tartani. Az Adózóna biztos támogatást nyújt naprakész szakmai információival, és bármikor rendelkezésére áll, ha kérdései vannak. Ha most fizet elő a szolgáltatáscspomagra, akkor ajándéksorsoláson is…
Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken.
Pozitív kezdéssel nyugtázzák az európai tőzsdék az újabb olasz kormányalakítási kezdeményezést, az indexek erősödését azonban erőteljesen fékezheti az Egyesült Államokkal éleződő kereskedelmi vita.
Már a reggeli kereskedésben is masszív hozamesés látszik az olasz állampapírpiacon azon fejleményekre, hogy az eurószkeptikus helyett egy másik gazdasági miniszterrel villámgyorsan meg tud alakulni ma az olasz kormány, azaz nem lesznek újabb...
Legkevesebb 15 ember életét vesztette, és 218-an megsebesültek, mert fegyveresek támadtak a kormányellenes tiltakozókra Nicaraguában - tudatta csütörtökön a helyi rendőrség.