2018. június 1. péntek

jún. 1
7:02
„Szégyenkezve kell elmondanom...” – Ferenc pápa fontos bejelentést tett a papi pedofíliáról (Blikk)
Ferenc pápa a chilei papsághoz intézett, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében közölte: soha többé nem lesz papi pedofília, sem annak eltussolása, utalva a latin-amerikai országban katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélésekre és azok eltussolására.
jún. 1
7:03
Egyre népszerűbb az e-szja (Infostart)
Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak - tájékoztatta Varga Mihály a
jún. 1
7:03
Programot tervezett a hétvégére? Vigyázzon, közbeszólhat az időjárás (Blikk)
Záporok és zivatarok zavarhatják meg a hétvégére tervezett strandolást, sőt, néhol még jégeső is várható.
jún. 1
7:06
Így kellene növekednie a minimálbérnek (ProfitLine)
A minimálbér nettó értékének a következő években el kell érnie, illetve meg kell haladnia a 117 000 forintot - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 1
7:06
Ma is tombolni fog a meleg (Háziállat)
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk pénteken.
jún. 1
7:06
Varga Mihály: szinte mindenben duplázott az e-szja (AQUA)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet.
jún. 1
7:12
7 százalékkal csökkenhet a forgalmi adó a szálláspiacon (ATV)
Már idén tizenegy százalék körüli szintre csökkenhet a szálláshely-szolgáltatás jelenleg 18 százalékos áfakulcsa – tudta meg a Magyar Idők.
jún. 1
7:12
Kétszer is nagyon kevés hiányzott (Azenpenzem)
A huszonegyedik labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt visszatekintünk az előző húszra, sorozatunk harmadik részében az 1962-es (Chile) és az 1966-os (Anglia) tornára.
jún. 1
7:12
Plasztikai műtéten esett át Tóth Vera: mutatjuk az eredményt (Ripost)
Tóth Vera olyat tett, amire korábban soha nem volt példa! Melltartó nélkül pózolt a kamerának. Ország-világ előtt bátran felvállalta, hogy új keblei vannak.
jún. 1
7:12
Újra facér a magyar sztárfocista, magányosan utazgat a világban (Ripost)
Egy fotóból derült ki, hogy vége Szalai Ádám kapcsolatának a német bombázóval.
jún. 1
7:12
Gigantikus vihar közeleg, az egész ország vészjelzést kapott (Ripost)
Durva viharra kell készülni: az esős, szeles időben a levegő hőmérséklete is lehűl.
jún. 1
7:14
Szörnyű tragédia Borsodban: azonnal szörnyethalt a 9 éves kisfiú (Ripost)
A gyerekre rászakadt a pince...
jún. 1
7:15
Új részletek Észak-Korea terveiről (Infostart)
Észak-Korea változatlanul, következetesen és szilárdan elkötelezett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett - tudatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Kim Dzsong Un, az ország vezetője a KCNA helyi állami hírügynökség jelentése szerint.
jún. 1
7:18
Vége a dél-amerikai és afrikai utaknak (Menedzsment Fórum)
200 milliós mínusszal zárt tavaly a BKIK.
jún. 1
7:21
Mégsem sürgős megvédeni a palesztinokat? (Privátbankár)
Elnapolta az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szavazást arról a javaslatról, amely a palesztinok védelmére szólítaná fel a világszervezet tagállamait.
jún. 1
7:24
Áfacsökkentést szorgalmaznak a szálodák (Portfolio)
Noha folyamatosan bővül a turizmus, és a hazai szállodák mostanra régiós viszonylatban is több helyet léptek előre versenyképességben, az európai viszonylatban is magas, 18 százalékos magyarországi áfakulcs rontja a piaci szereplők jövedelmezőségét...
jún. 1
7:24
Két kézzel kapkodnak Ön után a bankok (ATV)
A fővárosban és vidéken is sok a betöltetlen álláshely a bankfiókokban, a mérlegfőösszege alapján legnagyobb 10 hazai banknál több mint 300 ilyen pozíciót tartanak nyitva - értesült pénteki száma szerint a Világgazdaság.
jún. 1
7:24
Röpködnek a milliárdok a kormány kedvenceinek zsebeibe (HírTV)
Néhány cég elképesztő nyereséget könyvelhetett az elmúlt időben, a közös bennük, hogy mindegyik a kormány holdudvarába tartoznak.
jún. 1
7:30
Azonos bér jár az EU-ban másfél év után (vg.hu)
Tisztul a kép a külföldi kiküldetésben dolgozó magyarokra vonatkozó szabályozás kapcsán.
jún. 1
7:36
Véget ért a politikai válság Olaszországban (HírTV)
Az új olasz kormány délután teszi le a hivatali esküt.
jún. 1
7:36
Mennyi tejet termel Magyarország? - egy ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Tejtermelés Magyarországon, 2000-2016 millió liter
jún. 1
7:36
Villámgyorsan megalakul az új olasz kormány (Portfolio)
Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a gazdasági fejlesztési, jóléti és munkaügyi tárcát is kézbe veszi, Matteo Salvini, a Liga vezetője a belügyminisztériumot kapja meg, és mindketten egyben miniszterelnök-helyettesek...
jún. 1
7:36
Hihetetlen: Franciaországban kötött ki egy amerikai hirdetőtábla a Sandy hurrikán miatt (ATV)
Franciaországban került elő egy, az egyesült államokbeli New Jerseyben 2012-ben, a Sandy hurrikán által elsöpört hirdetőtábla - tudatta helyi idő szerint csütörtökön az ingatlanközvetítő, amely annak idején kihelyezte a hirdetést.
jún. 1
7:36
40 milliárdos adósságot örökölt az új emberminiszter (444.hu)
A már Kásler Miklós irányítása alatt álló Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó intézmények 39,683 milliárd forinttal tartoznak beszállítóiknak.
jún. 1
7:36
Júniustól már nem kap kiemelt fizetést Hosszú Katinka exe (Femcafe)
Vége a kiemelt edzői fizetéseknek.
jún. 1
7:42
Elrendelték a kötelező kitelepítést Hawaiin, aki nem megy el, azt letartóztatják (Blikk)
Elrendelte a kötelező kitelepítést helyi idő szerint csütörtökön Harry Kim, Hawaii szigetének polgármestere azokon a területeken, amelyeket a legsúlyosabban veszélyeztet a Kilauea vulkán kitörése.
jún. 1
7:42
Újabb megállapodást zsarolhat ki Európából Erdogan (hirado.hu)
Mintha a török hatóságok lazítanának az ellenőrzéseken.
jún. 1
7:42
Bőven van még tér kölcsönfelvételre (AQUA)
Töretlen a lakosság hitelfelvételi kedve, ezzel együtt még bőven van lehetőség a további eladósodásra, amely ha egészséges szerkezetben történik, nem fenyeget az összedőlés veszélyével.
jún. 1
7:42
Rónay Tamás (Népszava): A csőd szele (Tiszta Jövő)
Megfogalmazhatják a kormányprogramban, hogy örök élet és ingyen sör, de mindez illúzió.
jún. 1
7:48
Áfacsökkentést szorgalmaznak a szállodák (Portfolio)
Noha folyamatosan bővül a turizmus, és a hazai szállodák mostanra régiós viszonylatban is több helyet léptek előre versenyképességben, az európai viszonylatban is magas, 18 százalékos magyarországi áfakulcs rontja a piaci szereplők jövedelmezőségét...
jún. 1
7:48
Új élményközpont nyílik Budapesten (hirado.hu)
A világ egyik legmodernebb interaktív kiállításával nyílik meg az Andrássy Élményközpont.
jún. 1
7:51
Nagy gonddal szembesültek a magyar bankok (Infostart)
A fővárosban és vidéken is sok a betöltetlen álláshely a bankfiókokban, a mérlegfőösszege alapján legnagyobb 10 hazai banknál több mint 300 ilyen pozíciót tartanak nyitva - értesült pénteki száma szerint a Világgazdaság.
jún. 1
7:54
„Megsemmisítő csapást mértek Iohannisra” (HírTV)
Az alkotmánybíróság a korrupcióellenes főügyész leváltására kötelezte román államfőt.
jún. 1
7:54
Cukkinis tócsni – olaj nélkül, sütőben készítve is isteni! (Femcafe)
Ha tepsiben sütöd, nem lesz olajszag, sőt, a diétádba is beilleszthető.
jún. 1
8:00
Közösen ünnepelnek Szöullal Észak-Korea (hirado.hu)
Az első Korea-közi csúcstalálkozó az apropó.
jún. 1
8:00
Götz Kubitschek: Konzervatív forradalomra van szükség (Könyves Magazin)
Németországnak Konzervatív forradalomra van szüksége – jelentette ki Götz Kubitschek német publicista, csütörtökön, Budapesten tartott előadásában.
jún. 1
8:03
Több száz embert keresnek – te akarnál itt dolgozni? (Privátbankár)
Nagyon sok az üres állás a bankokban.
jún. 1
8:03
Pénteki sport: francia-olasz szuperrangadó (Sport365)
Tovább készülnek a fociválogatottak a világbajnokságra.
jún. 1
8:03
Átlagosan négyezer forintot fordítunk havonta az egészségünkre (vg.hu)
Az előző évihez képest tavaly havi kétszáz forinttal költöttek többet a hazai lakosok az egészségükre.
jún. 1
8:05
Jön a Moody’s felülvizsgálata (vg.hu)
Nem teljesítenek jól az Ázsiai tőzsdék péntek reggel, Amerika és Európa is mínuszban zárt csütörtökön. Kánikulával indul június.
jún. 1
8:06
Ezt tervezik! Mutatjuk, mi lesz a Hős utcai gettó sorsa (Blikk)
A kőbányai önkormányzat a Hős utcai gettó és a Bihari utcában lévő telep lebontását tervezi.
jún. 1
8:06
Kim Dzsongun még idén találkozhat Putyinnal (Blikk)
Kim Dzsongun találkozott az orosz külügyminiszterrel, akivel megállapodott arról, hogy szorosabbra fűzik a két ország kapcsolatát, így az észak-koreai rezsim vezére hamarosan találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
jún. 1
8:06
Bemutatta kormányát az új olasz miniszterelnök (ProfitLine)
Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a gazdasági fejlesztési, jóléti és munkaügyi tárcát is kézbe veszi, Matteo Salvini, a Liga vezetője a belügyminisztériumot kapja meg, és mindketten egyben miniszterelnök-helyettesek is lesznek - mutatta be kormányát Giuseppe Conte leendő olasz miniszterelnök csütörtök este.
jún. 1
8:06
Szülők figyelem! Veszélyes szatírt köröznek Budapesten (ATV)
Megtámadott egy, a csoportjától lemaradó nyolcéves kislányt egy férfi a Városligetben, befogta a száját és húzta magával. Szerencsére észrevették, de elmenekült. Tegnap körözést adott ki a rendőrség: egy kispesti lakótelepi ház liftjében egy kilencéves kislányra támadtak rá, egy 30 év körüli elkövetőt keresnek.
jún. 1
8:06
Shane Tusup elbukta a havi egymilliós edzői fizetését (444.hu)
A májust még kifizetik.
jún. 1
8:07
Bemutatták az olasz kormánynévsort (vg.hu)
Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője a gazdasági fejlesztési, jóléti és munkaügyi tárcát is kézbe veszi, Matteo Salvini, a Liga vezetője a belügyminisztériumot kapja meg.
jún. 1
8:08
Áll a bál: brutálisan nekitámadt Trump lányának egy műsorvezető (Blikk)
Újabb botrány tört ki az amerikai médiában: Samantha Bee újságíró, televíziós műsorvezető, politikai kommentátor minősíthetetlen kifejezésekkel támadt neki Ivanka Trumpnak, az amerikai elnök, Donald Trump lányának, aki a Fehér Házban apja tanácsadója is.
jún. 1
8:09
Feledy Botond: Európának fel kell készülnie a versenyre (Infostart)
Az Európai Bizottság költségvetési javaslata inkább az intézmény tárgyalási pozícióját határozza meg, a büdzsé sokat változik még a tagállami javaslatok és az Európai Parlament módosításai révén – mutatott rá Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Arról is beszélt, hogy Európa még ott van a világpolitika legfontosabb s
jún. 1
8:09
Népszerű volt az e-szja (vg.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet.
jún. 1
8:12
Százával keresik a magyar bankfiókokba a munkaerőt (Portfolio)
A fővárosban és vidéken is sok a betöltetlen álláshely a bankfiókokban, a mérlegfőösszege alapján legnagyobb 10 hazai banknál több mint 300 ilyen pozíciót tartanak nyitva - írja pénteki számában a Világgazdaság. A bankok honlapján...

Keresés