2018. május 7. hétfő

máj. 7
16:00
Megszólalt a gödöllői temető gondnoksága a kriptába zuhant asszony tragédiájáról – Ez történt (Blikk)
Rosszullét miatt zuhanhatott a kriptába az asszony, akihez tűzoltókat és mentőket kellett segítségül hívni vasárnap délután a gödöllői köztemetőbe.
máj. 7
16:00
Döntetlennel ünnepelt a City (Blikk)
Megkapta a bajnoki címért járó trófeát a Manchester City labdarúgócsapata, pedig még két forduló hátravan a Premier League-ből.
máj. 7
16:00
Megnyílt a Szent István-könyvhét (Gondola)
Megkezdődött az idei Szent István-könyvhét hétfőn Budapesten, az eseményt Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
máj. 7
16:00
Kormányalakítás: Mutatjuk, mit mondott Orbán Ádernek (ATV)
Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
máj. 7
16:00
Már Bukarestben is drágább a gáz, mint Budapesten (Portfolio)
A MEKH legfrissebb nemzetközi ár-összehasonlító kimutatása szerint a magyar lakossági fogyasztók jutnak hozzá legolcsóbban a földgázhoz a vizsgált európai uniós fővárosok közül. A villamos energia átlagára továbbra is Budapesten...
máj. 7
16:00
Elektromos modellt fejleszt a McLaren, de még nem elégedettek (Auto Pult)
Az mára biztossá vált, hogy az elektromos autózás jelenti a jövőt, és bár valószínűleg a kőkemény sportautókat gyártó márkák lehetnek majd azok, amelyeknél a legtovább megmaradnak a belső égésű erőforrások, a sorsukat valószínűleg ők sem kerülhetik majd el. Tudja ezt a McLaren is, és még a Pekingi Autószalonon külföldi kollégák kérdésére a gyáriak marketingvezetője el is árulta, hogy már tesztelik…
máj. 7
16:02
Schiffer kilépése: Hadházy nem látja ennyire tragikusan a fő okot (ATV)
Schiffer Andrásnál betelt a pohár, Szabó Szabolcsnak a frakcióhoz való csatlakozása miatt megszüntette tagságát az LMP-ben. Kerestük a párt vezetőit, hogy megkérdezzük, mit szólnak az alapító döntéséhez.
máj. 7
16:02
Nincs megállás – szerdától tovább nőnek az üzemanyagárak (Auto Pult)
Nincs megállás: a Brent típusú olaj ára ugyan ingadozott, de a hét végére végül nem emelkedett, azonban a forint ismét gyengült a dollárral szemben, ez pedig sajnos az üzemanyagok áraiban is megmutatkozik szerdától. Ezúttal a benzin literenkénti átlagára 3, a dízelé pedig 2 forinttal nő, amivel az utolsó csökkenés óta – ami még március 14-én volt – immár 26 forinttal nőtt mindkét üzemanyagtípus…
máj. 7
16:03
Hosszú Katinka visszatér (Alternatív Energia)
Az úszónő elárulta, mikor áll újra rajthoz a több hónapos kihagyás után.
máj. 7
16:04
Francia alapokon érkezik a következő Opel Mokka X (Auto Pult)
Az Opel Mokka X a németek crossover kínálatának legöregebb tagja, és egyben az egyetlen, ami még a márka korábbi tulajdonosa, a GM padlólemezére épül. A 2012-ben bemutatkozó, majd 2016-ban alaposan felfrissült modellnek ugyan két éve még biztosan van a palettán, de a villámosok már a jövőt tervezgetik, ami a PSA közreműködésével természetesen más lesz, mint amit korábban elterveztek a németek.
máj. 7
16:05
Tragikusan fiatalon halt meg a magyar színésznő (Alternatív Energia)
Várkonyi Andrea a héten lett volna 39 éves.
máj. 7
16:06
Budapesten a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közül (ProfitLine)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kimutatása szerint áprilisban először fordult elő, hogy Budapesten a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közül.
máj. 7
16:06
Izgalmas dolgokat művelnek ma a hazai kispapírok (Portfolio)
Mérsékelt optimizmusban telik a kereskedési nap az európai tőzsdéken, az irányadó nyugat-európai indexek fél és 1 százalék közötti pluszban járnak a délutáni órákban. A magyar tőzsde alulteljesítő, a BUX 0,5 százalékkal tartózkodik...
máj. 7
16:06
Kémiai irtás következik Magyarországon: mutatjuk, mik járnak rosszul (Pénzcentrum)
Megkezdődött a kémiai szúnyogirtás, amely ezen a héten 70 ezer hektárt érint - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Mukics Dániel közleményében ismertette: harmadik hetébe lép...
máj. 7
16:06
Szijjártó Péter: az USA-val a gazdasági kapcsolatok a legerősebbek (AQUA)
A hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatának köszöntésén a miniszter reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben újabb hosszú távú járatok létesülnek.
máj. 7
16:06
M Performance kiegészítőket kapott a BMW M2 Competition (Auto Pult)
A BMW M2 már önmagában is igazán izgalmas modell, ám a bajorok a Competition csomaggal bőven tudták még fokozni mindezt. A németek azonban még itt sem álltak le, ugyanis a 410 lovas kupéhoz most M Performance kiegészítőket is bemutattak, melyek segítségével már-már versenyautót faraghatunk a BMW legkisebb kupéjából.
máj. 7
16:09
Teljesen kiakadt: részegen támadt rá egy stábtagra a forgatáson Johnny Depp (Blikk)
Los Angeles - Nem bírt magával Johnny Depp, aki legújabb filmjének forgatásán esett neki az egyik stábtagnak, miután egész nap ivott.
máj. 7
16:09
Pálffy elismerte: voltak hibák (HírTV)
Az NVI vezetője szerint voltak adminisztratív hibák, de ezek nem befolyásolták a végeredményt.
máj. 7
16:09
Brutális izmok: Ez a sorozatsztár lett idén a világ legerősebb embere (Femcafe)
Elképesztő, hogy micsoda izmai vannak a sorozatszínésznek.
máj. 7
16:12
Nagyon aranyos képet osztott meg Hosszú Katinka - fotó (Sport365)
Ünnepeltek!
máj. 7
16:18
Iszonyatos baleset érte a menyasszonyt napokkal az esküvő előtt. Megrázó képek a mégis megtartott szertartásról (Blikk)
A jegyesek kenuzni mentek a folyóra, brutális támadás érte őket.
máj. 7
16:18
Hosszú Katinka még idén nyáron visszatér a versenyzéshez (444.hu)
A tervek szerint már az Európa-bajnokságon is indul.
máj. 7
16:21
Ezt mondta a babáról Király Viktor (Blikk)
Őszintén beszélt róla!
máj. 7
16:21
Iggy Azalea ráunt a pletykákra, elárulta mi van közte és Tyga között! (Glamour)
Végre kiderült az igazság
máj. 7
16:23
Cate Blanchett szexibb férfiruhában, mint mások miniszoknyában (Glamour)
A nőiesség nem a ruha hosszától függ
máj. 7
16:24
17 kilónyi lógó bőrt távolítottek el a lányról, miután 79 kilót fogyott (Blikk)
Megmutatta a különbséget.
máj. 7
16:24
Nagy az öröm: Eb-futamot nyertek Érdiék Tenerifén (Blikk)
Ifjabb Érdi Tibor nyerte saját kategóriájában az Európa-bajnokság második futamát, a Kanári-Szigetek Ralit.
máj. 7
16:24
Nagyon örülhettek a diákok az idei magyar érettséginek (ATV)
Nem találták különösebben nehéznek az idei magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi feladatokat az MTI-nek a hétfői vizsga után nyilatkozó diákok és pedagógusok.
máj. 7
16:25
Műanyagmentes fesztiválok? Igen, most már itthon is lehetséges! (Glamour)
Új szervezet segíti a vendéglátóegységeket.
máj. 7
16:27
A Himalájára ébred ez a puritánul gyönyörű ház (Player)
Életünk végéig nem tudnánk megunni ezt a kilátást.
máj. 7
16:27
Szembesítené a hiteleseket a kormánnyal a Jobbik (HírTV)
Az új Országgyűlésnek is benyújtja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását célzó törvényjavaslatát a Jobbik.
máj. 7
16:27
Imádják a rajongók Penelopé Cruz legújabb, smink nélküli fotóját (Femcafe)
Bevállalta, amit sok színésznő sosem merne!
máj. 7
16:27
Hogyan egyenesítsd jól a hajad: 10+1 hajvasalási tipp az egészséges, fényes frizura érdekében (Glamour)
Tippek a tökéletesen egyenes frizurához
máj. 7
16:29
Szívmelengető hírünk van: a Szex és New York sztárja örökbe fogadott egy kisfiút! (Glamour)
Kristin Davis már kétszeresen édesanya!
máj. 7
16:30
Ilyen se volt még: Budapesten a legolcsóbb a földgáz az EU-s fővárosok közül (Menedzsment Fórum)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kimutatása szerint áprilisban először fordult elő, hogy Budapesten a legolcsóbb a földgáz az uniós fővárosok közül.
máj. 7
16:30
Lovász László: fontos feladat a tudomány népszerűsítése (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fő feladata a tudományos kutatás támogatása. Vonatkozik ez az alapkutatásra és a természeti, társadalmi, műszaki kihívásokra válaszokat kereső alkalmazott tudományokra is - fogalmazott elnöki beszámolójában Lovász László, a köztestület elnöke a köztestület 189. közgyűlésén Budapesten.
máj. 7
16:30
Az apa talál egy búcsúlevelet a 16 éves kislányától, majd észrevesz egy érdekes részletet az utolsó sorban (Blikk)
Sokkot kap, miközben olvassa.
máj. 7
16:30
Tudtad, hogy a paradicsom nem nyersen a leghasznosabb a szervezetednek? Így csináld! (Blikk)
Meglepő, de logikus.
máj. 7
16:30
Kitoloncalhatóak a terrorveszélyes külföldiek Németországból (USAracing)
A német alkotmánybíróság döntése értelmében ennek az sem lehet akadálya, hogy az érintettek hazájában létezik a halálbüntetés intézménye.
máj. 7
16:33
Caroline Flack piacra dobja saját márkáját (Femcafe)
Izgalmas kollekcióval indul az idei nyár a River Island márkánál.
máj. 7
16:36
Először juthat a Magyar Kupa döntőjébe a Puskás Akadémia (Blikk)
Története legnagyobb sikerére hajt a Puskás Akadémia, amely ma megőrizné négygólos előnyét a labdarúgó-Magyar Kupa elődöntőjének debreceni visszavágóján (M4, 20 óra).
máj. 7
16:36
Szijjártó: Magyarország megvédi a kárpátaljai magyarokat (Gondola)
Hazugsághadjáratot folytat Magyarország ellen az ukrán állami propaganda: aljas és szemenszedett hazugság, hogy amikor Magyarország védi a kárpátaljai magyarokat, akkor Oroszország elvárásai alapján jár el – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten majd hozzátette, hogy Magyarország megvédi azt a 150 ezer magyar embert, akik Kárpátalján…
máj. 7
16:36
Lakástakarékpénztári körkép 2018-ban (ProfitLine)
Töretlen népszerűségnek örvendenek hazánkban a lakástakarékok. Ahogy arról nemrég például beszámoltunk, a Fundamenta is rekordévet tudhat maga mögött.
máj. 7
16:36
Már nem kell sok, hogy 1000 milliárd dolláros cég legyen az Apple (Portfolio)
Új történelmi csúcson nyitott ma az Apple árfolyama, egyre közelebb kerülve ahhoz, hogy az első 1000 milliárd dolláros cég legyen a világon. Amióta közzétette első negyedéves gyorsjelentését az Apple és kiderült, hogy Warren Buffett...
máj. 7
16:36
Elhunyt Ermanno Olmi olasz filmrendező (ATV)
Elhunyt 86 éves korában hétfőn Ermanno Olmi olasz filmrendező, aki A facipő fája című filmjéért 1978-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat.
máj. 7
16:38
Százmilliárdokat fizetnek ki a magyar tőzsdei cégek (Portfolio)
A tőzsdei cégek 201 milliárd forint osztalékot fizetnek ki, ennek a 96 százalékát a négy blue chip nyújtotta a befektetőknek. A legnagyobb osztalékot a Mol részvényesei kapták, míg a legmagasabb osztalékhozamra az Émász részvényeivel...
máj. 7
16:39
Hoppá: Weisz Fanni elárulta, hogy milyen lesz az esküvője (Blikk)
Weisz Fanni és szerelme idén tervezik kimondani a boldogító igent, most pedig eláulták, hogy milyen lesz az esküvőjük.
máj. 7
16:39
Íme minden idők legszebb ruhái a Met gáláról! (Glamour)
Ezek a darabok történelmet írtak!
máj. 7
16:41
Hűha: babát vár VV Seherezádé? (Blikk)
Az egykori valóságshow-szereplő, VV Seherezádé legfrisebb fotóján úgy fest, mintha hatalmas pocakja lenne.
máj. 7
16:41
Tomcsányi Dóri és tehetséges kiegészítőtervezők is képviselték Magyarországot a Concreta.Festamodán (Glamour)
V4 divattervezők mutatkoznak be Rómában

Keresés