Kihallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 32 pénzügyőr, aki a gyanú szerint 2017 októberétől rendszeresen - alkalmanként változó összegű - pénzt fogadott el a Magyarország területéről Röszkénél kilépő külföldi állampolgároktól - közölte a főügyész csütörtökön az MTI-vel.
A közösségi autózás már Budapesten is jó ideje elérhető, ráadásul több szolgáltató közül is válogathatnak a felhasználók. A négykerekűek jó megoldást jelenthetnek, de a dugókat nem tudjuk kikerülni velük, ám ennek megoldására közösségi kerékpár-szoltáltatás is elérhető fővárosunkban – ez azonban nem mindenkinek elég gyors. A blinkee.city azonban nyártól tökéletes megoldást nyújthat minden…
Kihallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 32 pénzügyőr, aki a gyanú szerint 2017 októberétől rendszeresen - alkalmanként változó összegű - pénzt fogadott el a Magyarország területéről Röszkénél kilépő külföldi állampolgároktól...
Enyhül a feszült helyzet a kiskereskedelemben a multinacionális üzletláncok és a munkavállalók között. A Spar felismerte, hogy tenni kell a dolgozók megtartásáért.
Mariano Rajoy konzervatív kormányfő lemondását követelték a spanyol szocialisták az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány csütörtöki parlamenti vitájában, amit a kormányfő szerint az ellenzéki párt arra használ, hogy mielőbb...
Pénteken néhol akár 34 fok is lehet, majd egy-két fokkal enyhül, de június első napjaiban is marad a meleg időjárás. A hétvégén ismét többfelé várható zápor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Magyarország legnagyobb médiafigyelő cégével bővül a Nézőpont Csoport, miután a két társaság vezetése megegyezett az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. eladásáról, illetve felvásárlásáról.
Magyarországon újnak számító közlekedési lehetőséget támogat egy magyar startuppal közös együttműködésen keresztül 2018 nyarától Budapesten az E.On, a közösségi elektromos robogózást. A blinkee.city 50 darab elektromos robogóval...
A Future Park című, interaktív kiállítással nyílik meg a Párisi Nagy Áruház épületében az Andrássy Élményközpont; az Andrássy úti kiállítási centrum péntektől várja a látogatókat.
Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter ma bejelentette: holnaptól kezdve az Európai Unió, Kanada és Mexikó sem mentesül az Egyesült Államok által még márciusban kivetett acél- és alumíniumvám alól.Lépett Kanada is 2018.05.31 19:59Az...
Harry Harris amerikai admirális azt állítja, hogy Észak-Korea továbbra is a csendes-óceáni térség békéjének leginkább fenyegető veszélye, de Kína „álma a hegemóniáról” Washington legnagyobb hosszú távú kihívása.
Budapest Alapkezelő: "A magyar értelmező szótár alapján ijesztő az, ami ijedtséget kelt, nyomasztó, félelmetes hatást vált ki. Veszélyes pedig az, ami kárral, bajjal, romlással vagy valaminek az elvesztésével fenyeget. A befektetések...
CIB Alapkezelő: "Folyamatosan gyülekeznek a zivatarfelhők a tőzsdék körül. Kérdés, hogy az apró negatív tendenciák a világgazdaságban a közeljövőben össze tudnak-e adódni, és egy komolyabb vihart tapasztalunk meg, vagy csak átmeneti...
Május 29-én a kormány új törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a NAIH fog a GDPR-ban meghatározott közigazgatási bírságok kiszabása esetén intézkedni, elsősorban az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó figyelmeztetésével.
Számos orosz ellenzéki tervezett megölésének megakadályozása érdekében kellett megrendezni Arkagyij Babcsenko, Kijevben élő orosz újságíró halálát - indokolta a különleges művelet szükségességét csütörtökön az ukrán főügyészség
Új, az eddiginél rugalmasabb tűzgyújtási tilalmi rendszer lépett életbe hazánkban. A módosított struktúrának köszönhetően gyorsabbá vált a tilalom elrendelése és visszavonása, ezáltal a rendszer hatékonyabban reflektál az időjárás, illetve azzal összefüggésben az erdőtűzkockázat idő- és térbeli változásaira. A tilalom pedig csak a valóban indokolt ideig marad érvényben – közölte a Nébih.
A hangos durranás még sokáig visszhangzott a kopár hegyek között. Persze voltak vészjósló előjelek, de egy ilyen békés, rejtett kis hegyi faluban ezt kevesek veszik komolyan. Az agresszív csoport pedig a héten már harmadszor vágtázott fel a keskeny utakon, hogy aztán pihenőiken harcedzett pilótákból mosolyogva csivitelő, izzó szemű tinicsapattá avanzsáljanak. Josef sokat látott már, de ilyen…
- A Kilauea vulkánra épült lakóházak kertjeiben tör fel a láva Hawaiion, a kitörés 28 napja tart, sok helyi még nem hagyta el otthonát - mondta el az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Diófa Alapkezelő: "Májusban tovább tudtak menetelni az amerikai részvénypiaci indexek. Az európaiak vegyesen teljesítettek, míg a feltörekvő piacok gyengültek a hónap során. Nyugat-Európában az olaszországi hírek okoztak negatív...
Erste Alapkezelő: "Az elmúlt másfél hónapban a dollár masszívan erősödött az euróval szemben, ami jól tükrözi, hogy ismét fordulat állt be az Atlanti-óceán két partján elhelyezkedő gazdasági térségek kilátásainak megítélésével...
MKB-Pannónia: "Az amerikai lakossági fogyasztás és hitelkiáramlás dinamikája továbbra is töretlen, a vállalati aktivitás emelkedik, illetve a foglakoztatási adatok kedvező képet festenek az amerikai gazdaság és a világgazdaság állapotáról....