2018. május 23. szerda

máj. 23
12:30
Zsiday megszólalt a forintgyengülésről (Portfolio)
Bár Magyarország helyzete sokkal jobb, mint az épp komoly árfolyamválsággal küzdő Törökországé, így közvetlen veszély nem fenyeget minket, a külső hatások és a hazai monetáris politika miatt nem meglepő fejlemény a forint gyengülése...
máj. 23
12:30
Varga Mihály is bőkezűen jutalmazott a választások előtt (ATV)
A Lázár János vezette kancellária, valamint az emberminisztérium után most Varga Mihály tárcájáról derítette ki a 24.hu, hogy bőkezűen jutalmazták a dolgozókat.
máj. 23
12:30
Péntektől még drágábban tankolhatunk (Autónavigátor)
Bár e hét szerdán elmaradt, pénteken tovább folytatódik az üzemanyagárak emelkedése, a benzin ára még éppen 400 forint alatti, a gázolajé már bőven felette jár.
máj. 23
12:30
LMP: Kasler Miklósnak a sarkára kellene állnia (HírTV)
Mintegy 250 milliárd forintos többletre volna szüksége a közoktatásnak az ökopárt szerint.
máj. 23
12:33
Szomorú hír az eltűnt maláj utasszállító ügyében (Infostart)
Jövő kedden végleg leállítják a 4 évvel ezelőtt eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsai utáni kutatást, nem lesz több hosszabbítás - jelentette be szerdán az új maláj közlekedési miniszter.
máj. 23
12:36
Erősödött a vulkáni tevékenység Hawaiion (ProfitLine)
Erősödött a Kilauea vulkán tevékenysége - helyi idő szerint - kedden a hawaii Nagy Szigeten, a lávakilövellések geotermikus erőművet veszélyeztetnek.
máj. 23
12:36
Balog: „A végén még állami eszközökkel fogják betiltani a gyerekkeresztséget” (HírTV)
A korábbi miniszter kijelentette: a gazdaság helyett a kultúrára lehet hosszú távon építkezni Európában.
máj. 23
12:36
Most udvarol, vagy erőszakoskodik? (Glamour)
Nagyon kártékonyak azok a mondatok, amik relativizálják a szexuális erőszakot
máj. 23
12:39
Bajban a magyarok - óriási gond lehet egy hirtelen kiadás (Privátbankár)
A magyar „létminimum érték” azt fejezi ki, hogy mekkora összegből tud megélni minimális szinten egy család, ha nincs váratlan kiadása. A váratlan kiadás pedig sokféle dolog miatt lehet, például akár egy háztartási gép nagyobb javítása, cseréje, vagy a munkából átmeneti kiesés miatti anyagi nehézség, vagy váratlan betegség.
máj. 23
12:39
Alkalmi mezőgazdasági munkákból éltek az áldozatok (Gondola)
Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a kedden délután történt ceglédberceli közúti baleset halálos áldozatai - értesült az MTI
máj. 23
12:39
Álmok földjén – elérhető a Rolls-Royce Cullinan konfigurátora (Auto Pult)
Az autózás drága hobbi, így sokszor sajnos csak az álmodozás marad a rajongóknak. Manapság azonban a részletes online konfigurátorok segítségével már nem csak a fantáziánkban jelenhetnek meg álomautóink. A Rolls-Royce Cullinan nemrég mutatkozott be, és az angolok máris elérhetővé tették oldalukon a négykerekű minden részletre kiterjedő konfigurátorát, amivel bizony jó ideig el lehet játszadozni.
máj. 23
12:39
Tett és Védelem Alapítvány (TEV): Tovább erősödő Izrael-ellenes sztereotípiák a hazai progresszív sajtóban (Tiszta Jövő)
A 444.hu ellenségesen kezeli Izraelt.
máj. 23
12:41
Középkeresztet kapott Prága érseke (Gondola)
A csehországi magyar anyanyelvű hitélet lehetőségének megteremtéséért és a magyar-cseh egyházi és politikai kapcsolatok fejlesztéséért végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át Áder János köztársasági elnöktől Dominik Duka bíboros, Prága érseke szerdán a Parlamentben
máj. 23
12:41
Még tovább emelkednek az üzemanyagárak péntektől (Auto Pult)
Az előzetes, igencsak ijesztő becslések ellenére a hét közepén megúsztuk emelés nélkül, azonban péntektől ismét alapsan nőnek majd az üzemanyagárak, ugyanis a benzin és a dízel literenkénti átlagára is 6 forinttal nő majd. A gázolaj már múlt héten túllépte a 400-as határt, most pedig a benzin is nagyon közel került ehhez.
máj. 23
12:42
Képeken a Corvin Áruház homlokzatának bontása (Portfolio)
Tavaly novemberben fogadta el a józsefvárosi képviselő-testület azt a rendeletet, amelyben arról döntött, hogy a Corvin Áruház Blaha Lujza tér felőli burkolatát hatósági végrehajtás keretében lebontatja. A bontási munkálatok a mai...
máj. 23
12:42
Ráerősített a nemzeti bank (AQUA)
Az elmúlt időszak forintgyengülése és a hozamemelkedés sem késztette a jegybanki döntéshozókat, hogy felülvizsgálják eddigi politikájukat.
máj. 23
12:42
Izer Norbert váltja Tállai Andrást a NAV élén (HírTV)
A közgazdász eddig is az NGM-nél volt, helyettes államtitkárként az adó- és a számviteli szabályozásért felelt.
máj. 23
12:42
LMP: Kásler Miklós álljon ki az oktatás pluszforrásaiért! (Igényesférfi.hu)
Az oktatásban két probléma van, a pénz és a párbeszéd hiánya – állította Szabó Szabolcs, az LMP-frakció tagja. Közölte: pártja szívesen felkeresi Kásler Miklóst, hogy a problémákról beszélgessenek.
máj. 23
12:44
Czopf Áron (Mandiner): „Szent háború zajlik a nemzet ellen” – Frank Füredi Budapesten (Igényesférfi.hu)
A V4 országokat „bajkeverőknek” tekintik Európában, pedig „mi vagyunk az igazi európaiak” és „mi harcolunk Európa jövőjéért” – fogalmazott Frank Füredi a budapesti Európa jövője V4-konferencián.
máj. 23
12:48
Európa és 100 millió forint a tét a kupadöntőben (Infostart)
Az Újpest a jubileumi 10., míg a Puskás Akadémia a első diadalára készül a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléjában, amelyet este 8 órától a Groupama Arénában rendeznek.
máj. 23
12:48
Magyar út: Putyinhoz járult az elnök az új atomerőmű építése miatt (HírTV)
Az új atomerőmű építése ellen tüntettek a fővárosban.
máj. 23
12:48
Nem hiszed el, mennyi áramot esznek a légkondícionálók ebben az országban (NRGreport)
Valósággal falják az áramot Szaúd-Arábia légkondícionáló berendezései; az ország áramfogyasztásának több mint kétharmadát, mintegy 70 százalékát ugyanis a helyi klímaberendezések teljesítik. Az ország által elfogyasztott villamos energia fennmaradó részét zömmel a tengervíz sótalanítás (20%) területén használják fel, míg a maradék 10 százalék megy
máj. 23
12:51
Falat bontva tört be az ékszerüzletbe, sörözőben akart elbújni (Alternatív Energia)
Fél órán belül elfogták.
máj. 23
12:51
Parádésan búcsúztatta a Veszprém a távozó legendáit (Sport365)
Így kell és illik is köszönetet mondani!
máj. 23
12:54
Saját részvényeket vett a Richter (Portfolio)
50 ezer darab saját részvényt vett a Richter tegnap a BÉT-en. A részvényvásárlásra 5548 forintos átlagáron került sor. A társaság saját részvény állománya május 22-én 114871 darab, csoport szinten 120371 darab. ...
máj. 23
12:54
Kiderült, ki lesz az Arsenal új vezetőedzője (ATV)
A spanyol Unai Emery veszi át Arsene Wenger helyét az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
máj. 23
12:54
Azt hitték, hogy kukkol a férfi, de ami kiderült, az szívbemarkoló (Femcafe)
Kiderült, hogy ennél jóval bonyolultabb a helyzet.
máj. 23
12:54
Szijjártó: Célunk és érdekünk az erős és sikeres Európa (Igényesférfi.hu)
Magyarország szerint csak erős tagállamokra épülhet erős EU – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
máj. 23
12:56
Őrület, egy 180 méteres uborka a város közepén! Ez csak egy a különös építészeti csodák közül (Femcafe)
Megmutatjuk a világ legvidámabb építményeit.
máj. 23
12:57
Handó: a palócok példát adnak a mai közösségeknek (Gondola)
A "jó palócok példáját", az egymás iránti tiszteletet hangsúlyozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán Balassagyarmaton, a Nógrád megyei összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón
máj. 23
12:57
Kinevezték az új Orbán-kormány államtitkárait (Adózóna)
Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át, olvasható a kormány honlapján.
máj. 23
12:59
A jászok hagyományait mutatják be Jászboldogházán (Gondola)
A jászok szokásait, művészetét, mesterségeit ismerhetik meg a látogatók Jászboldogházán szombaton, a Jászföld Hagyományőrző Egyesület által szervezett hagyományőrző napon - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
máj. 23
12:59
Vége a jó világnak a középiskolai tanulmányok befejezésekor (Adózóna)
A végzős középiskolások számára nemcsak a tanév, hanem a tanulói jogviszony is rövidesen véget ér. Ennek a ténynek családtámogatási, társadalombiztosítási, sőt adózási következményei is vannak, illetve lehetnek.
máj. 23
13:00
Hivatalos: spanyol edző váltja Wengert az Arsenalnál (HírTV)
A francia mester 22 év után távozik az Ágyúsok éléről.
máj. 23
13:00
Ez a siker is a Glamour napoknak köszönhető (Márkamonitor)
Értékesítési rekordot döntött áprilisban saját szegmensében a GLAMOUR
máj. 23
13:01
Kásler: nem lehet félrelökni egy nemzetet (Gondola)
Létre kellene hozni egy új intézményt a magyar eredettörténet kutatására az emberi erőforrások minisztere szerint
máj. 23
13:03
Kiderült, mi a legfontosabb a magyaroknak az EP-kampányban (Infostart)
Egy uniós felmérés szerint a magyarok elsősorban a bevándorlás témáját tartják fontosnak a jövő évi európai parlamenti választás kampányában, a megkérdezettek 60 százaléka nyilatkozott így.
máj. 23
13:06
Nagyot zuhant a török líra (ProfitLine)
Szerdán három, egy hét alatt pedig kilenc százalékkal gyengült a török líra a dollárral és az euróval szemben.
máj. 23
13:06
Nagyot estek az európai olajcégek (Portfolio)
Esnek az európai tőzsdék szerdán, az olajcégek részvényei pedig különösen rosszul teljesítenek, miután a Reuters beszámolója szerint Kőolaj-exportáló Országok Szervezete már júniusban dönthet az olajkitermelés növeléséről. A...
máj. 23
13:06
Fodor stílusosan pihente ki a belviszály okozta fáradalmakat (HírTV)
Kell egy kis kikapcsolódás a politikai adok-kapokban.
máj. 23
13:06
Meghan Markle végigkacagta az első nyilvános eseményét hercegnéként! (Glamour)
Gyönyörű volt
máj. 23
13:06
A Bűbájos boszorkák álompárja új fotót töltött fel Instára, ettől pedig rögtön nosztalgikus hangulatba kerülsz (Joy)
Már több, mint 12 év eltelt a Bűbájos boszorkák záróepizódja óta, de a sorozat főszereplői a mai napig nagyon jóban vannak. Ezért a hétvégén még arra is sort kerítettek, hogy közösen megünnepeljék egyikük születésnapját.
máj. 23
13:09
Megvan a NAV új vezetője (Infostart)
Az adóügyekért Izer Norbert eddigi helyettes államtitkár felel majd a Pénzügyminisztériumban, így a szakpolitikus lesz az adóhatóság legfőbb irányítója is.
máj. 23
13:12
Meddig tart még a magyar részvényundor? (Portfolio)
Az elmúlt hetekben alulteljesítők voltak a magyar blue chipek, részben vállalati hírek, részben technikai okok miatt, részben pedig a feltörekvő piaci tőkekiáramlás miatt ütötték a magyar részvényeket. Profi befektetőket kérdeztünk...
máj. 23
13:12
35 klub érintett minden idők legnagyobb bundabotrányában (HírTV)
A rendőrség elkezdte felgöngyölíteni az ügyet.
máj. 23
13:12
A hírességek csak ezt hordják a vízparton – Te bevállalnád? (Femcafe)
Nem árt hozzá némi exhibicionizmus.
máj. 23
13:12
Hónapok óta megy az osztrák-magyar birkózás a még tenger alatt lévő román gázért (NRGreport)
Bár a Fekete-tengeri román gáz kitermelése jó eséllyel csak évek múlva kezdődik meg, és a szállításához szükséges vezetékrendszer sincs kész, már most komoly konfliktusok vannak abból, merre menjen, és végső soron kinél kössön ki a jelentős mennyiségű energiahordozó. A romániai import Magyarországnak elég jól jönne, de a Fekete-tengeri kitermelésbe
máj. 23
13:12
MABISZ: Nagyobb biztonságban lehetnek az utasok az utazásszervezők csődjekor (Biztosító Magazin)
Két részre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka július 1-jétől, az egyik pillért csak a befizetett előlegek, illetve részvételi díjak visszafizetésére lehet felhasználni, a másikat pedig a külföldön rekedt utasok ellátására és hazaszállítására - közölte Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezető
máj. 23
13:14
Bejegyezte a Konzum tőkeemelését a bíróság (Portfolio)
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága elrendelte, hogy a Konzum igazgatóságának döntésével elhatározott, új részvények forgalomba hozatalával végrehajtott alaptőke-emelés a közhiteles cégnyilvántartásba bejegyzésre kerüljön....
máj. 23
13:15
Az államfő nem siet kinevezni Contét (Gondola)
Inkább az olasz jogászvilágban, semmint a politikában ismert az 54 éves Giuseppe Conte, az M5S és a Liga közös miniszterelnök-jelöltje.

Keresés