A digitalizációnak ugyan nincs alternatívája, de messze nem tartunk még ott, ahol nem lesz szükség munkavállalókra - vallja Dobi Kitti. Az MKB Bank Humánerőforrás ügyvezető igazgatója szerint akár a fiókban, akár személyes és online...
A mai kisgyerekes szülőknek nemcsak az okoz fejfájást, hogy mennyi időt töltenek a gyerekeik a világhálón, hanem hogy ott milyen egyéb veszélyeknek vannak kitéve. Emiatt a szülők harmada igyekszik csökkenteni a gyerekek online töltött idejét és így próbálják megvédeni gyerekeiket az online világ kockázataitól. Ugyanakkor vannak más lehetőségek is,
Nyugat-Európa elesett, és ránk fenik már a fogukat az asszonyokat erőszakoló, ovisokat terrorizáló muszlimok. Átmosattam az agyamat a fél nyolcas híradókkal.
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, Kovács József altábornagy kerülhet a Magyar Honvédség élére. Benkő Tibor honvédelmi miniszteri kinevezése miatt ugyanis új vezérkari főnökre lesz szükség - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
A nettó reálkeresetek 4,5-5 százalékos bővülést mutatnak. Ugyan gyengülhet a forint 2018-ban, a tavalyi év második felére jellemző kedvező tendenciák az idei esztendő nagy részében is fennmaradhatnak.
A Bruxinfo főszerkesztője szerint nagyon sok fék kerül abba a rendszerbe, amely alapján meg lehet vonni, vagy felfüggeszteni uniós péntek kifizetését olyan tagországok számára, amelyek megsértik a jogállami elvárásokat. Gyévai Zoltán az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában beszélt az Európai Bizottság szerdán bemutatott költségvetési javaslatáról
A Magyar Idők szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója kerülhet a Magyar Honvédség élére. Kedden véget ért a kilakoltatási moratórium, így szerdától ismét több ezer családnak kell tartania a végrehajtóktól – írja a Népszava. Egyszerű informatikai hiba váltotta ki a magyarországi és európai légtér április eleji összeomlását – tudta
Elraboltak szerdán egy német ápolót Szomáliában, aki a nemzetközi vöröskeresztnek dolgozott a kelet-afrikai országban - tudatta a humanitárius szervezet.
Európa új szuperhőseként harangozta be a belga sajtó Catherine De Bolle-t, aki május elsejétől az Európai Unió Rendőrségi Hivatalát, az Europolt irányítja.
Olyan eszközt akar magának az Európai Bizottság, amelynek segítségével sakkban tarthatja a Brüsszelből nézve renitens tagállamokat. Erre az „új mechanizmusra”hivatalosan is javaslatot tettek.
A szervezeti változások (a továbbiakban: átalakulás) között sajátos helyet foglal el a kiválás. A cikk ennek folyamatát mutatja be, de az adózási kérdésekkel egy külön cikkben foglalkozunk.
A Csinibaba (1997) című zenés vígjáték, és képes volt arra, hogy áttörve a sznob kritikai gondolkodáson, a Magyar Filmszemle fő- és közönségdíját is elhozza.
Az adóhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetet érdemes átnézni, hogy ne maradjon ki semmi a bevallásból; előfordulhat ugyanis, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészíteni - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ha valaki komoly ingatlanvásárlási szándékkal nézelődik a piacon, akkor jellemzően 10-12 lakás megtekintése után megtalálja az igazit, de az sem ritka, hogy már a harmadik lakás után döntés születik.
Az adóhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetet érdemes átnézni, hogy ne maradjon ki semmi a bevallásból; előfordulhat ugyanis, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészíteni - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
A nemzetközi jogász szerint az Európai Unió mindig arra reagál, ahol a probléma van, és ez sajnos az utóbbi években – többek között – Magyarország, ettől függetlenül a jogszabályokat, amiket hoznak, mindenkire alkalmazzák majd.
Már dolgozik a Főtáv a budapesti távhőkörgyűrű közel kétmilliárd forintba kerülő északi szakaszán, és még ebben az évben sort kerít a déli szakasz egy részének építésére is - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság. A napilap...
– A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, Kovács József altábornagy kerülhet a Magyar Honvédség élére a Magyar Idők információi szerint. A jelenlegi vezérkari főnököt, Benkő Tibort ugyanis honvédségi miniszternek nevezik ki, az ő helyére kell az új ember.
Orbán BalázsA Migrációkutató Intézet főigazgatója, a századvéges Orbán Balázs lesz Gulyás Gergely helyettese a Miniszterelnökségen, írja az atv.hu. Így nemcsak Lázár János, hanem az eddigi helyettes, Csepreghy Nándor államtitkár is távozik a Miniszterelnökségről.
Bár lassan egy éve annak, hogy Józan László édesanyja elhunyt, a színész csak mostanra tudott elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy beszélni tudjon imádott édesanyja elvesztéséről, legnehezebb óráiról és gyászáról.
Ismét sikeres volt az együttműködés a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között. Mindhárom szervezet részt vett ugyanis az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.
Legalábbis ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyek az izraeli hírszerzés birtokába kerültek. Irán olyan, nagy hatótávolságú, ballisztikus rakétákat is kifejlesztett, amelyekkel a bombák akár Moszkváig is eljuttathatók.
Amikor görcsöl a nyakunk, úgy érezhetjük, meg sem tudjuk mozdítani, sokan úgy írják le az érzést, mintha valamit helyre kellene pattintaniuk a nyakukban. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr a probléma lehetséges forrásait írta körül.
Az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét fogadták el szerdán Iowa államban, amely az első észlelhető magzati szívdobbanástól kezdve megtiltja a terhességmegszakítást.