Egy SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon. A jármű mérföldkövet jelent az olyan új közlekedési formák kifejlesztése terén, amelyek nem károsítják a környezetet, illetve nem jelentenek további terhelést a városi infrastruktúra számára.
Először sikerült meghódítania egy kétszeres végtagamputált embernek a világ legmagasabb csúcsát, a Everestet a nepáli oldalról - közölte a dél-ázsiai ország kormánya.
A Mercedes-AMG GT kínálata alaposan kibővült az utóbbi időben: míg a kezdetben csak kupéként, kétféle teljesítményszinten volt elérhető, addig kupéként immár négyféle kivitelben, roadsterként pedig két változatban lehet a miénk – és akkor az új, négyajtós kupéról még nem is beszéltünk. A szép kínálat pedig tovább bővül, méghozzá a Roadster verzió egy új kivitelével.
A fizikai aktivitás kedvezően befolyásolja az anyagcserét, cukorbetegségben ennek különösen nagy jelentősége van. A testmozgás javítja a közérzetet, a sejtek érzékenyebben reagálnak az inzulinra, az inzulinrezisztencia mérséklődik, és a vércukorszint beállítása könnyebbé válik. Ezenkívül a testmozgás és a sport a túlsúly csökkentését is segíti.
A fürdőzés mindig is kedvelt témája volt a művészeteknek, és a korán beköszöntő nyári időjárás örömére, idén májusban a műtárgy.com is egy fürdőzőket ábrázoló műtárgyválogatással köszönti az aukciós szezont. Fürdőzőket...
Az Egyesült Államok feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat, ha Phenjan eleget tesz az elvárásoknak - mondta Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója egy vasárnapi televíziós interjúban.
Hiába döntött a válás mellett Channing Tatum és Jenna Dewan, a sztár vasárnapi üzenet arról árulkodik, hogy nincsen még lezárva ez a történet. Minden rajongó egy kicsit megkönnyezi, az egészen biztos.
A Marriott International az isztambuli Marriott Hotel Sisliből érkező Arne Klehnt nevezte ki a szállodacsoport egyik fókuszszállodájaként működő Budapest Marriott Hotel élére.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 67,5 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek között a biztosítói működést érintő számos jogsértés miatt.
A magyar kormány arra készül, hogy egy új közigazgatási felsőbíróságot hozzon létre, amely a közszférabeli ügyekkel foglalkozna majd - jelentette a Reuters Trócsányi László igazságügyminiszter-jelölt mai parlamenti meghallgatásáról....
Szakácsot keres a Rosinter Magyarországhoz tartozó budapesti Planet Sushi és a TGI Fridays is. A kezdőfizetés nettó 240-260 ezer forint tapasztalattól függően, 15 napot kell dolgozni egy hónapban és tréninglehetőségeket is kap a jövőbeni...
Fotó: KKM/MTI/MTVAA külgazdasági és külügyminiszter Elmar Mammadyarov azeri külügyminiszterrel a Közel-Kelet etnikai és vallási konfliktusainak áldozataira fókuszáló nemzetközi konferencián futott össze.
Egy SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon. A jármű mérföldkövet jelent az olyan új közlekedési formák kifejlesztése terén, amelyek nem károsítják a környezetet, illetve nem jelentenek további terhelést a városi infrastruktúra számára.
– Saját szavai szerint Lendvai Ildikó megdöbbenve figyelte Puzsér Róbert Sznobjektív című műsorát, ahol az MSZP 10 „főbűnét” beszélte ki a kritikus és vendége.
Nemcsak Teheránra, hanem az Iránnal üzletelő európai cégekre is amerikai szankciók várhatnak. Erre utalt Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, miután főnöke felmondta az Iránnal kötött atomalkut.
Marylandi mesterséges óceánban tesztelik az amerikai haditengerészeti hajókat. A 12 méter mély medence lényege, hogy gépek segítségével mesterséges hullámokat hoznak létre, a így próbálják ki az amerikai hajókat. A módszer torpedókat és tengeralattjárókat is egyaránt próbára tesz.
A magyar bankoknak érdemes lehet már most benyújtani az engedélykérelmet, ha a PSD2 szabályozásnak megfelelő újfajta szolgáltatást nyújtanának - véli Dr. Papp Erika, a CMS Budapest vezető partnere. Az engedélyezési folyamat sok időt...
Noha a Vámpírnaplók már egy éve véget ért, az Originals pedig heteken belül befejeződik, szerencsére mégsem kell végleg búcsút intened a vámpíros sorozatoknak. Már hivatalosan is készül ezek spin-offja, benne már jól ismert karakterekkel!
Donald és Margaret Kerr 1990-ben találkoztak Spanyolországban. A szikra hamar lángra gyúlt, szerelem lett közöttük. Két év múlva összeköltöztek, de az esküvőre csak 2009-ben került sor, így immáron 26 éve vannak együtt.
A nyaralószezonhoz közeledve a nagy kereslet miatt erősödik a horvát kuna, ami rossz hír a nyaralóknak, illetve az ágazat helyi szereplőinek is. A jegybank a múlt héten devizapiaci intervencióval igyekezett gyengíteni az árfolyamot. Az Erste...
Az eddig katona honvédelmi miniszter-jelölt azonnal politikus lett, és az iszlám vallási kultúra mérhetetlen erejű terjedését is felsorolta a honvédség előtt álló kihívások között.
A Videoton hozta a kötelező győzelmet, a Ferencváros viszont hazai pályán vesztett pontokat, így a fehérváriak kerültek lépéselőnybe bajnoki címért zajló versenyben.
Továbbra is teljes gőzzel dübörög a kecskeméti Mercedes-gyár, több kompakt autó gördült le a gyártósorról, mint előtte bármikor és az árbevétel is magas szinten stabilizálódott. A jövővel kapcsolatban a menedzsment optimista, Christian...
A RANDOM Capital Broker Zrt. a Budapesti Értéktőzsde Zrt. "Kijelölt Tanácsadója" lett, miután a BÉT határozatával elfogadta a brókercég pályázatát. Az új szolgáltatási szegmensben a Random Capital vállalatfinanszírozási és tranzakciós partnere a NAVIGATOR Investments Zrt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani kedden és szerdán az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Mogyoródnál, mert a tengelysúlymérő és az ahhoz kapcsolódó ellenőrzéseket támogató rendszer ellenőrző méréseit végzik - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Először sikerült meghódítania egy kétszeres végtagamputált embernek a világ legmagasabb csúcsát, a Everestet a nepáli oldalról - közölte a dél-ázsiai ország kormánya
Forgalomkorlátozásra kell számítani kedden és szerdán az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Mogyoródnál, mert a tengelysúlymérő és az ahhoz kapcsolódó ellenőrzéseket támogató rendszer ellenőrző méréseit végzik – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Egy SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon. A jármű mérföldkövet jelent az olyan új közlekedési formák kifejlesztése terén, amelyek nem károsítják a környezetet, illetve nem jelentenek további terhelést a városi infrastruktúra számára. A vízitaxit hamarosan felszereli