Az április 8-i választás listás eredményét megállapító NVB-határozat ellen hétfő délután 4 óráig lehetett felülvizsgálatot kérni. A Kúriának 3 napja van dönteni a kérelmekről. Nem tudni, összesen hány kérelem érkezett, de volt...
– Tömegek indulhatnak az erdőkbe a következő napokban. A zivatarokkal tarkított napos, párás időben szedéskészre dagadnak a gombák, ezzel pedig kezdetét veszi a gombaszezon.
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner elárulta, a vasárnapi Azeri Nagydíjat megelőzően is beszéltek arról versenyzőikkel, mennyire nem lenne jó, ha balesetbe keverednének egymással a versenyen. Daniel Ricciardo és Max Verstappen a vasárnapi futam 40. körében ütköztek össze, a baleset következtében pedig mindketten feladták a küzd
David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.
Bár a hazai bankközi piac zárva van, a nemzetközi piacokon a szereplők kereskedhetnek a forinttal, így történhetett, hogy a déli órákban a 315,50-es szint felett is járt az euróval szembeni jegyzés. A délutáni és az esti órákban...
Kiszabadult kedden az előzetes letartóztatásból Peru vesztegetéssel és pénzmosással vádolt volt elnöke, Ollanta Humala és felesége, mert az alkotmánybíróság megsemmisítette az előzetes letartóztatásukról szóló bírói döntést.
Nem veri el többé a termést a jégverés, ugyanis mától működik a jégeső-elhárító rendszer Magyarországon. Ezzel voltaképp belebabrálunk az időjárásba, ami elsőre ijesztően hangzik, a gazdák életét viszont megkönnyíti.
Nem veri el többé a termést a jégverés, ugyanis mától működik a jégeső-elhárító rendszer Magyarországon. Ezzel voltaképp belebabrálunk az időjárásba, ami elsőre ijesztően hangzik, a gazdák életét viszont megkönnyíti.
Budapesten találkoznak április 30. és május 4. között a világ állatkerti szervezeteinek vezetői, akik az ötnapos világtanácskozás kísérőprogramjai során megismerhetik a budapesti és veszprémi állatkerteket, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot is. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a szakmai eszmecsere keddi nyitó üléssza
Számos tanulmány igazolta, hogy a refluxbetegségben szenvedők ritkábban sportolnak, mert a panaszaik átmenetileg fokozódhatnak. Ne hagyjuk, hogy a reflux megakadályozzon abban, hogy fittek legyünk. Mire érdemes odafigyelni, ha továbbra is rendszeresen szeretne mozogni?
Több bejelentést is tett Mark Zuckerberg Facebook-vezér az F8 fejlesztői konferencia első napján. Kiderült például, hogy társkereső szolgáltatás bevezetésére készül a vállalat.
A vereségek ellenére is ugyanott folytatják a baloldali pártok, mutatott rá Kiszelly Zoltán. A politológus szerint versenyhelyzet alakult ki az ellenzéki térfélen, melyben elkülönül az utcai és parlamenti politizálás.
1500 fővel tüntetett a Momentum május elsején. Nem estek szét, hálózatot akarnak építeni, és egyenként akarják kiütni a rendszer tégláit. Felszólalt Márki-Zay Péter is.
Meleg, alapvetően napos idő várható. Kedden a késő délutáni, esti óráktól válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés, napközben a keleti határmentén, éjszaka a Balaton és a Tisza közötti sávban valószínű zápor, zivatar. Szerdán a Tiszántúlon gyengén felhős lesz az ég, másutt erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elsősorban a Dunántúlon várható