- Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap alkalmából az MTI-vel.
A Kubában lezuhant utasszállító repülőgépen utazók legnagyobb része kubai volt, kivéve öt másik utast, akiknek állampolgárságát még nem tudták megállapítani, a személyzet hat tagja pedig mind mexikói volt - jelentették pénteken a szigetország állami hírcsatornái.
Fordulat a Cristiano Ronaldo ellen zajló adócsalási ügyben: az El Mundo újság szerint az ötszörös aranylabdás portugál csillag hajlandó kifizetni a tartozását.
Nem vezeti a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább. A politikus erről a Magyar Időknek nyilatkozott, az interjú a szombati számban jelent meg.
Az Európai Bizottság javaslata nagyrészt olyan eszközök beépítését tenné kötelezővé, amelyeket az autógyárak zöme már most is kínál, bár sok esetben felárért, az olcsó alapmodellekhez pedig egyáltalán nem.
Ronald S. Lauder (74), a Zsidó Világkongresszus elnöke a német Bild című lapban aggodalmát fejezzte ki a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation) ről Berlinbe költözése miatt.
Csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, ennek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás - közölte az Első 1000 Nap Program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az európai elhízás elleni nap alkalmából az MTI-vel.
Győri Péter, a baloldali ellenzék támogatását élvező józsefvárosi polgármester-jelölt újraindítaná a tűcsere-programot, nagyobb teret adna a hajléktalanellátóknak és civil szervezeteknek engedne befolyást a döntésekbe.
Pálmafák, tengerpart, kristálytiszta víz, az ember finom koktélt kortyolgatva élvezi a semmittevést – az idilli álom egy csapásra valósággá válhat, mégpedig a Blikk és a Vasárnapi Blikk játékával.
Százmillió forint alatti reklámbevételnél továbbra sem kell reklámadót fizetni, az adóhatóság honlapján megjelent nyomtatványt azonban ki kell tölteni, és május végéig benyújtani, különben az adózó akár el is veszítheti adómentességét - hívta fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég pénteken.
Kihúzták pénteken az Eurojackpot 20. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 90 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 20. játékhét nyerőszámai...
Megfenyegette az Országos Bírói Tanács Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét, hogy kezdeményezik a tisztségétől való megfosztását, amennyiben nem tesz eleget a törvényi kötelezettségeinek.
Kiváló programnak ígérkezik a hosszú hétvégén az autórajongók számára egy kis makói kiruccanás, ahol testközelből csodálhatják meg a Ford T-modellt és ismerhetik meg főtervezőjének munkásságát.
Vannak ingatlanok, ahol az alku helyett licitálnak a lakásvásárlók a Duna House tapasztalata alapján. Elsősorban a különleges adottságokkal és népszerű lokációval rendelkező ingatlanoknál fordul ez elő, amelyeknél akár néhány százalékkal...