Szörnyetegnek, ördögnek és gyilkosnak is nevezik azt a színészként is ismert befektetőt, akit letartóztatott az FBI a kaliforniai robbantás ügyében. Tíz éve a felesége is furcsa körülmények között halt meg, és mint a Ripost megírta, kedden volt párja, egy 48 éves magyar kozmetikusnő halt meg a robbantásos merényletben a Magyar Kozmetika nevű szépsé
Anno még Diana ellen is komoly kifogásai voltak II. Erzsébetnek, miközben ma már boldogan üdvözli a családban Meghan Markle szüleit. Pedig Thomas és Doria nagyon különböznek az uralkodóház eddigi tagjaitól.
Nem vezeti a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább. A politikus erről a Magyar Időknek nyilatkozott, az interjú a szombati számban jelent meg.
A többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan, nagyobb eséllyel a középső országrészben alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar. Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Fronthatás
Fiatalon, 12 éves korában veszítette el édesanyját, tinédzseréveit pedig folyamatos botrányok övezték. Később katonaként átélte a háború borzalmait, majd jótékonykodásba kezdett. Ma feleségül veszi Meghan Markle amerikai színésznőt, akivel egy vakrandin ismerkedett össze.
A Revugia Spa & Wellness Resort Hotel a Lichtecht GmbH tervezőiroda egyik projektje, amely kiválóan használja ki az erdő nyújtotta lehetőségeket, hogy a buja környezetben kelthesse életre a kabinos visszavonulás nyújtotta életérzést.
Az elmúlt két évben elvégeztem azt a feladatot, amelyre korábban megbízást kaptam, így ezentúl nem én irányítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkáját – nyilatkozta lapunknak Tállai András.
Hiányosságokat tárt fel egy belső vizsgálat a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF). Számos migráns több német tartományban is bejelentkezett és vett fel pénzeket, miközben a menedékjogi státuszok kevesebb mint egy százalékát vonták meg. Az ország egyik legnépszerűbb lapja azt is megírta, hogy a 16 tartományból egyedül Baj
A képviselő 2016 eleje óta vezette a hatóságot, egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült a szervezet munkavállalóinak anyagi és más megbecsülését úgy feltornászni, hogy mára csökkent a korábban nyomasztó mértékű elvándorlás.
Miközben a gyerekek június 15-ével megkönnyebbülnek és nagy elánnal készülnek a nyárra, a szabadságra, a szülőknek kezdhet fájni a feje: ki vágyáz a gyerekre, amíg ők dolgoznak. A nagyszülők persze segíthetnek, de van, akinek ez nem...
Az ATV riportere több órára pincérnek is beállt, hogy megláthassa, mivel küzdenek a vendéglátóhelyek. Van olyan szakács állás, amire 800 ezer forintos fizetésért sem találnak embert és gyakran napi 20 ezer forintért sem találni felszolgálót.
Mindennél fontosabb cél a kormány számára a demográfiai helyzet és a versenyképesség javítása - ezt lehet kiolvasni abból a dokumentumból, amely tulajdonképpen az első hivatalos anyaga a most felállt új kormánynak. Az "új" pénzügyminisztérium...
Bár két és fél évtized alatt csaknem megkétszereződött a természetvédelmi területek nagysága a Földön, azok egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, például út- és vasútépítés vagy mezőgazdasági művelés, csupán a legészakibb térségek maradtak érintetlenek - mutatták ki ausztrál kutatók.
Május 19-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton rendezik meg a csíksomlyói búcsút, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét az erdélyi Csíksomlyón.
Az jutott eszembe, hogy ennek a magyar Ernőnek, ha majd svéd Maxszá válik, milyen jó dolga lesz. Házi kutyaként jobb sora lesz, mint sok százezer szerencsétlen, nyomorult embernek ezen a szegény Magyarországon.
A cél annak vizsgálata, hogy a jogszabályi környezet, a jogállamiság, a demokrácia helyzete, a kampány, a voksolást megelőző és a szavazásnapi események alapján szabad és tisztességes volt-e ez a választás.
Nem vezeti a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább. A politikus erről a Magyar Időknek nyilatkozott, az interjú a szombati számban jelent meg. Az elmúlt...
A mentőkutyákhoz hasonlóan képes "kiszagolni" a földrengések és egyéb természeti katasztrófák sebesültjeit egy apró és olcsó új műszer, amelyet svájci kutatók fejlesztettek ki.
Pünkösdig 15 százalékkal többen foglaltak szállást a Balatontourist kempingjeiben a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a magyarok és a külföldi turisták által az idei nyárra megrendelt vendégéjszakák száma eddig 20 százalékkal haladja...