Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Két újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója szerdán a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó ügyben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
A jövő az okosablaké, amin nemcsak kinézhetünk, hanem nézhetjük is – ugyanis amellett, hogy energiát termel, még tévézésre is alkalmas. A sokoldalú ablakra még néhány évet várni kell, de a 19. században felfedezett perovszkittal készülő napelemek ugrásszerű fejlődése előbb-utóbb eljut odáig, hogy a szélvédőtől kezdve a hálószoba ablakáig mindenből
A Hyundai-Kia csoport immár a világ ötödik legnagyobb autógyártó vállalata, és még ennél is többre vágynak a koreaiak, akiknek mindenük adott a nagyravágyó tervek eléréséhez. Legutóbb maga Chung Eui-sun, a cég vezetője szólalt meg több érdekes témában: szóba jött többek között a természet, a rovarok és a hologramos technológia is.
Kilenc bérletet kínál a 2018-19-es évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Hamar Zsolt zeneigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy ez jóval több fellépést jelent, mint amit a korábbi években megszokhatott a közönség. A zenei stílusok palettája is egyre színesebb lesz, a népszerű romantikus művektől a kortárs zenéig.
A romániai külföldi befektetők tanácsa (FIC) aggodalmát fejezte ki szerdán a bukaresti kormány nyugdíjrendszer-átalakítási tervei miatt, a magánnyugdíjrendszer tervezett felszámolása ugyanis hosszú távon óriási terhet róna az állami...
Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Szófiába, ahol részt vesz az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki csúcstalálkozóján - tájékoztatta a bolgár fővárosban az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Hétről hétre, egyre kitartóbban emelkedik az üzemanyagok ára. A napokban a benzin 7, a gázolaj pedig 8 forinttal drágult, így 388, illetve 397 forintba kerül, s pénteken még rátesznek 4, illetve 5 forintot. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 392 forintra nő, a gázolajé pedig 402 forintra emelkedik.
Idén sincs cannes-i filmfesztivál Palvin Barbi nélkül. A magyar szupermodell már-már hazajár a Francia Riviérára, a L'Oréal Paris szépségnagyköveteként immáron hetedik éve vonul majd végig a vörös szőnyegen.
Bár megvalósítása jelentős beruházási igénnyel jár, a blokklánc alkalmazása az energia és nyersanyagszektorban több tekintetben is előnyös változásokat hozhat a társaságoknak. Javíthatja a cég láthatóságát, növelheti a működés...
Másodfokú riasztás van érvényben két keleti megyében, a zivatarok meg is érkeztek az ország területére. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ezekben a térségekben több mint 30 mm csapadék hullhat egy nap alatt.
A miniszterelnök és a a holland Kereszténydemokrata Tömörülés vezetője egyetértett abban, hogy Európa jövője csak a keresztény kultúra megőrzésével képzelhető el.
Hosszas betegség után, 62 évesen elhunyt szerdán Bréda Ferenc erdélyi esszéíró, költő, irodalomtörténész és műfordító - közölte szerdán a Kolozsvári Rádió.
Én legtöbbször sima vattakoronggal és némi sminklemosó tejjel, vagy kókuszolajjal szabadulok meg az arcfestékemtől, de vitathatatlan, hogy a leghatékonyabban a nedves sminklemosókendőkkel és korongokkal lehet megszabadulni tőle. Gondoltam teszek egy próbát és kipróbálom, ha nagyjából ugyanezeket a komponenseket használom, de fúzionálom őket, és elk
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által is keresett hekkert fogott el szerdán a szerbiai rendőrség; a gyanú szerint a férfi tagja a hírhedt The Dark Overlord nevű hekkercsoportnak.
Erős első negyedéves beszámolóval rukkolt elő a Rába a magyar tőzsde zárását követően szerdán. A vállalat árbevétele, részben a kedvező nemzetközi környezetnek köszönhetően, érdemben növekedett és a megugró acél alapanyagárak...
Az egyik fő probléma a forráshiány, a másik pedig, hogy a szállításra, közlekedésre szánt pénzt sem mindig a megjelölt célokra használják fel a tagországok.
A világgazdaság most épp fellendülőben van, és remélhetőleg összességében a következő évtizedekben sem lesznek nagy visszaesések, de az biztos, hogy az egyes országok növekedése eltérő lesz, így átrendeződik addigra a világgazdasági erőtér. Nézzük, kik lesznek a legnagyobbak, a PricewaterhouseCoopers becslései szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Szófiába, ahol részt vesz az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki csúcstalálkozóján - tájékoztatta a bolgár fővárosban az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Több mint 30 ezren vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen.
Hosszas betegség után, 62 évesen elhunyt szerdán Bréda Ferenc erdélyi esszéíró, költő, irodalomtörténész és műfordító - közölte szerdán a Kolozsvári Rádió.