A Citibank közgazdászai szerint az olajár elmúlt hónapok folyamán látott emelkedése hamarosan ellenséges környezetet teremthet a globális befektetők számára, figyelmezettek a bankház szakértői hétfői elemzésükben. Az olajár...
Érdekes kihívások várnak a hazai bankszektorra a digitalizáció területén, ennek részleteiről beszélt nyitóelőadásában a T-systems előadója a Portfolio mai Financial IT and Disruptive Technologies 2018 konferenciájának nyitóelőadásában....
A MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a sportvezető a kinevezésekor bejelentetteknek megfelelően, a XXIII. téli olimpia után a napi operatív feladatok helyett stratégiai szerepet vállalna.
Magyarország bruttó hazai terméke 2018 első negyedévében a nyers adatok szerint 4,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az első negyedéves gyorsjelentésében 6,8%-os nettó eredménynövekedésről számolt be az Allianz, ezzel verve az elemzői várakozásokat is. A biztosító vezére szerint a társaság jó úton halad az idei éves terv teljesítésében. A német...
„Oroszország a nyugatot aláásó kampány főszereplője” - így fogalmazott európai hallgatósága előtt a brit hírszerzés feje. Andrew Parker, az MI5 vezetője azt mondta: Moszkvát még jobban elszigetelik amiért szerinte beavatkozik a választásokba és dezinformációs kampányt folytat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna beszennyezett terméktől; egyelőre fenyegetésként kezelik az ügyet – mondta Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A magyar gazdaság teljesítménye az első negyedévben - szezonálisan és naptári hatással kiigazítva - 4,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly év végén 4,9%-os volt a növekedés. A kiigazítatlan GDP-bővülés 4,4%-os volt,...
A márkák között a legnépszerűbb a Suzuki, a Ford és a Skoda, negyedik az Opel, ötödik a Toyota. A modellek versenyében hazai gyártmány vezet, a tavalyi bajnok Suzuki Vitara.
Jelentősen csökkent az RWE első negyedéves eredménye elsősorban a gyengébb nagykereskedelmi villamos energia árak és a csökkennő árrések következtében. Az európai és hazai energiaszektor aktualitásairól a Portfolio június 7-i konferenciáján...
Az OPEC minden eszközzel rendelkezik az Irán ellen esetleg életbe lépő amerikai szankciók olajpiaci hatásának a semlegesítésére - idézi az S&P Global Platts olajpiaci információs hírportál Alekszandr Novak orosz energetikai minisztert.
Több nappal a történtek után is sokkos állapotban van az a bécsi orvos, akit egy 40 éves szír bevándorló támadott meg a rendelőjében. A migráns eredetileg csak egy igazolásért ment, mégis bántalmazással végződött a történet.
Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt meghallgatásával kezdődött a költségvetési bizottság keddi ülése. Az új kormánytag felvázolta a terveket és értékelte a postaügyért és...
Beszünteti működését Budapesten a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája és átköltözteti munkatársait a német fővárosba - jelentette be keddi, New York-i keltezésű közleményében az alapítvány, az "egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezetre" hivatkozva.
A hétvégén a médiában látott napvilágot, hogy valaki esetleg megmérgezhette bizonyos áruházláncokban a fogyasztók számára forgalmazott tejet. Szerencsére felelős vállalkozói döntések születtek, és azonnal beszedték, visszahívták...
Közzétette második negyedéves beszámolóját a Thyssenkrupp, amelyből kiderült, hogy a német cégcsoport érdemben tudott profitálni az acél világpiaci árának megugrásából, az acéltermékek iránti kereslet növekedéséből. A menedzsment...
Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás mentesen és helyesen kitöltve nyújtják...
A régi és új filmek és sorozatok mellett eddig sehol nem publikált werkfilmek, valamint fotó- és archív anyagok is elérhetőek lesznek az előfizetők számára.
Egy banális hiba miatt sorra véreznek el a NAV-határozatok a bíróságok előtt: jó részük ugyanis nem megfelelő aláírást tartalmaz. Ez az eljárási hiba azonban nem csupán folyamatban levő perekben, hanem akár múltbéli, lezárt eljárásokban...
Nem kell aggódni a zsaroló üzenet kapcsán felmerült tejmérgezés gyanúja miatt - állítja a Nébih. Még szombaton kapott több áruház fenyegető üzenetet, miszerint az üzleteikben a tartós tejeket szándékosan megmérgezték.