A következő hetekben kezdődnek a látható munkálatok a paksi atomerőmű új telephelyén, és már belefogtak a kerítésen kívüli fejlesztésekbe is - mondta Süli János a beruházásért felelős államtitkár a Magyar Időknek. A magyar állam...
Ma abban állapodott meg Dél- és Észak-Korea, hogy holnap újabb magasrangú egyeztetést tartanak a két ország demilitarizált övezetében Panmindzson határfaluban a Béke Házában, hogy a múlt havi történelmi jelentőségű nyilatkozatban...
A rendőrségi törvény mai módosítása kapcsán sokan kiáltanak rendőrállamot Bajorországban. Ahogyan az elmúlt években a Fidesz sorra vette el a Jobbik témáit, úgy a CSU is behatol ezekben a hetekben az eurószkeptikus AfD politikai szállásterületére. Macron EU reform-terveinek elvetése része a CSU stratégiájának.
2018 első negyedévében negyedéves alapon 0,3%-kal bővült Németország GDP-je, ami érdemi lassulást jelentett a tavalyi utolsó negyedéves 0,6%-hoz képest. Az éves (szezonálisan és naptárhatással igazított) index ezzel 2,9%-ról 2,3%-ra...
Egyre több lehetőségük lesz azoknak, akik a bitcoin-őrületből profitálnának, de ódzkodnak attól, hogy kriptodevizába fektessenek. A hírek szerint két kínai vállalat menne tőzsdére, akik kifejezetten kriptodevizák bányászatára specializált...
A digitális átalakulás trendje számos különféle ágazatban már előrehaladott stádiumában tart, a feldolgozóipartól a kereskedelmen át a pénzügyi szektorig. A közműcégek azonban meglehetős lemaradásban vannak a digitalizáció, a fogyasztói elkötelezettség kialakítása, valamint a fejlett elemzési alkalmazások használata tekintetében.
Az átszervezési törekvések ellenére is nőttek a Commerzbank költségei, ezzel pedig az adózás előtti eredmény 12%-kal visszaesett az első negyedévben a német banknál, igaz, még így is verte az elemzői várakozásokat. A nettó eredmény...
Beszünteti működését Budapesten a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája és átköltözteti munkatársait a német fővárosba - jelentette be keddi, New York-i keltezésű közleményében az alapítvány, az "egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezetre" hivatkozva.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna beszennyezett terméktől; egyelőre fenyegetésként kezelik az ügyet – mondta Helik Ferenc, a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője kedden reggel az M1
A magyar gazdaság teljesítménye az első negyedévben - szezonálisan és naptári hatással kiigazítva - 4,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly év végén 4,9%-os volt a növekedés. A kiigazítatlan GDP-bővülés 4,4%-os volt,...
Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást jelent.
A 2018 januárjáig kitolt mérési pont alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) 2068 dolgozója részesült céljuttatásban, azaz bónuszban, tavaly még valamivel többen kaptak plusz pénzt - írja a 24.hu. Cikkünk megjelenését...
Ha a vírus eljut Nyugatra, és eléri a nagy sertéshús-exportáló országokat, akkor ők Európára önthetik a felhalmozódó készleteiket, lenyomva ezzel az árakat.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerződéssel rendelkezőknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben időben, adótartozás mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat. Évről évre ezt minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfél felejti el megtenni, ami akár 130.00
Még egy tanévet nem lehet elkezdeni ebben a bizonytalanságban, ezért ha nyárig nincs megállapodás, akkor az egyetemnek Bécsbe kell költöznie - mondta a Washington Postnak Michael Ignatieff, a Közép-Európai Egyetem (CEU) rektora. Közben kedden...