2018. április 8. vasárnap

ápr. 8
8:12
A vasárnapi sportprogram és televíziós közvetítések (Sport365)
Lesz mit nézni ma is!
ápr. 8
8:15
Magas a reggeli részvételi arány a választásokon (Infostart)
A választásra jogosultak 2,24 százaléka, 176 087 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
ápr. 8
8:21
Nézze meg, mit mondott Orbán, miután leszavazott (ATV)
A miniszterelnök már kora reggel leadta voksait, és azt is elárult, hogy a Fideszre szavazott.
ápr. 8
8:24
Eladó a világ legdrágább rendszáma - kitalálja, mennyit kérnek érte? (Infostart)
Még 2008-ban vásárolta Afzal Kahn, a Kahn Design tulajdonosa 440 ezer fontért a mindössze egy betűből és egy számból álló “F1” rendszámot Angliában, most pedig több mint 14 millió fontért, azaz 5,14 milliárd forintért lehet megvásárolni tőle.
ápr. 8
8:24
László Róbert: A Fidesznek csak minimális tartaléka lehet (HírTV)
A szakértő, kiemelte: a magas részvételi arány nem kedvezne a Fidesznek. Ugyanakkor a „bűvös határértéket” nem lehet előre kiszámolni.
ápr. 8
8:24
Ezen a családon pusztul a világ! Pedig alaposan megfizettek ezért! (Femcafe)
A világhírnévig repítette ezt a családot egy portfólió fotózás. Most újra vették a bátorságot, és elkészült a friss sorozatuk.
ápr. 8
8:24
Emlékszel a Csonthülye sztárjára? Egy idős bácsi lett belőle! (Femcafe)
A kavukik bolondos Csontija felett bizony elrepült az idő. Tizenhét év az tizenhét év - de miért tűnik harmincnak az ő esetében?
ápr. 8
8:27
Sokan mentek el szavazni reggel (Menedzsment Fórum)
Hét óráig a szavazásra jogosultak 2,24 százaléka adta le voksát.
ápr. 8
8:27
Választások: többen szavazunk, mint négy éve? (Privátbankár)
Reggel hétig országosan 2,24 százalékos volt a részvételi arány.
ápr. 8
8:27
Választás 2018 - Megvan az első adat: kemény menet lesz, rekordrészvétel már reggel 7-kor (Blikk)
A Nemzeti Válsztási Iroda már közölte is az első adatokat az országgyűlési képviselőválasztás részvételi arányaival kapcsolatban.
ápr. 8
8:27
Szavazni személyazonosító igazolvánnyal és lakcímkártyával lehet (hirado.hu)
Néhány fontos tudnivaló a szavazás technikai részleteiről.
ápr. 8
8:27
Kijöttek az első részvételi adatok (ATV)
A választásra jogosultak 2,24 százaléka, 176 087 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
ápr. 8
8:27
Politikailag megbízható spermadonorokat keresnek Kínában (444.hu)
A jó egészség mellett a Kommunista Párt iránti hűség is elvárás a Pekingi Egyetem donorprogramjában.
ápr. 8
8:33
Így szavazott Orbán Viktor (Infostart)
Sokan várták a miniszterelnököt vasárnap reggel.
ápr. 8
8:33
Így változnak az átlagkeresetek - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
ápr. 8
8:33
Megölte élettársát egy nő Kiskunfélegyházán (ATV)
Emberölést követtek el Kiskunfélegyházán szombat este, a gyanúsítottat a helyszínen elfogták - közölte a rendőrség a police.hu honlapon.
ápr. 8
8:33
Kiváltható a génmódosított szója (AQUA)
Mintegy 470 millió forintból indulhat el idén az alternatív takarmánynövények felkutatását segítő Nemzeti fehérjetakarmány program.
ápr. 8
8:33
Ezt semmiképp se hagyd otthon, ha szavazni mégy! (Ripost)
Szavazni kizárólag a személyazonosság, valamint a lakcím vagy a személyi azonosító (személyi szám) igazolása után lehet a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson az ország 10 285 szavazókörében reggel 6 és este 7 óra között.
ápr. 8
8:35
Minden eddiginél magasabb a részvételi arány reggel 7 óráig (Ripost)
Az első részvételi adatok szerint a választásra jogosultak 2,24 százaléka járult az urnákhoz.
ápr. 8
8:36
Meryl Streep megint teljesen átalakult: Alig lehet ráismerni - Fotó (Femcafe)
Megmutatjuk az első ilyen fotót róla.
ápr. 8
8:39
A Financial Timesig jutott a TV2 híradósainak és a megyei lapoknak az Orbán-rajongása (444.hu)
Kis magyar világhír.
ápr. 8
8:45
Orbán Viktor folytatja a mozgósítási kampányt (Infostart)
Orbán Viktor szerint a tét Magyarország jövője.
ápr. 8
8:45
A Momentum elnöke is korán leadta a szavazatát (Blikk)
Reggel hét óra után nem sokkal adta le szavazatát Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az Erzsébet téren.
ápr. 8
8:45
Orbán Viktor már szavazott és voksolásra buzdította a választópolgárokat (hirado.hu)
„A tét Magyarország jövője, nemcsak pártokat, kormányt, miniszterelnököt, hanem jövőt is választunk magunknak” – mondta a miniszterelnök, miután leadta szavazatát a Zugligeti Általános Iskolában.
ápr. 8
8:45
Lázár János is szavazott - fotó (ATV)
Nem sokkal vasárnap reggel 8 óra után Lázár János is felrakta a Facebookra a képeket, ahogyan szavazott.
ápr. 8
8:45
A technológia fejlődése megváltoztatja a gyógyszeripart (vg.hu)
Egyre inkább kitűnik, hogy a gyógyszeripar új úton halad. Ennek legfőbb ismérve, hogy a kémiailag előállított készítmények hanyatlani látszanak, míg a biológiai terápiák alkalmazása virágzik. Egyesek szerint a nagy cégfúziók ideje lejárt, ehelyett a startupok és az egyetemi kutatóhelyek együttműködésében rejlik a jövő.
ápr. 8
8:47
Magyarország választ (vg.hu)
Rendben megkezdődött az országgyűlési képviselő-választás. 9 óráig többen mentek el szavazni, mint az elmúlt öt választás bármelyikén. Cikkünk folyamatosan frissül!
ápr. 8
8:49
Ezek nélkül el se induljon szavazni! (vg.hu)
Szavazni kizárólag a személyazonosság, valamint a lakcím vagy a személyi azonosító (személyi szám) igazolása után lehet a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson az ország 10 285 szavazókörében reggel 6 és este 7 óra között.
ápr. 8
8:51
Feladta magát a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt volt brazil elnök (ATV)
Feladta magát a rendőrségen szombaton a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt volt brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva, akit azonban híveinek egy tüntető csoportja előzőleg nem akart kiengedni a fémipari dolgozók szakszervezetének Sao Pauló-i székhelyének épületéből.
ápr. 8
8:54
Pontosan ennyit fogyhatsz, ha minden nap többet állsz, mint ülsz (Femcafe)
Elég meggyőzőek az adatok.
ápr. 8
8:54
A rendszerváltás óta nem volt ekkora a választási kedv (HírTV)
Reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 2,24 százaléka – 176 ezer fő – járult az urnák alá. A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a választási kedv kora reggel.
ápr. 8
8:57
Fotó Szigetvári Viktor szavazásáról (ATV)
Orbán Viktor és Lázár János után az Együtt politikusa is szavazott.
ápr. 8
8:57
Ebben még a vállalatok felének fejlődnie kell (TőzsdeFórum)
Ezeknek a vállalatoknak egyetlen esélye, ha megújítják folyamataikat, hiszen a rosszul működő ellátási lánc egyszerre növeli a költségeket és csökkenti a bevételt.
ápr. 8
9:03
Baj van Bódi Gusztinál. Ezért aggódik most az egész család (Blikk)
Bódi Guszti nagyon rosszul van. De még sokkal nagyobb baj, hogy senki nem tudja, miért.
ápr. 8
9:03
Jó hírek: jövő héten gyönyörű időnk lesz (Blikk)
Tovább folytatódik a meleg, tavaszias időjárás, sok napsütésre számíthatunk.
ápr. 8
9:03
Az ötgyermekes anyuka véget akart vetni életének, miután diagnosztizálták betegségét (Blikk)
Az édesanya állapota egyre aggasztóbbá vált, családja győzte meg, hogy forduljon orvoshoz.
ápr. 8
9:03
Már több rendkívüli esemény történt a választáson - beavatkozások (Infostart)
Rendkívüli eseményekről számolt be a Nemzeti Választási Iroda.
ápr. 8
9:03
Így adta le szavazatait Orbán Viktor és Lévai Anikó (Blikk)
Magyarország jövője a tét a parlamenti választáson - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak vasárnap kora reggel, miután leadta szavazatát XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.
ápr. 8
9:03
Csak pecséttel érvényes a szavazólap (hirado.hu)
Nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében.
ápr. 8
9:03
Eddig nagyon magas a részvétel a választáson (ATV)
Rekord magas a részvétel az országgyűlési választáson, délelőtt 11 óráig a választásra jogosultak 29,93 százaléka, 2 356 947 ember járult az urnákhoz délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Több szavazókörben órákat kell sorban állni. Az ellenzéki politikusok szerint megmozdultak a kormányváltást akaró tömegek, a kormánypártiak
ápr. 8
9:03
Feszültséget okoz az iszlám (USAracing)
Tovább csökkent Angela Merkel német kancellár népszerűsége, derült ki az ARD német közszolgálati csatorna DeutschlandTrend nevű kutatássorozatának új adataiból.
ápr. 8
9:05
A levélszavazat külképviseleten vagy a választókerületi székhelyen még leadható (hirado.hu)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak, ha kérték felvételüket a névjegyzékbe.
ápr. 8
9:09
Szigetvári Viktor: Örülök, hogy reggel hétkor rekord részvétel van (ATV)
Szigetvári Viktor korán, már reggel 8 óra körül leadta a szavazatát. Aztán pedig nyilatkozott is kollégánknak.
ápr. 8
9:09
Pánik a gyümölcsösökben: méregdárga lehet idén a befőzés (Pénzcentrum)
A tavaszi fagy a legnagyobb mértékben a kajszibarackot károsította, a becslések szerint a jelentős rügykárok miatt idén csak viszonylag gyenge, 10-20 ezer tonna közötti termésre lehet számítani - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs...
ápr. 8
9:11
Figyelem! Csak pecséttel érvényes a szavazólap (ATV)
Nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében. A szavazólapot tilos előre lebélyegezni, azt csak a választópolgár jelenlétében pecsételheti le, azaz "érvényesítheti" a bizottság egyik tagja.
ápr. 8
9:18
Elképesztő rekordot állított be a Barcelona - videó (Sport365)
Lionel Messi ismét főszereplővé vált.
ápr. 8
9:18
Az ön megyéjében hogyan alakult a részvétel 7-ig? (vg.hu)
A választásra jogosultak 2,24 százaléka, 176 087 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
ápr. 8
9:20
Halálos baleset a 117-es úton (vg.hu)
Egy ember meghalt, többen megsérültek egy közlekedési balesetben vasárnap reggel – közölte a katasztrófavédelem.
ápr. 8
9:21
„A döntés napján” – Lázár János így szavazott – fotók (Blikk)
Lázár János is leadta a szavazatát.
ápr. 8
9:21
Fekete-Győr András elárulta, hogyan szavazott (ATV)
Reggel hét óra után nem sokkal adta le szavazatát Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az Erzsébet téren.

Keresés