Kezdődik a pázsitfűfélék pollenszórása, pollenjük a hétvégén már többfelé tüneteket okozó koncentrációban lehet jelen - figyelmeztet az Országos Közegészségügyi Intézet pénteken a hivatalos Facebook-oldalán közzétett jelentésében. ...
Nem jellemző a hazai lakosság körében a havi rendszerességű megtakarítás, a magánbefektetők 80 százaléka azonban már legalább évente egyszer növeli félretett pénzét.
Krakkóban boldoggá avatták szombaton Hanna Chrzanowska ápolónőt, pedagógust, a betegek házi gondozásának lengyelországi úttörőjét, Karol Wojtyla érsek, a későbbi II
Kihívás a vállalatoknak a felhőben tárolt adatok védelme, a kibertámadások kezelésére tízből négy szakértőt kér fel – derül ki az Oracle és a KPMG LLP kiberfenyegetésekről szóló jelentéséből.
A kivitelezés körüli gondok számos projekt megvalósulását veszélyeztethetik, illetve jelentős csúszásokat okozhatnak, különösen a lakóingatlan-beruházások esetében. Az építőiparos cégek egyértelműen a lakásépítéseket látják...
Ahhoz, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás megérje a munkavállalóknak, a béreknek is növekednie kell, a versenyszférában pedig rugalmasabbá kell tenni az környezetet - közölte Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A Duster új generációja megérkezett, és ha nem is hozott abszolút forradalmat, kimondottan nagy pezsgést okoz. De mi van akkor, ha nem akarunk terepezni, csak egy jó családi autót keresünk? Ő a legmegfelelőbb? Vagy esetleg a márka háza táján találunk jobb megoldást is? A kérdésre frissen érkezett Logan MCV Stepway segítségével kerestük a választ, és ha már arra jártunk, számításba vettük a kissé…
A kacsacomb ízanyagokban bővelkedő húsféle, nem véletlen, hogy ünnepi fogásként is előszeretettel készítik el. Élettani hatásai sem elhanyagolhatók, hiszen fehérjetartalma magas, valamint nagy mennyiségben tartalmaz telített zsírsavakat is, ennek köszönhetően jó hatással van a szívre, és a koleszterinszintet is csökkenti.
Sorompókat állítottak fel Velence több pontján, hogy megpróbálják ellenőrzés alatt tartani a május elsejéig tartó hosszú hétvégén várható turistaáradatot, főként az olasz város olyan nevezetes pontjain, mint a Szent Márk tér és a Rialto híd.
A Magyar Telekomra hivatkozva próbálnak ismeretlenek adathalászlevélben személyes adatokat megszerezni. Ha valaki értesítőt kap arról, hogy számlatartozása van, ne kattintson ész nélkül, alaposan nézze meg az e-mail, amit kapott. Olvasónk...
Mogyoród – Tüneményes egyéves gyermeke, Mira a boxból szorított a hazai versenyzőnek a túraautó-Világkupa Magyar Nagydíján, az első futamon a harmadik lett.
Még 2016 novemberében írta meg az Index, hogy végre Magyarországra is ingyen szállít az Amazon a német, .de végződésű oldaláról, ha 39 euró feletti összegben rendelünk. A portál most viszont már arról számolt be, hogy az Amazon mindenféle...
A Duster új generációja megérkezett, és ha nem is hozott abszolút forradalmat, kimondottan nagy pezsgést okoz. De mi van akkor, ha nem akarunk terepezni, csak egy jó családi autót keresünk? Ő a legmegfelelőbb? Vagy esetleg a márka háza táján találunk jobb megoldást is? A kérdésre frissen érkezett Logan MCV Stepway segítségével kerestük a választ, és ha már arra jártunk, számításba vettük a kissé…
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.
Négy éven belül másodszor rendezett világkonferenciát a vízilabdáról a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) - ezúttal Budapesten gyűltek össze a sportág szereplői, s a technikai bizottság tagjai 21 pontos szabálymódosító javaslatot terjesztettek elő
Május 5-én rendezik meg az első svájci magyar népdaléneklési versenyt Bernben, amelynek célja az országban élő magyar családok, közösségek összefogása, és a hagyományok ápolása - közölték a szervezők az MTI-vel