A jetskis embercsempészet "bevett gyakorlat" a Gibraltári-szorosnál, amely csupán 14,3 kilométeres, a gyors vízi járművel így 30 perc alatt be lehet jutni Afrikából Európába.
Szaúd-Arábia 100 dolláros olajárat szeretne a költségvetési bevételek növelése és az Aramco IPO-ja miatt. A magasabb ár ugyanis lassítja a globális fogyasztás további növekedését és jelentős hatással van a kínálat bővülésére. Valóban így van ez?
Az európai uniós tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is csökkent a klinikai vizsgálatok száma az utóbbi években, a futó klinikai vizsgálatok számát tekintve azonban így is elsők vagyunk a régiós mezőnyben, míg az új vizsgálatok terén Lengyelország vezet – olvasható a Világgazdaság pénteki számában.
Magasabb szintű felelősségre vágyik a törvényhozásban Robert Fico szlovák exkormányfő, a kormánykoalíciós Smer elnöke – jelentette ki pártja közgyűlését követően. Fico jelenleg képviselőként foglal helyet a szlovák parlamentben. Úgy véli, Peter Pellegrini miniszterelnökkel nagy potenciállal bíró párost alkotnak.
Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első negyedévben elérte a 3,7 milliárd kunát (155 milliárd forint), ami három százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nettó nyereség ugyanakkor egymillió kunára (42 millió forint) esett vissza 2017 első negyedévéhez viszonyítva, amikor 199 millió kunás nettó nyereséget könyvelt el a
Az ukrajnai Lyubasevka településen történt a szörnyű tragédia azután, hogy egy anyuka 53 éves élettársára hagyta gyermekeit, míg szülői értekezletre ment.
Magyarország – Érdemes naptejjel felkészülni, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint akár fél óra alatt is csúnyán leéghetünk a hét végén.
– Még mindig rémálmok gyötrik azt a 13 éves kamasz fiút, akit állítása szerint nemrégiben többször is pofon ütött annak a XIII. kerületi iskolának az igazgatója, ahova a gyerek már évek óta jár.
A varsói kerületi bíróság megtiltotta a LOT alkalmazottjainak keddre tervezett sztrájkját - közölte péntek este a lengyel nemzeti légitársaság, amely szerint a munkabeszüntetés így elmarad.
Első ízben női rendezője lehet egy Star Trek-filmnek: a Paramount stúdió S.J. Clarksont kérte fel a negyedik epizód forgatására a The Hollywood Reporter értesülése szerint.
Berlinben a belügyminisztérium parlamenti államtitkára elismerte, hogy újabb rendellenességek történtek a menedékjog megadása terén. Elmondta azt is, hogy a 2013 és 2017 között történt visszaélések következtében közel ötezer menedékjog iránti kérelem teljesítését felül fogják vizsgálni.
A biodiverzitás és a környezet védelme miatt az Európai Unió úgy döntött, hogy az idei év végén betiltja három neonikotinoid rovarirtó szer szabadföldi használatát.
Nem lesz az új Orbán-kormány tagja Fazekas Sándor. Helyét az agrártárca élén Nagy István parlamenti államtitkár veszi át. Talán nem túlzás, Fazekas mindent látott, amit egy miniszter megnézhet regnálása alatt. Magyar dinnyétől a gólyafészekig: az elmúlt négy év legszebb fotóival búcsúzunk a nézegetőminisztertől.
Phenjan – Néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, ám most – sokak kétkedése ellenére – megvalósult az áttörés: a két Korea határán személyesen találkozott Kim Dzsong Un (34), Észak-Korea vezetője és Mun Dzse In (65) dél-koreai elnök.
Közel 1000 emberétől válhat meg a Deutsche Bank, amely az amerikai operációjánál dolgozó munkavállalóinak mintegy 10 százalékát jelenti - írja a Reuters forrásokra hivatkozva. A Deutsche Bank kiábrándító eredményeket tett közzé...
Talán épp Gera Zoltán zsenialitása jelentheti azt a kis különbséget, ami az idei NB I-es szezon végén adott esetben eldöntheti a bajnoki aranyat, éppen ezért a Ferencváros-szurkolók bíznak abban, hogy a 97-szeres válogatott játékos mihamarabb visszatérhet a csapatba. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Gera szerint hamarosan ismét eljöhet az ő idej
Olyan új világatlasz megalkotását indítványozta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amelyen helyreállítanák az eredetileg orosz felfedezők által adott, de utóbb megváltoztatott helyneveket. Putyin az Orosz Földrajzi Társaság (RGO) pénteki...
Donald Trump kampányának munkatársai nem játszottak össze Oroszországgal a 2016-os amerikai elnökválasztás idején - állapítja meg az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus politikusai által összeállított...
Olyan új világatlasz megalkotását indítványozta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amelyen helyreállítanák az eredetileg orosz felfedezők által adott, de utóbb megváltoztatott helyneveket.
Alessandro Stricca véleménye szerint Orbán Viktor a róla kialakított képhez képest sokkal Európa-pártibb politikus, akinek nem tetszik az EU jelenlegi felépítése, ezért meg akarja reformálni azt.
A LOT első járata szombaton indul Krakkóból Budapestre, és ez fontos lépése az észak-déli irányú közlekedési infrastruktúra megteremtésének Közép-Kelet-Európában – mondta Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul.
A NATO kapui továbbra is nyitva állnak a csatlakozni szándékozó országok előtt – emelte ki Jens Stoltenberg főtitkár az észak-atlanti szövetség pénteki külügyminiszteri találkozóját követően.