Tojásból kinyert fehérjék tehetik olcsóbbá, hatékonyabbá a tiszta energiaforrásként kiemelkedően ígéretesnek tartott hidrogén előállítását – jelentették be japán kutatók.
Megdöbbentő részleteket árult el Tom Cruise és Christoper McQuarrie rendező a Mission: Impossible hatodik részéről és magáról a forgatásról. Mint kiderült: Cruise egy jelenet kedvéért 106-szor ugrott ki egy repülőből.
Az autókölcsönzői piacon közismert, hogy az Avis rendszeresen vesz fel olyan rétegmodelleket a flottájába, amelyek exkluzívnak számítanak, azaz kevés ember engedhetné meg magának, hogy megvásárolja őket. Ott van például a Mazda MX5-ös...
A szerdai BL-meccs idején jelent meg az Origón Kósa Lajos interjúja, amelyben bejelentette távozását a kormányból, amelynek tavaly október 2-án lett a tagja. Az atv.hu szeretne segíteni olvasóinak a búcsúzásban.
A Permian-medence régóta az Egyesült Államok fontos olajtermelő területe, azonban a legfrissebb adatok alapján ismét az olajkereskedelem középpontjába került.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön közzétett jelentése szerint a kincstári vezetés irányítási rendszere 2013 és 2015 között nem működött megfelelően, a Magyar Államkincstár (MÁK) vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, egyes informatikai rendszerek bevezetése és alkalmazása hiányos volt. Kifogásolták az önkormányzatokra vonatkozó szabálysze
A Figyelő egy Ausztriában élő magyar gazdasági szakértővel elemzi a magyarországi helyzetet, a Heti Válasz Jásdi István csopaki bortermelővel készített interjút a múltról és jelenről, a HVG pedig a dél-koreai nagykövetet kérdezte meg a két Korea jövőjéről.
További 300 új Suzuki Vitara típusú gépjárművet állított hadrendbe a Magyar Honvédség. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében beszerzett autókat csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán.
A hazugságokkal, tárgyi tévedésekkel teli jelentést az a Judith Sargentini zöldpárti képviselő készítette, aki Soros György legszorosabb szövetségese Brüsszelben - fogalmazott Hollik István.
A miniszter szerint jó volna a szemétkedésen, és a talpnyaláson is túllépni, és beszélni közös dolgainkról. Kár, hogy ehhez a diskurzushoz a tanárok és az orvosok már nem szólhatnak hozzá.
Honnét jön a következő világgazdasági válság? – tették fel a kérdést az Amundi Asset Managementnél. Nem várnak feltétlenül nagy válságot, csak 15 százalékos esélyt adnak ennek, de készülnek erre az eshetőségre is. Annak esélye, hogy megint olyan jó évünk legyen, mint tavaly, viszont csak tíz százalék.
Az év közepéig tíz kísérleti program indul digitális eljárásokkal támogatott okostelepülések kialakítására - mondta a Digitális jólét programjáért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön Tatán, a "Civitas sapiens - okosvárosok - bölcs közösségek" konferencia nyitóelőadásán.
A francia nagykövet, Philippe Léglise-Costa kiviharzott az Európai Uniós ülésről, mert az unió költségvezetési bizottsága egy olyan javaslatot terjesztett be, miszerint csak angol nyelvű fordítást használjanak egy tárgyaláson a következő költségvetési ciklusról.
Annyira gyors léptékben terjed és fejlődik a digitális technológia, hogy nehéz tartani azzal a tempót. Pedig a korszerű technológia alkalmazása elengedhetetlen, a kisvállalkozások számára is, ha versenyképesek akarnak maradni, vagy új...
A bécsi kereskedelmi bíróság ideiglenesen megtiltotta személyszállító tevékenység folytatását az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatnak, mondván, megsérti a tisztességes verseny szabályait.
Ahány ország és kultúra, annyiféle szokás és etikett. A britek mégis világszerte híresek jó modorukról és kifogástalan megjelenésükről. Kezdő úriembereknek elegendő lehet az olyan alaplépések begyakorlása, mint hogy adjuk át a helyünket a buszon, ne szemeteljünk, vagy tiszteljük a sor szentségét. A haladó gentleman számára viszont íme néhány tipp,
Elérte 100 milliomodik felhasználóját a Prezi, a Magyarországról indult prezentációs szoftver. A cég mindezt a 9-ik születésnapján jelentette be, ahogyan azt is, hogy az amerikai növekedés eredményeként új, önálló irodáházba költöznek San Franciscoban és új CFO segíti a cég további növekedését.
Legújabb Szupermenta terméktesztjén a 20 százalékos zsírtartalmú tejfölöket ellenőrizte élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A 31 tejfölből 15-tel szemben kellett valamilyen probléma miatt eljárást indítani, amiből 3 esetben élelmiszerellenőrzési bírságot is kiszabtak a Nébih ellenőrei.
Papíron most a Sopron Basket Európa második legjobb csapata az Euroliga ezüstérmével, csakhogy ezek szerint a Szekszárd még jobb nála, hiszen az alapszakaszban ő végzett az első helyen.
Két, különös utat bejárt, majd az Egyesült Államokból felbukkant kép is szerepel a Virág Judit Galéria tavaszi árverésének kínálatában. Kádár Béla Zenészek és Vaszary János Mezei virágok című festményét bár ismerte a magyar...
Az európai tőzsdék enyhe emelkedése mellett a magyar tőzsde szerdai záróértéke közelében stagnál, a hazai blue chipek esetében sem látható komoly mozgás, a kispapírok esetében az egyedi sztorikra figyelnek a befektetők, az Altera részvényeit...
Skócia - Két kisfiú elhatározta még tavaly májusban, hogy világ körüli útra indítják a kis hajójukat, amit nyomon is tudnak követni egy jeladónak köszönhetően.
Hazai környezetben 8-4-re verte az FTC férficsapata az OSC-t az ob I elődöntőjében, így az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot simán, 9–0 ra megnyerte.
Nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében, ellenkező esetben a kisebbségi kérdés kizárólag helyi üggyé válna - állítja az a négy romániai alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaügyben