Minden eddiginél keményebben lép fel a Facebook közösségi oldal a felületén megjelenő szélsőséges tartalmakkal szemben: 2018 első negyedévében a vállalat több százezer, az Iszlám Államhoz és az al-Kaida terrorszervezetekkel kapcsolatos bejegyzést törölt.
Magyarországi nagyvállalatok nyúlnak a magyarországi startupok hóna alá: a Team Up! kezdeményezést, amely a startup-ökoszisztéma fejlesztését és az ígéretes projektek nemzetközi sikerre vitelét célozza, a Microsoft egyedülálló szakmai támogatással egészíti ki.
A pezsgőt már bekészítette a magyar jégkorong-válogatott az Irigy Hónaljmirigy jóvoltából. A zenekar lepte meg a nemzeti csapatot egy nagy üveg itallal a keddi edzés után – a banda reméli, feljutást ünnepelnek majd vele.
Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte kedden az ügyészség a háborús bűnök miatt 40 év szabadságvesztésre ítélt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnökre az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) előtt zajló fellebbviteli tárgyaláson
A gyermekétkeztetés színvonalának további emelését célozva a kormány hazai költségvetési forrásból idén kétmilliárd forinttal járul hozzá az infrastrukturális feltételek javításához - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
Bár a vezető amerikai részvényindexek ma nem mozdultak el érdemben, egyedi részvényekben vannak nagy mozgások, a részvények többsége vállalati gyorsjelentések miatt mozdult nagyobbat. Verizon Annak ellenére emelkedett ma több mint 2 százalékot...
Négyezermilliárd forintos beruházás lesz a Paks II. atomerőmű építése. Erről Felsmann Balázs energetikai szakértő beszélt az ATV Start című műsorában. Mint ismert, már elkezdték a beruházás előkészítését, építik a kiszolgáló és felvonulási épületeket. Az atomerőmű átadását 2026-ra tervezik.
Vége a találgatásoknak, eldőlt, hogy a nyártól hol folytatja pályafutását a spanyol Ambros Martín (49), a jelenleg még a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát irányító szakember.
Már több mint nyolc esztendő lepergett azóta, hogy egy borongós téli napon nekiültem az Autó Pult első cikkének. Azóta rengeteget változtunk, de hitvallásunk, elképzelésünk maradt: olyan autós portált szeretnénk készíteni, amely segítséget nyújt vásárlói döntések meghozatalában, és önmagához hű maradva értéket teremt. Ebben kérjük most az Önök segítségét.
Adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány önkormányzata, a tranzakció a hatósági jóváhagyások után zárulhat.
Van megoldás a vitás kérdésekre - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel folytatott tárgyalásai után az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi vitákra utalva.
A WTI 69 dollár fölé emelkedett miután a szaúdiak és a jemeniek közti fegyveres konfliktusnak köszönhetően ismét nőtt a geopolitikai feszültség a közel-keleti régióban.
Irán rakétakísérleteket hajt végre és problémákat okoz a térségben – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel folytatandó megbeszéléseinek kezdete előtt.
Ha az Öt Csillag Mozgalom (M5S) lezárja a párbeszédet a Ligával, a Demokrata Párt lehetségesnek tartja az M5S-szel közös kormánymunkát - jelentette ki a balközép Demokrata Párt (PD) ügyvivője kedden, az olasz kormányalakításról szóló tárgyalási folyamatban
Kedvező számokat tett közzé a Caterpillar kedden, a gépgyártó felfelé módosította várakozásait, a társaság magasabb profitot vár az idei évben. A gyorsjelentés közzététele után a részvény emelkedett, azonban később az árfolyam...
Beszólt korábbi edzőjének, a Diósgyőr futballcsapatától hétfőn menesztett Bódog Tamásnak az általa fegyelmi okokból az év elején a keretből kirakott José Antonio Delgado Villar, azaz Nono (fehérben).
Jobban szeretném, ha közvetlenül lehetne tárgyalni kereskedelmi kérdésekről a franciákkal, de az EU-nak olyan elfogadhatatlan korlátozó szabályai vannak, amelyek megnehezítik ezt - többek között ezeket jelentette ki a francia elnökkel...
Életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte kedden az ügyészség a háborús bűnök miatt 40 év szabadságvesztésre ítélt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnökre az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) előtt zajló fellebbviteli tárgyaláson.
Térdre kényszerítette a magyar jégkorong-válogatott és drukkerhada az olaszokat a i divízió 1/A-s világbajnokság második körében. Hiába vezetett kétszer is Olaszország, végül a mieink kerekedtek felül 3-2-re.
Donald Trump amerikai elnök méltatta Kim Dzsong Unt, és jelezte, hogy minél hamarabb találkozni akar vele. Ez a találkozó előreláthatólag májusban vagy júniusban már meg is valósul.
Bár egyre kevesebb a jogosulatlan utazásszervező, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége azt tanácsolja, hogy kössünk utazási szerződést egy-egy iroda által szervezett külföldi út előtt.
Irán rakétakísérleteket hajt végre és problémákat okoz a térségben - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel folytatandó megbeszéléseinek kezdete előtt.
Az üzleti vezetőket évek óta foglalkoztatja a technológia térnyerése és a digitalizáció a munkaerőpiacon, amely várhatóan elsőként fogja kiszorítani a HR-eseket és a toborzókat. A Budapesten megrendezett “Future of Coaching in Organisations"...
Minél előbb el kell kezdeniük a növényvédőszeres védekezést a földhasználóknak a hatékony parlagfű-mentesítés érdekében – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az a gazda, aki június 30-áig elmulasztja a parlagfű-mentesítést, július 1-jét követően bírságolható.
Magyarországon ad koncertet a hét végén a Grammy-díjas Eliades Ochoa (71), a Buena Vista Social Club zenésze. A legendás banda tagja boldogan mesélt a Blikknek.
A nap elején még csak mérsékelt volt az esés az amrikai tőzsdéken, a kereskedési nap felénél egyre nagyobbak a mínuszok a vezető amerikai részvényindexekben.Elsősorban az emelkedő állampapírhozamok miatt esnek a részvénypiacokVállalati...
Megpróbálták kirabolni kedden az egyik ismert ékszerbolt-lánc üzletét Budapesten, a Ferenc-körúton. A Blikk információja szerint a támadás nem járt sikerrel, a rendőrség nagy erőkkel helyszínel. Fotókat a fenti galériánkban nézhet meg a helyszínről.
„Nem látok, nem hallok, és viszket mindenem. A kezem, a fülem. Mintha száz macska lenne a közelemben. Még soha nem voltam ennyire allergiás, mint most” – panaszolta a Rádió 1 reggeli adásában Sebestyén Balázs (40), akinek fátyolos hangja is arról árulkodott, hogy nincs jól.
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz állami gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese kedden Moszkvában. A Gazprom korábban közölte, kész annyi gázt...
Pénzforgalmi szabálysértések miatt 35 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a CIB Bank Zrt.-re. A jegybank keddi tájékoztatása szerint a CIB Bank megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény...